Miért éppen Annapurna?

Nepál paradicsom a hegyek kedvelőinek, nyilván nem meglepő módon, és rengeteg kisebb-nagyobb túraútvonal van az országban. A hosszabb lélegzetű túrák közül a két leghíresebb az Everest alaptábor és az Annapurna-körtúra. Mindkettő legendás hírű. Régi vágyam volt hogy megismerjem közelebbről a Himalájákat, a két nevezetes útvonal közül végül az Annapurna-kör mellett döntöttem: egyrészt olcsóbb, másrészt a leírások alapján szebb, változatosabb mint az Everest-túra (népszerűségben viszont ez utóbbi vezet).

Az Annapurna-körtúra hagyományosan Besisaharból indul, és Pokharában ér véget, és a világ egyik legszebb túraútvonalaként tartják számon. Szégyen vagy nem, én az eredeti útvonalnak egy rövidített változatát teljesítettem, kör helyett egy félkört, a Dharapani-Muktinath távot gyalogoltam végig, ami belefért tíz napba.

A kényelem ára

Először arra gondoltam hogy magam szervezem az egészet, de mivel először jártam itt, több engedélyt is ki kell váltani és állítólag a turistáknak kötelező vezetőt fogadni, végül az egyszerűbb utat választottam, és a GetYourGuide weboldalon lefoglaltam egy teljes, tíznapos csomagot. Mintegy 800 euróba került, ami magába foglalta a hegyi vezetőt, a szállásokat, transzfereket és a szükséges engedélyek beszerzését. Egy tíz napos túráért ez szerintem kedvező ár.

Igazából nem tudtam mire számítsak, mivel az oldal leginkább csoportos kirándulásokat kínál, arra gondoltam ez is egy csoportos kaland lesz. Tévedtem, egy hegyivezetőt kaptam, csoporttársak nélkül. Ő foglalt mindent, szállásokat a hegyekben, kiváltotta az engedélyeket a nemzeti parkokba, buszjegyeket, a vendéglőkben az étlapot is elém rakta, ő vette fel és adta le a rendeléseket. Egyszóval, elintézett mindent, nekem csak hátra kellett dőlni és élvezni az utat. Vagyis hát nem egészen, elvégre ez egy több napos, több mint száz kilométeres gyalogtúra.

Felkészülés a nagy útra: mit vigyünk magunkkal

A hegyi túrázás nem játék, pláne nem a Himalájában. Mivel Thaiföldről érkeztem mindössze egy fapados-kompatibilis kis hátizsákkal, nyári cipőben és rövid ujjú pólóban, így mégsem mehettem hegyet mászni. Egyedül túrabakancsot hoztam magammal, mert valószínűleg nem jó ötlet egy új bakancsot a Himalájában, egy több mint 100 kilométeres útvonalon kitaposni.

Ha felszerelés nélkül érkeztünk, attól a veszélytől nem kell tartanunk, hogy Nepálban ne tudnánk hozzájutni. Kathmandu turistanegyede, a Thamel városrész telis-tele van túrafelszerelést árusító boltokkal, ezek némelyikében bérelni is lehet a cuccokat.

A minimális felszerelés: túrabakancs, tollkabát, hálózsák, túrabot, sapka, kesztyű, fejlámpa meg persze a hátizsák. A hálózsák azért fontos, mert ugyan mindig lesz szálláshelyünk, és ágyban fogunk aludni még négyezer méter fölött is, fűtés az nincs, így gyakran fagypont körüli/alatti hőmérsékleten fogunk éjszakázni. A szálláshelyeken van étterem, így nem kell több napra való kaját csomagolnunk és magunkkal cipelni. Készpénzt viszont igen, az árak a magassággal arányban meredeken emelkednek, a hegyi kis falvakban ötször annyit is elkérnek ugyanazért a fogásért, mint Kathmanduban.

Azt a megoldást választottam, hogy Kathmanduban veszem meg a szükséges felszerelést, majd hazahozom. A szállásomtól nem messze találtam egy túrafelszerelést árusító boltot, melynek jó értékelése volt a Google-n. Az összes cuccért – hálózsák, tollkabát, hatvan literes hátizsák, néhány túrazokni, póló, vizespalack, túrabot, fejlámpa – olyan 250 euró körüli összeget fizettem.

Szállások, étkezés, és a Dal Bhat ereje

Tény, hogy egy ilyen túra során az embernek ki kell lépnie a komfortzónából. A nepáli hegyi szállások meglehetősen egyszerűek, és minél feljebb megyünk, annál spártaibbak. Fűtés csak a központi pihenőhelyiségben van, ahol az étkezés is zajlik. Ágyban alhatunk a túra során mindvégig, takarókat is kapunk, de az nem biztos hogy elég lesz a fagypont környékén. Emiatt kell a hálózsák. Elvileg mindenhol van meleg víz a tusoláshoz, a gyakorlatban sehol nem találkoztam vele. Meleg étel szintén lesz minden nap, még 4000 méter fölött is, bár az árak meredeken emelkednek a magassággal.

Ár/érték arányban leginkább a dal bhat nevű nemzeti étel ajánlott. Ez főtt rizs, amit leöntenek fűszeres lencsefőzelékkel, és párolt zöldségekkel fogyasztják. Tápláló és finom étel, érdekessége, hogy mindenhol egy kicsit másképp készítik, más-más zöldségeket kapunk a rizshez. További előnye, hogy amikor a felét elfogyasztottuk, a felszolgáló odajön hozzánk és „utántölti” a tányérunkat, egyfajta „all you can eat” ételként funkcionál. Mint a szomszédos Indiában, itt is mindent telenyomnak curryvel. A másik jellegzetes étel a momo, ezek zöldséggel vagy hússal töltött sült vagy főtt gombócok. A hegyekben nem ajánlott húst fogyasztani, mivel lehet hogy napokig volt úton.

Nem kis pénzt fizettem a túráért, ezért inkább vegetariánus lettem arra a tíz napra, minthogy egy ételmérgezés tönkrevágja az egész kalandot. A szállások egyébként nagyon olcsók, de cserébe elvárják hogy náluk étkezzünk.

A rejtett veszélyek: ivóvíz és magasság

Egy további kérdés az ivóvíz biztosítása, mivel a csapvíz nem iható sehol, és tíz napra való ivóvizet nem cipelhetünk magunkkal. Több lehetőségünk van. Az egyik, hogy mindig megvásároljuk a szükséges palackozott ivóvizet, ami egyrészt drága, másrészt nem túl környezetbarát megoldás. Az útvonal mentén vannak pontok ahol biztonságos ivóvízzel tölthetjük meg palackunkat, viszonylag olcsón. Én a legolcsóbb megoldást választottam, a víztisztító tablettákat. A víz kicsit klórízű lesz, de az út során sehol nem lett semmi bajom tőle.

Fontos tisztában lenni a magasság veszélyeivel. Háromezer méter fölött már előfordulhat magassági betegség, a túra legmagasabb pontja pedig ötezer méter fölött van. Elkerülésének legbiztosabb módja, ha lassan haladunk. Lehet hallani lelkiismeretlen vezetőkről, akik a lehető leggyorsabban felviszik a kuncsaftot nagy magasságba, hogy aztán amikor rosszul lesz, helikopteres mentést hívjanak és behajtsák a mentés költségeit. Sőt, az ételbe kevert hashajtóval is siettethetik a rosszullétet. Mivel már letartóztatások is történtek ez ügyben, nem puszta szóbeszédről van szó. Különösen akkor kell résen lenni, ha az ár gyanúsan alacsonynak tűnik.

Kalandos út a Himalájákba

Végül eljött az indulás napja. Nem sokat aludtam az izgalomtól, hiszen ilyen volumenű túrát még soha nem vittem véghez. Vezetőm már kora hajnalban írt, hogy ott vár a szállásom előtt. Felkaptam a hátizsákot, a túrához nem szükséges cuccaimat leadtam a recepción, hogy ne cipeljek magammal mindent, és elindultunk a buszállomásra, ahol beültünk a Besisahar-ba tartó buszra. Az utazás valóban autentikus volt, mert nem turistabusszal utaztunk, hanem a helyiek által használt buszjárattal.

A nepáli buszok és teherautók igazán egyedi kinézetűek, tarka színekre festik őket, tele vannak mindenféle díszekkel, és furcsa feliratokkal (például „úti harcos”, „az utak királya”, vagy „szeretem az anyukámat”). Gyorsan fogalmat nyertem a nepáli hegyi utak állapotáról és a helyi vezetési stílus sajátosságairól. Az, hogy az utak rosszak, nem igazán írja le a valóságot, egyes helyeken az út konkrétan a Hold felszínére hasonlított. Az is kiderült, hogy előzni bárhol, bármikor lehet, hogy nem látjuk jön-e szemből valaki, az nem számít. Számos alkalommal láttam, amint a busz előzni kezdett a kanyar előtt, amikor aztán szembetalálta magát egy másik járművel, mindkettő megállt, míg végül az egyik jármű visszaszuszakolta magát a saját sávjába. A mintegy 180 kilométeres távot a busz hat óra alatt tette meg. De kiderült, hogy itt kezdődött még csak az igazi kaland.

A buszt terepjáróra váltottuk (ez két óra várakozással járt, míg össze nem jött a szükséges számú utas), és irány a hegyek. Én a sofőr melletti ülésen ültem, egy kínai nő társaságában, míg hátul négyen foglaltak helyet. Mielőtt elindultunk volna, behajtottunk egy szervizbe, ahol nekiálltak szerelni a terepjárót. Nem túl bizalomkeltő kezdet, de megnyugtattak, hogy ez csak egy standard ellenőrzés a nehéz hegyi út előtt.

A dzsippel próbaképpen átverettek egy közeli patakon, majd végre elindultunk. Hajmeresztő utakon haladtunk, centikre a szakadéktól, és olyan mértékben dülöngéltünk a gidres-gödrös terepen hogy egyfolytában kapaszkodni kellett. Az utak minőségéről annyit, hogy az egyik szakasz konkrétan egy hegyi patak volt, és sokszor keltünk át vízeséseken, amelyek az útra hullottak. Végül késő este megérkeztünk a gyalogtúra kezdőpontjára, Dharapaniba. Megvacsoráztam, majd elfoglaltam a szobámat, és aludni tértem, hogy másnap kipihenten vágjak neki a kalandnak.

Első nap: a kezdeti sokk (Dharapani – Chame)

A következő nap reggel elindultunk felfelé, csodás tájakon, fenyőerdőkön, bájos kis falvakon át, útközben ködbe burkolózó hegyeket, színes imazászlókkal díszített szentélyeket, legelésző jakokat láttunk, és néhol gyalogos függőhidakon keltünk át.

Az első napi útvonal egy 16 kilométeres gyaloglás volt, nagyjából ezer méter emelkedéssel. 1800 méterről indultunk, hogy a nap végére a 2670 m magasságban levő Chame településig jussunk. A tájat leginkább a fenyőerdőkkel borított hegyoldalak dominálták. Utólag visszagondolva talán ez a nap volt az egyik legnehezebb, mivel a szervezetem még nem akklimatizálódott a magassághoz, ezért már néhány lépés után úgy éreztem magam, mint aki több kilométert lefutott.

Második nap: az almák földjén (Chame – Upper Pisang)

A reggeli után elhagytuk a szállást, és rögtön az út elején megpillantottuk az első havas csúcsot. A bandukolás második nap már könnyebben ment. Félúton az egyik faluban megálltunk ebédelni, jól feltankoltam magam dal bhatból. Itt az is kiderült, hogy már háromezer méter fölött járunk.

Útközben több helyen is találkoztunk almaültetvényekkel. Nepál szubtrópusi ország, ezért az alma tengerszinten nem tud megteremni, hiszen az éghajlat túl forró. Itt háromezer méter magasságban viszont jól érzi magát, és úgy tűnik, a helyi mezőgazdaságnak fontos részét képezi.

Kora délután már oda is értünk a 3300 méter magasságban fekvő Upper Pisang településre. Mivel az aznapi túra befejeződött, ellátogattam a közeli templomhoz, ahonnét a környező tájra is csodás kilátás nyílott.

Harmadik nap: érkezés Manangba

Reggel csodás látványra ébredtem: a felhők eltűntek, gyönyörű kilátást engedve a 7937 méter magas Annapurna II hegycsúcsra. A táv 16 kilométer, de csak kicsiny emelkedéssel. Ezért ez egy laza nap volt, útközben nem győztem bámulni és fényképezni a gyönyörű, fehéren szikrázó havas hegyoldalakat. Ahogy haladtunk felfelé, a fenyőfák egyre ritkultak, és egyre kopárabbá vált a táj.

Manangban egy üdvözlő kapu, valamint egy, a magassági betegség veszélyeire figyelmeztető tábla fogadott minket. És egy információs tábla az itt honos, ám rendkívül ritka és veszélyeztetett hópárducról.

Negyedik nap: akklimatizáció Manangban

Manang egy elbűvölően szép falu a Himalájákban, 3540 méter magasságban. Mivel nagyon sokan akklimatizálódnak itt egy napot, tele van az Annapurna-túrát teljesítő, világ minden tájáról összegyűlt vándorokkal. Ha kiderül, hogy nem hoztunk elég készpénzt, itt még találunk bankautomatát. Találhatunk boltot is, viszonylag barátságos árakkal. És van pékség is, ahol ehetünk kakaós csigát vagy almás rétest – a következő állomásokon ilyen luxusban nem lehet részünk. Rendes utak itt már nincsenek, közlekedni lovakkal lehet vagy legfeljebb motorkerékpárokkal.

A magassági betegség nem játék, ezért nagyon ajánlatos itt egy nap akklimatizációt beiktatni – így tettünk mi is. Háromezer méter fölött jelentkezhet, aminek a tünetei szédülés, hányinger, fáradtság, légszomj. Súlyos esetekben csak egy orvosság van, minél gyorsabban leereszkedni a hegyről. Szerencsére esetemben nem voltak komolyabb tünetek. Csak egyik nap fájt a fejem, amikor ezt elmondtam a vezetőnek, azt válaszolta hogy bizonyára azért, mert nem sapkában aludtam, és „megfázott” a fejem. Igaza volt, onnantól kezdve sapkát húztam, és a fejfájás is megszűnt.

A következő nap a vezetőmmel megnéztünk egy közeli tavat, ami egy gleccser olvadékából született, majd délután egyedül mászkáltam kicsit a környéken. Elmentem egy közeli sztúpához, ahonnét megcsodáltam a kilátást. A táj mesébe illően szép, a hatalmas, 7-8 ezer méter magas hegyóriások látványa fenséges.

Ötödik nap: elhagyjuk a civilizációt (Manang – Yak Kharka)

Miután kipihentük magunkat Manangban, tovább folytattuk az utat Yak Kharka felé. Ez egy laza, tíz kilométeres túra volt, melynek során átléptük a 4000 méteres magasságot. Falvak itt már nincsenek, csak szálláshelyek. A növényzet egyre ritkult, a fenyőfákat bokrok váltották fel. A hegyi folyók is egyre mélyebben zúgtak alattunk.

Közlekedni csak gyalog lehet, vagy lóháton, néha félre kellett állnunk a szűk ösvényen, hogy elengedjük a lovakat, akik már messziről jelezték jövetelüket a nyakukba akasztott csengővel.

Hatodik nap: Thorong Phedi alaptábor

A növényzet tovább ritkult, átadva helyét a kősivatagnak. Thorong Phedi 4450 méter magasságban fekszik, ez az utolsó állomás a túra csúcspontja, a Thorong La hágó előtt. Vezetőm elmondta, hogy másnap nagyon korán indulunk, hajnali négykor, és megpróbálunk már reggel hétre odaérni a hágóhoz. Ezért pihenjem ki magam ahogy tudom.

Ahogy haladunk felfelé, a szállások is egyre puritánabbak. Fűtés nincs, a hőszigetelés is ismeretlen fogalom, az ajtók, ablakok és a fal között sokszor centiméteres rések vannak. Nem meglepő módon ez volt a legspártaibb szálláshely, és áram csak nappal volt, mivel napelemekről ment. Az viszont meglepetésként ért, hogy itt is volt wifi, igaz, nagyjából használhatatlan. Na de hát nem internetezni jöttünk fel 4500 méter magasságba.

Hetedik nap: átkelés a Thorong-La hágón

Kora hajnalban keltünk, és reggeli után azonnal útnak indultunk (kicsit meglepődtem, hogy még itt, 4450 méter magasságban is működött étterem, ahol meleg ételt lehetett rendelni).

A túra csúcspontja (szimbolikusan és szó szerinti értelmezésben is) az 5416 méter magasan fekvő Thorong La hágó. Ez az átkelés az útvonal legnagyobb próbatétele: a táv 25 kilométer, a szintemelkedés 1000 méter, amit 1500 méter leereszkedés követ, a hőmérséklet pedig -10 fok körül van. Vaksötétben indultunk el. Gyorsan kiderült hogy hiba volt a legolcsóbb fejlámpát megvenni: a próbák során kifogástalanul működött, de a -10 fokban csak néhány másodpercig volt hajlandó világítani, majd kikapcsolt. Így vezetőm lámpájára kellett hagyatkoznom.

Amikor megálltunk pihenni, kiderült hogy a kulacsainkban megfagyott a víz, fel kellett törni a jégkérget hogy ihassunk. Ahogy haladtunk felfelé, lassan kivilágosodott, a köves sivatagot pedig havas táj kezdte felváltani. Itt már semmilyen növényzet nincs.

Reggel hét óra felé a hegyi vezetőm megszólalt, hogy két percre vagyunk a hágótól. Nem láttam semmi említésre méltót, de azért mentem utána. A kanyar után valóban feltűnt a színes imazászlókkal borított havas hágó a hatalmas felirattal: Thorong La 5416 m. A felirat előtt sokan fényképezkedtek, így tettünk mi is a hegyi vezetőmmel. Mivel a hó is elkezdett esni, nem sokat várakoztunk itt, gratuláltunk egymásnak és mentünk tovább. A meredek emelkedést még meredekebb leereszkedés követte, oda kellett figyelni, hogy ne essünk el. Rövid idő múlva kiértünk a havas zónából, és hamarosan a tollkabát is lekerült. Délelőtt tizenegyre már meg is érkeztünk a célhoz, Muktinathba (pedig a leírás szerint az aznapi program 12 óra gyaloglás, ehhez képest hét óra alatt odaértünk).

Muktinath: vissza a civilizációba

Kis túlzással, visszaérkeztünk a civilizációba, Muktinath már járművekkel is megközelíthető. A város egy híres zarándokhely mind a hinduk, mind a buddhisták számára. Aznap is hatalmas tömeg volt a városban. Megnéztük a templomot, a hatalmas Buddha szobrot, és megcsodáltuk a 8167 méter magas Dhaulagiri csúcsot, amely innen jól látszik. A környék rendkívül száraz, mivel a környező hegyek felfogják a felhőket.

Tulajdonképpen itt véget is ért a túra, amelyről utólag elmondhatom, a vártnál könnyebbnek bizonyult. Nem vagyok nagy sportoló, sem hegymászó, csak alkalmi túrázó, és ez volt az első több napos túrám. Ezért szerintem ezt az útvonalat bárki teljesíteni tudja, aki komolyan áll hozzá. Persze arról nincs szó, hogy könnyű lenne, ha valakinek a napi testmozgást a fotel és a hűtő közötti ingázás jelenti, az ne nagyon vágjon bele komolyabb felkészülés nélkül.

Jomsom, a szelek városa

A következő nap már busszal mentünk Jomsomba. A vezetőm szerint jó minőségű út vezet a két település között, ezért aztán a buszban nem kapaszkodtam kézzel-lábbal, mint ahogy azt megszoktam már a nepáli utakon. Hiba volt: egyszer csak azon kaptam magam, hogy repülök felfelé, és úgy bevertem a fejem a busz plafonjába, hogy csillagokat láttam. Úgy látszik, a jó út fogalmát itt kicsit lazábban értelmezik.

Jomsom az almatermesztésről híres, legalábbis ezt volt a benyomásom az úton-útfélen árult friss és szárított alma alapján. Van itt egy repülőtér is, ahová kisgépek érkezhetnek. A város rendkívül szeles, emiatt csak napi két repülőjárat van, és csak reggel, mert délután a szelek felerősödnek. A landolás és felszállás akkor is hajmeresztő, ha nem számolunk a szelekkel. Jomsomból gyönyörű kilátás nyílik a Nilgiri hegységre: magunk előtt látjuk a hegy magassági zónáit: a fenyőerdős zöld részt, a kopár, köves barna zónát és a fehér hósapkát.

Vezetőmmel elmentünk egy közeli tóhoz és egy újonnan épült hegyi kolostorhoz, ahonnan letekinthettünk az egész völgyre. A táj teljesen más, mint a túra elején: ott zöld hegyoldalak uralták, itt pedig kopár volt minden. Utána megünnepeltük a túra végét, ami úgy nézett ki hogy megittunk valamit, közben vezetőm végig panaszkodott a nepáli gazdasági viszonyokra meg arra, hogy a cége milyen kevés pénzt fizet neki egy túráért. Finom célzás arra, hogy illene borravalót adni. Utánaolvastam mennyi az annyi, egy ilyen túra esetén napi 10-15 dollár, vagyis a 10 napos túravezetésért 100-150 dollár a szokásos borravaló. Így adtam neki 160 dollárt, amit teljes mértékben megérdemelt, mert valóban mindent megtett hogy a legkisebb gondom se legyen a túra során. Nem lehet könnyű a hegyi vezetőknek, mesélte, hogy hazaugrik néhány napra, megünnepli családjával a Diwali fesztivált és utána már megy is a következő küldetésre, négy amerikait fog felkísérni a Mount Everest alaptáborig.

Pokhara, a gyönyörű tóparti város

A következő nap felszálltunk a Pokharába tartó buszra. Miközben várakoztunk, egy hatalmas kecskenyájat tereltek előttünk az úton. A vezetőm szerint egészen Pokharáig terelik őket, a hamarosan kezdődő hindu ünnepségre, ami 160 kilométeres táv. Hat óra zötykölődés után megérkeztünk célunkhoz, amely egyébként Nepál második legnagyobb városa. Elbúcsúztunk egymástól, és megkerestem a szállásomat, majd nyakamba vettem a várost. Pokhara gyönyörű környezetben fekszik, egy hegyektől körülvett tó partján. Szép időben a dombok fölött láthatók a havas csúcsok is. A tópart kicsit turistás, tele van bárokkal és étkezdékkel, de a tó és a mögötte lévő hegyek látványa lenyűgöző.

Másnapra foglaltam egy olcsó csoportos kirándulást a GetYourGuide-on. Igazi autentikus élmény volt, mert a csoportból én voltam az egyetlen európai turista. Pokhara és környéke tele van érdekes látnivalókkal. Megnéztünk több templomot, egy barlangot, amelyben belülről kilátás nyúlt egy vízesésre, a Világbéke pagodát, ahol kötelező a csend, a Davy-vízesést amely egy sötét szurdokba hullik, és a Pumdikot Shiva-szobrot. Ez utóbbi hely volt a kirándulás csúcspontja, ahonnan elképesztő kilátás nyílik: lent látjuk a tavat, mellette a várost, fölötte zöld dombokat, afölött felhőket, a felhők fölött pedig az Annapurna-hegylánc hófödte csúcsait.

Visszatérés Kathmanduba, búcsú a hegyek birodalmától

Sajnos minden jónak vége szakad, kénytelen voltam búcsút venni a gyönyörű tóparti várostól, és másnap reggel felszálltam a Kathmanduba tartó buszra. A körülbelül 200 kilométeres utat a busz nem kevesebb mint 10 óra alatt tette meg. Útközben csodás himalájai tájakat láthattunk, és nepáli előadók klipjeit a busz elejére felszerelt tévén. Este értünk Kathmanduba, ahol még egy lazulós napot töltöttem, majd másnap fájó szívvel indultam a reptérre.

Nepál egy gyönyörű, izgalmas országnak bizonyult, ahol a természeti és kulturális látnivalók bőven ellensúlyozzák az olyan negatívumokat mint a szétdobált szemét vagy a kaotikus közlekedés. Akit pedig vonzanak a hegyes vidékek, valószínűleg életre szóló élményekkel fog gazdagodni. Egy ilyen túra során az ember nemcsak a hegyekkel küzd meg, hanem egy kicsit önmagával is – és ez az élmény teszi igazán maradandóvá az egészet. 

The post Annapurna-(fél)körtúra – Balázs túrabeszámolója appeared first on Utazáskatalógus.

Ha az útikönyv azt írja: „Ez az a sziget, amelytől eláll a lélegzeted”, az ember hajlamos kételkedni. De amikor a valóság túlszárnyalja az elképzelést, tudod, hogy valami egészen különleges helyen jársz.

Réunion 170 km-re fekszik Mauritiustól, 700 km-re Madagaszkártól. Francia terület, így euróval fizetsz, de a színek, az illatok és a zene mind-mind sok egzotikumot rejtenek.

A férjem francia nyelvtudása gyakran kisegített minket, de amikor én angolul beszéltem, a legtöbben szintén angolra váltottak, sőt, két hölgy még németül is próbálkozott! Itt valahogy természetes a segítőkészség és kedvesség. A mindennapok nyugodtak, a tempó emberi. Az utak hibátlanok, az autóvezetők udvariasak, és bár a hegyi szerpentineken néha az izgalom izzadsággal is párosult (35 km alatt 400 kanyar!), a forgalomban mégis megmaradt a türelem.

Réunion egy olvasztótégely: hindu templomok, keresztény kápolnák, mecsetek és kínai szentélyek állnak egymás mellett, és mindez békében. Az ember itt érzi, hogy a sokféleség nem szétválaszt, hanem összeköt.

A bálnák és az óceán

A bálnales számomra az út egyik legmeghatóbb pillanata volt. Láttunk ugró púpos bálnákat, pedig sokáig azt hittem, lehetetlen elkapni egy ilyen pillanatot. Felejthetetlen és nehezen körülírható élmény, amikor egy óriás a szemünk előtt ugrik ki a vízből, és csapódik 20–30 tonnás testével az óceánba.

Júniustól októberig a bálnák az Antarktiszról visszatérnek az Indiai-óceánba, és a sziget körül tartózkodnak. A hajóút nem volt épp kényelmes: nagy hullámok, sós víz a szemekben és a fülben, igazából mindenki csurom víz volt, de minden percet és sós cseppet megért! 

A Réunion körüli vizek és strandok fantasztikusak, de veszélyesek is. A gazdag állatvilág vonzza a cápákat, bőven van itt táplálék. Mi is többször láttunk a partról 20-30 cm hosszúságú halakat. Elsősorban a szörfösök vannak veszélyben: újra és újra előfordulnak támadások, néha halálos kimenetelűek. A védelem érdekében: egyes helyeken acélhálók, figyelmeztető táblák és cápazászlók vannak, a vízimentők pedig felügyelik a fürdőzőket.

A sziget szíve: vulkánok és völgyek 

Réunion közepén egy hatalmas, már kialudt vulkán található, a Piton des Neiges. A beomlása után három mély katlan jött létre (Mafate, Cilaos és Salazie), mindegyik más arcát mutatja a természetnek. Mafate-ban például csak gyalog vagy helikopterrel lehet közlekedni.

Egy kilátó tetejéről pillantottak ebbe a titokzatos világba, és próbáltuk elképzelni, milyen lehet ez a különös élet. És ha mindez még nem lenne elég, ott magasodik a Piton de la Fournaise a maga 2632 méterével, a világ egyik legaktívabb vulkánja.

Kitörései nem robbanásszerűek, inkább lassan hömpölygő lávafolyamok. A környéke olyan, mint egy másik bolygó: vöröses, kietlen, mégis káprázatos. 

A vanília illata

Egy kis ültetvényen megtanultuk, hogyan porozzák be kézzel a vaníliavirágokat, egy technikát, amit egykor egy 12 éves rabszolga fiú fedezett fel. A folyamat hihetetlenül aprólékos: minden virág csak egyetlen napig virágzik, és ha lemaradsz, oda a termés. A megtermékenyítéstől a piacra kerülésig összesen 1,5-2 év is eltelhet. Maga a megtermékenyítés kézzel történik, akárcsak az érett rudak szortírozása és szárítása. Így amikor a piacokon látod a kézzel kötözött, illatos rudakat, tudod, mennyi emberi munka, türelem és történelem van bennük. A piacon napi fix áron árulják a különböző hosszúságú, vastagságú és minőségű rudakat.

Két hét, és mégis úgy éreztük, hogy csak egy pici ízelítőt kaptunk abból, amit a sziget adhat. Réunion nem a „pipa a listán” típusú úti cél. Inkább egy érzés, amit magaddal viszel: a hála érzése, hogy láthattad, milyen szép, békés és sokszínű tud lenni a világ. 

A 11,5 órás repülőút után egy éjszakát Párizsban töltöttünk, ahol a a szerelem városa nem éppen a legszebb arcát mutatta. De talán pont ezért: a kontraszt után még inkább tudtuk, milyen ajándék volt az a két hét a „tűz és víz szigetén”.

Ha családunk Európán kívüli életen gondolkodna, számunkra ez lenne az a bizonyos hely, ahol letelepednénk. Mert vannak helyek, amelyek nemcsak lenyűgöznek, hanem megérintenek.

Ha valamit még tudni szeretnétek, kérdezzetek bátran itt vagy az Instagramomon: aliz.adventures

További képek

Ajánlott cikkek

Mauritius – Balázsék nyaralása csodás képekkel és videóval

Legszebb egzotikus helyek a világban

The post La Réunion: Ahol a bálnák ugranak, a vulkán füstöl és a szív gyorsabban ver appeared first on Utazáskatalógus.

A repülőnk 18:30-kor landolt, csomagot nem kellett felvennünk, így egyből mentünk a váróba.

Egy Fiat Doblo Maxi-t béreltünk a rent.is-től, ebben aludtunk. Hűtő, fűtő berendezés, asztal, szék, mobil tűzhely, hálózsák, tányérok, evőeszközök voltak alapból az autóban és lett volna elég hely a csomagoknak is. Mi kértünk plusz invertert, hogy gyorsan tudjunk tölteni út közben is (fényképező és telefonok miatt hasznos volt) és törölközőt+takarót (a takaró nyáron felesleges volt). Egy táblát tartva jött a sofőr a reptér érkezési csarnokába és elvittek minket az bérlőhöz. A reptéren kicsit várni kellett és sokan voltunk, így csak két körben fértünk el, de nem volt ezzel probléma. Mi 3/4 tankkal kaptuk az autót, ennyivel is vittük vissza – ezt le is fényképeztük és jól is tettük, mert kérték leadásnál. Ezen kívül nem nézték át az autót, nem kötekedtek. Helyben fizettük ki átvételkor az árat, de levontak még plusz 100 eurót azért, ha valahol nem fizetnénk parkolót, akkor a büntetést ebből fizették volna. Ezt visszakaptuk másfél héten belül (Revoluttal fizettünk, nem kellett hitelkártya).

Az üzemanyag ár (diesel) 299-320 ISK (840-900ft) között volt. Mi 1700 km-t mentünk ennyi idő alatt, 2x kellett tele tankolnunk.

A nap nem igazán megy le, full világos van egész éjjel, így aki nem tud ebben aludni, az vigyen szemfedőt.

Mi vittünk szendvicseket és minden napra snack levest, ezekkel nagyjából kihúztuk, de azért boltba kellett menni, nagyjából árak: bolti szendvics 700ISK-től, 2l víz 260-400ISK, 2l cola 360-500ISK, fizetős wc 2-400ISK, parkolók 750-1100ISK, kempingek (2fő+elektromosság) 5-7000 ISK, étterem (2főétel, 2üdítő, 1desszert) 14500 ISK.

Az érkezés napján még elautóztunk a Snæfellsnes-félszigetre, mert másnap Ólafsvíkből indult bálnatúránk.

Este 11-re értünk a kinézett kempingbe (TILOS a vadkemping, így minden este meg kell szállni rendes kempingbe), ez az Arnarstapi kemping lett volna, de mint kiderült kötelező lett volna az előre foglalás és így nem mehettünk be (nem volt kapu és őr se, be tudtunk volna, de nem akartunk kockáztatni). Így gyors újratervezés után felhívtam az Ólafsvíki kempinget (5000ISK), ahol minden gond nélkül fogadtak minket és milyen jól is alakult, életünk egyik leszebb naplementéjét láttuk út közben. A kempingben itt sem volt ügyintéző, de kerestünk helyet, elektromosság is volt és másnap reggel megvártuk emberünket és akkor fizettünk.

Másnap egy 3 órás bálnalesre mentünk a Lákitourssal, nem szerettünk volna északra elmenni időhiány miatt, így itt próbálunk szerencsét. Nagyon sok lundát láttunk, de bálnát nem igazán 1-2x a hátát lehetett megpillanatani egy csukabálnának, de ennyi. Ők is úgy gondolták, hogy ez nem volt az igazi, ezért a túra végén mindenki kapott egy ingyen kupont a következő alkalomra (örök érvényű).

Aznap még barangoltunk a félszigeten, felsétáltunk a Saxhóll kráterre és megnéztük a Kirkjufell-hegyet is (a híres kilátás rövid séta a parkolóból). Estére értünk vissza Reykjavíkhoz, és ha már erre jártunk sétáltunk egyet a városban (szerintünk nem egy nagy szám). Ettünk egy helyi hotdogot(800ISK) és hallevest(2490ISK).

Elmentünk a napi kempinghez, ami a Thingvellir National Park kempingje (5100ISK) volt, ennek csak a Nyrðri-Leirar részébe van áram. A kemping rendben volt, viszont elviselhetetlenül sok mini légy volt, megtámadták az autót és az embereket is azonnal, nem lehetett kint tartózkodni, sokakon légymaszk volt ami nagyooon hasznos lett volna, tényleg kibírhatatlan volt. Itt is másnap reggel tudtunk fizetni nyitás után.

Aznap bejártuk az Arany kört: a parkot (1000ISK parkolás), megnéztük Brúarárfosst (750ISK parkolás), végigjártuk a Geysireket (1000ISK parkolás), Gullfosst (ingyenes parkolás), Brúarhlöð-nél megálltunk enni egy smack levest (1000ISK parkolás). Tovább haladva megnéztük a Secret Lagoont és a Hrunalaug Hot Springet, mi nem fürödtünk, de meg lehet nézni ezeket belépő nélkül.

Körbesétáltuk a Kerid krátert is, ahol elvileg nem belépőt kell fizetni a bódénál, hanem parkolót, de a valóságban nem az autóra fizetsz, hanem /fő 600ISK-t.

A következő kempinghez igyekezve végigjártuk Seljalandsfosst és Gljúfrabúit (1000ISK parkolás), ide vízálló cucc nem árt, ha be akartok sétálni mögé, de szerintem megéri.

Az esti kempingünk a Skógar Campsite (5200ISK) volt Skógafoss lábánál, ezt még az esti fényekben megmásztuk és sétálgattunk a túraútvonalon kicsit. A kemping a kilátás miatt nagyon jó volt, de ez volt a legrosszabb mind közül, ide nem térnénk vissza. Őszintén: inkább nem fürödtünk aznap rendesen csak mosakodtunk, mert annyira undorító volt a fürdő + kp-s bedobós-fizetős is lett volna. Úgyhogy ezt nem ajánlom. (Nem vagyok finnyás ezt úgy írom.)

Következő nap elsétáltunk a Kvernufosshoz (750ISK parkolás) is, emögé is be lehet menni, nagyon szép a bevezető séta. Ezen a napon elég rossz időnk volt, így úgy döntöttünk ekkor megyünk el keletre, hátha ott jobb az idő. Út közben végigsétáltuk a Fjaðrárgljú kanyont, ez még szakadó esőben is nagyon szép és hangulatos volt.

Skaftafelnél túráztunk, itt csodálatos 20+fokos napsütéses időnk volt.

Svartifosshoz túráztunk + még egy útvonalon végigmentünk a hegyen. A vízesés egy kb 20 méteres hatszögletű bazaltoszlopokból álló fal közepén folyik, nagyon szép. A Skaftafellsjökul gleccserhez is elsétáltunk, ez egy könnyed sík séta, egész közel lehet menni a gleccserhez, de a meleg után nagyon kellemetlen jéghideg szél fújt, úgyhogy bármilyen jó az idő ide vigyetek melegebb ruhát.

Ezután irány a Diamond beach. A Jökulsárlónnál lévő kis öböl nagyon jól néz ki, sétálgattunk ott egy idei és késő délután megérkeztek a fókák is. Jégen napozva sajnos nem láttuk őket, de megszámlálhatatlan úszkált az öbölben.

A Diamond Beach maga nem egy nagy cucc szerintem, legalábbis a borús időben, szép fények nélkül nem volt extra élmény, de itt is megéri sétálni egyet. Innen pár kilométerre visszafelé található a Fjallsárlón gleccser, aminél szintén lehet egyet sétálni. Aznap este visszamentünk Skaftafellhez, itt éjszakáztunk a kempingbe (7100ISK). Ez volt a legrendezettem, legtisztább kemping az út alatt, itt egy kis gépnél regisztrálni kellett a rendszámot és kaptunk kis papírkát is, amit ki kellett rakni a kocsiba.

Másnap reggel elsétáltunk a Svínafellsjökull gleccserhez is, csak mi voltunk még és itt ingyenes a parkolás.

Visszafelé irányba megálltunk pár helyen körülnézni, kis folyóknál, vízeséseknél, mohás lávaföldeknél és megérkeztünk Víkbe. Sétáltunk egyet a Víkurfjara Black Sand Beachen, és átmentünk a híres Reynisfjara Beachre (1000ISK parkolás), itt orkán erejű szél volt és sok ember. Balra egész sokáig el lehet sétálni, ahol már kevesen vannak, de ugyanúgy szép bazaltorgona-szerű sziklás a part és barlangok. Tényleg extrábban néz ki, megér pár képet és sétát mindenképp.

Átmentünk a Dyrhólaey-félszigetre (750ISK parkolás) is, megnéztük a kilátópontokat és a világítótornyot, itt nagyon sok lundával lehet találkozni testközelből, már csak ezért is megérte nekünk, annyira cukik ezek a kis madarak, bakancslistás volt látni őket.

Egyetlen egyszer ettünk étterembe, ez Selfossban a Fröken Selfoss – Icelandic Food & Drinks volt, 2 főétel, 2 üdítő és egy desszert 14340ISK volt, de minden finom volt és az étterem is nagyon hangulatos. Pár fotómegálló (Blue Lagoon, Svartsengi Lavafield 2024 Eruption) után elérkeztünk az éjszakai kempingünkhöz Grindavíkba (6300ISK), ez is teljesen korrekt volt.

Az utolsó délelőttünkön megnéztük az Indjánahöfði, Gígvatnsvatn és Seltún Geothermal Area-t, ebből a két tó felejthető semmi extra, a geotermikus rész egy sétát megér ha ott az ember.

Aztán a Volcano Skali Parking P2be álltunk meg (1000ISK) és itt elég sok túrából lehet választani az egész rövidtől a naposig.

Mi időhiány miatt csak egy rövidre mentünk, de így is élmény volt a vulkáni kőzet mellett sétálgatni.

Megnéztük a Brimketill Lava Rock Poolt, a Gunnuhver Hot Springs és a Reykjanes Lighthouset. (1000ISK parkolás). Ezek szerintem mind felejthetőek, de útba estek.

Utolsó megállónk a Bridge Between Continents volt, az eurázsiai és az észak-amerikai tektonikus lemezek közötti repedést átívelő híd és sziklaképződmények, szerintem ez sem egy nagy élmény, de belegondolva nyilván érdekes nagyon.

Végül az autó leadása és a hazarepülés maradt, minden éppen időben, kimaxolva a kint töltött időt.

Elég hosszú lett, de így akit érdekel az kap egy kis képet mi hogy fér bele az időbe és milyen a kempingezés. Mi elég keveset szoktunk aludni és sokat menni, így ez az átlag utazónak valószínű túl menetelős tempó ezt kalkuláljátok bele.

A sors fintora, hogy végig vulkánkitörésért szorítottam, de nem történt semmi, majd mikor felszálltunk rá pár órára éjjel kitört a Sundhnúkagígaröðin újra. Nem is mi lennénk…

Készpénzt nem használtunk, azt sem tudjuk hogy néz ki, végig Revolut kártyával fizettem mindenhol.

Az útról képeket Szimonetta Instagramján is találsz!

Ajánlott cikkek

Izland élménybeszámoló – Éva és Tamás 9 napja

Helyek, ahol közel kerülhetsz a természethez

The post Izlandi körút – Szimonettáék beszámolója appeared first on Utazáskatalógus.

Egy hónapja voltunk úton és ekkor még nem tudtuk, meddig tart (7 hónap lett) és milyen költségeink lesznek, ezért úgy döntöttünk, Guatemala irányába átutazóban egy rövid kitérőt teszünk csak itt. A Xunantunich nevű piramist szerettük volna megnézni az ország másik felén (Mexikóból érkeztünk), rögtön a guatemalai határnál, de olyan esőzések voltak, ami minden utat elvágott a piramishoz, így ez most kimaradt. Csak egy másikat néztünk meg a közelben, így alig 2 napot töltöttünk az országban.

Gyalog mentünk át Guatemalába, ami életem első gyalogos határátkelése volt, de nem az utolsó ezen az úton. Mivel a belizeiek nem voltak túl szimpik, Guatemalaba átérve a fák zöldebbnek tűntek, az emberek kedvesebbeknek, az árak pedig jóval alacsonyabbnak.

Első állomásunk Flores volt, onnan tettünk kirándulást a Chichen Itza mögött igazságtalanul lemaradt Tikalba, ami mindkettőnk számára nagyobb csodaként hatott mexikói testvéréhez képest.

Ezután éjszakai busszal leutaztunk a fővárosba, Ciudad de Guatemalaba, amiből sokat nem láttam, mert az út előtt ehettem valamit és a következő napokat delíriumban töltöttem. A szállásunk tulajdonosa azon tanakodott, vajon mentőt, vagy egyből halottaskocsit hívjon-e rám.

Emiatt el kellett halasztanunk az Acatenango nevű vulkán megmászását, mert rögtön lepattant rólam úgy 7-8 kiló és olyan gyenge voltam, hogy még lépcsőn se tudtam felmászni, ehelyett inkább először Antigua Guatemalaba mentünk, ami (nem csak szerintem) az ország egyik legbájosabb városa.

Hogy egy kicsit húzzuk az időt és én közben erőt gyűjtsek (nem voltam hajlandó lemondani az Acatenangoról) elutaztunk az Atitlán-tóhoz. Azt tudni kell, hogy alapvetően – elvileg – az olcsó helyi közlekedés az országban egy létező dolog, viszont egyrészt borzasztóan van kialakítva, így például az Atitlán-tóhoz, ami alig 80 (!!!) km-re volt, csak 3-4-szeri átszállással és egy fél nap alatt jutottunk volna el, másrészt konkrét videókat láttunk arról, fegyveresek hogy s mint állítják meg ezeket a buszokat és visznek mindent… így a szokásunkhoz hű olcsójános verzió helyett Guatemala végül igencsak drágára sikerült, mert rá voltunk kényszerülve a turista-verzióra, ami meg hát nah… tudjuk…

Tehát így robogtunk át az Atitlán-tó széléig, onnan pedig egy lélekvesztővel – már értem, miért hívják így őket – hajóztuk át a tavat, hogy eljussunk Guatemala turistacsapdájába, San Pedroba, ami mondjuk abszolút meg is lepett, mert ahhoz képest, hogy a tó körül minden, de minden a turizmusról szól, előzetesen igen kevés infót találtunk róla. De mondjuk a turisták, ha el tudjuk kerülni őket, minket aztán nem zavarnak, néhány napot átlábadoztam, közben zseniálisan finom avokadót ettünk reggel/délben/este, kb semmi mást nem is ettem, szezonja volt és fillérekért dobták hozzánk, annyit ettem, hogy utána hónapokig rá se bírtam nézni.

Sokat sétáltunk és bejártuk az egész környéket, érdekes volt a kontraszt aközött, hogy a turisták egy csomót fizetnek azért, hogy a helyiek kimossák a ruháikat, és aközött, hogy a helyiek jórésze pedig a tóban mosott és mosdott, mert nem állt rendelkezésükre folyóvíz… de a következő napok előrejelzései kicsit elkeserítőek voltak, mármint vulkánosdi szempontjából, így siettünk vissza Antiguaba, hogy még talán jó időben mászhassunk fel.

Abból a szempontból szerencsénk is volt, hogy nem esett, de olyan hideg volt, hogy hiába kaptunk extra ruhát, az se nagyon segített. Na meg az se, hogy én még mindig néhány kilónyi deficitben voltam és hát alapvetően se vagyok egy szuper hegymászó.

Az Acatenango vulkán a Fuego (tűz) vulkán szomszédja, a történet pedig úgy szól, hogy felmászol az előbbire, úgy 3500 méterig, ott alszol egyet, éjszaka nézegeted, ahogy ki-ki tör az utóbbi, majd hajnalban mászol tovább a csúcsig a napfelkeltére. Tehát az Acatenango megmászása életem egyik legszebb és legborzalmasabb élménye volt, voltak pillanatok, hogy a barátom szó szerint hátulról tolt felfelé. Viszont életem egyik legcsodásabb napfelkeltéjének lehettem részese, ezt mondjuk amiatt, mert miattam úgy lemaradtunk, hogy nem értünk fel a csúcsig, ahol az összes csoport összetömörül, így magát a napfelkeltét a vulkán oldalában, mászás közben néztük végig. Teljesen egyedül voltunk, csodálatos pillanatok voltak persze azon kívül, hogy egy ponton konkrétan zokogtam, hogy már nem bírok továbbmászni, hagyjon csak ott a francba és majd visszafelé kanalazzon fel. De ezen kívül tényleg az volt, még a paraszt idegenvezetők se szeghették kedvemet.

Miután túléltük a vulkánt, aminek kitöréseit egész éjszaka láthattuk és hallhattuk alvás helyett, nem maradt más hátra, mint előre, azaz visszatértünk a fővárosba, pontosan arra a szállásra, ahol két hete majdnem halálomat leltem, a tulaj meg is jegyezte, hogy láthatóan jobb bőrben vagyok. Onnan készültünk tovább El Salvadorba.

Ajánlott cikkek

2 hét Costa Rica – Balázsék beszámolója

Honduras legszebb helyei

The post Inezék Közép-amerikai körutazása – Guatemala appeared first on Utazáskatalógus.

Torontoban landoltam, onnan egy bérelt Pickuppal sikerült egy majd 2000 km-es kört tenni. Természetesen a Niagara Falls volt az első megálló, a kanadai oldal azért klasszisokkal jobb.

Másnap Buffalonál a határon rendesek voltak, az Esta adott volt ugye, az I94-et pedig 3 nappal előtte online kitöltöttem. Persze azért volt egy kis pislogás, mikor a határőrnek leesett, hogy én most egy magyar útlevéllel, svájci lakcímmel és kanadai rendszámmal szeretnék belépni. Nyomban be is küldött beszélgetésre egy bevándorlóügynökhöz, ahol egy rövid beszélgetés után simán jött a pecsét és a további szép napot kívánok.

Ezután az Erie-tó mentén haladva tettem egy gyors látogatást Clevelandben, majd másnap leugrottam Pittsburghbe. Cleveland kevésbé, Pittsburgh annál inkább „megfogott”. Lehet túl sokszor láttam a Jack Reacher c. filmet.  

Vasárnap ráadásul épp Steelers meccs volt az Acrisure stadionban (amely Gotham City stadionjának a szerepét is „eljátszotta” a Batman – The Dark Knight Rises filmben), az egész város fekete-sárga színben volt, meg is telt fullra a 68000 férőhelyes stadion, pedig csak egy 300 ezres városról beszélünk. Én sajna csak másnap jutottam be a stadionba (egy vezetett látogatás keretében, amelyért csak 10 dollárt kellett fizetni).

Pittsburgh után vissza – Buffalo fele vettem az irányt, majd megnéztem a Niagara vízesét az amerikai oldalról is. A kanadai belépésnél semmi gond nem volt, itt ugye az Eta-nak kell csak meglennie (az pedig 5 évig érvényes).

Zárásként még eltöltöttem 3 napot Torontoban, hát nem kicsi város – ez tény (majd 3 millió lakos). Készítettem jó pár képet drónnal is – csak infóként: 250 gramm alatt (nekem Dji Mini 3 van), sem az USA-ba, sem pedig Kanadába nem szükséges regisztráció. Az előnye ennek az északi résznek, hogy gyakorlatilag a repterek körzetének kivételével bárhol repkedhet az ember, még a városokban is (ugye nem nagyon vannak nemzeti parkok erre, ahol alapvetően tiltott a dolog) és vannak app-ek is a zónákról segítségként.

Ajánlott cikkek

New York élménybeszámoló – 4 nap a Nagy Almában

USA Nyugati parti körutam – 1. rész: Odaút és San Francisco

The post Nándor Kanadában és az USA-ban appeared first on Utazáskatalógus.

Kezdés Cusco városában

Először Cusco-ba érkeztünk, ami már eleve több mint 3500 méter magasan fekszik. Éreztük is, hogy itt a levegő jóval ritkább – először kicsit furcsa volt. A szállás viszont olcsó volt, körülbelül 20 dollárért volt éjszakánként. Két-három napot töltöttünk itt, hogy hozzászokjunk a magassághoz, és közben felfedeztük a város hangulatos kis utcáit.

Humantay-tó

Cuscóból sok túrára el lehet menni, mi például a Humantay-tavat néztük meg. 25 dollárba került fejenként, és benne volt a reggeli meg az ebéd is. Bár elég kemény út volt, a látvány megérte a fáradtságot.

Machu Picchu

Az Inka-túra volt az utazásunk fénypontja! Ez négy napos program volt, nagyjából 800 dollárba került, amiben benne volt minden: az utazás, az étkezések, a sátorhelyek, és a cuccokat hordárok vitték. Több inka romnál is megálltunk útközben, mindenhol meséltek érdekes történeteket. Kihívás jelentő, de egy kis edzettséggel simán teljesíthető.

Szivárvány-hegyek

A Szivárvány-hegyek lenyűgözőek voltak. Ott is találkoztunk helyiekkel, akik a gyerekeikkel együtt dolgoztak a hegyekben, és elgondolkodtató volt látni, hogy mennyire más az itteni életmód. Ez a kirándulás is 25 dollár volt fejenként. A szivárványos hegyek lélegzetelállítóak, látni élőben a sokszínű csíkos tájat egyedülálló élmény.

Amazonas dzsungel

Ezután az Amazonas dzsungelébe mentünk Iquitos városába, ahol igazi kalandok vártak ránk. A dzsungelben faházakban aludtunk, az Amazonas folyón hajókáztunk, és éjszaka a dzsungel hangjaira aludtunk el. A szállás ára 1300 dollár volt két főre, de ebben benne volt több helyi program is. Hihetetlen élmény volt.

Sivatagi kirándulás

A végén ellátogattunk a perui sivatagba is, ahol buggyval száguldoztunk a homokdűnék között, majd homokdeszkázni is próbáltunk. A sivatagi program fejenként 100 dollár volt, és minden percét élveztük.

Összességében Peru minden szempontból különleges élmény volt. Már több mint egy éve voltunk, de ha visszagondolok, még mindig az eddigi legjobb utazásunkként van az emlékeimben.

Az útról készült egy videó is, amit a YouTube-on megnézhetsz!

Ha szeretnél még több képet, lesd meg Alex Instagramját is!

Ajánlott cikkek

Lima látnivalók, időjárás, térképek

Peru 1,5 hónap alatt – Timiék beszámolója

Chile legszebb helyei

The post Peru három arca Alex csodás képeiben appeared first on Utazáskatalógus.

Két szállást foglaltunk, egy hétig Puerto de la Cruzban laktunk, többi napot pedig Costa Adején töltöttük. Mindkét szállást Airbnb-n foglaltuk. Érdemes olyan szállást foglalni, ahol tudnak biztosítani parkolót. Nagyobb városokban szörnyű a parkolás.

A reptéren béreltünk autót az Autoreisen-tól. Nem kértek depositot és hitelkártyát és nagyon jó árban kaptunk kocsit.

Costa Adeje-n és Santa Cruzban érdemes rollert bérelni és nagyobb távolságokat így könnyebb megtenni, mint gyalogosan.

Találtunk pár must have éttermet, ezeket látogassátok meg, ha a szigeten jártok:

• Restaurante La Ola (Benijo Beachez közel): polipot ne hagyjátok ki, ha itt jártok.
• Bodaguita Canaria (Santa Cruz): kőlapon lehet itt sütni a steaket. Valami mennyei.
• Tapas Bar La hoya 30 (Puerto de la Cruz): isteni tapaszos hely.
• Smash Hub (Puerto de la Cruz): chilli cheese burger, életem hambija volt.
• Tasca Restaurante Los Pinos (Garanchico): oyan puha a polip, hogy szétomlik a szádban.
• Restaurante Rincon Armenio (Costa Adeje): Megrian Khachpurit érdemes itt enni, meg a sült húsok, padlizsánkrém is nagyon finom.
• Bahn Noi Thai Viet Food (Costa Adeje): nagyon finom távol-keleti ízek.
• Mirchis Tandoori (Costa Adeje): nagyon finom indiai.
• Mr Singh (Costa Adeje): ez is nagyon finom indiai.
• La Ruta (Santa Cruz): szép kilátás és amerikai hangulatú hely.
• Maya (Las Americas): családi étterem, finom paella és sangria.

1. nap

Utazással telt és estére érkeztünk meg Puerto de la Cruzba.

2. nap

Napközben felfedeztük ezt a csodálatos kis városkát, délután pihentünk a medence mellett este pedig várt egy nagyon izgalmas kaland fent a Teidén 2200 m magasan.

„Csillagnézés Tenerifén” csoportban foglaltunk egy nagyon szuper programot. Gyuri és Anna segítségével megismerkedhettünk sok galaxissal és csillaggal, bolygóval. 9-kor kezdődött este a csillag- és galaxisnézés és hajnali 1-ig tartott. Hatalmas teleszkópon néztük a szebbnél szebb égi csodákat, illetve képeket is készített Gyuri a speciális gépével, így tényleg örök emlékként is megmaradt számunkra az aznapi hold-csillagállás.

3. nap

Loro Parkba mentünk. Érdemes nyitásra odaérni (parkolás és tömeg szempontjából is). Interneten érdemes előre megvenni a jegyet.

4. nap

Útnak indultunk és megnéztük az egykori fővárost, La Lagunát. Színes kis házai nagyon megfogtak minket, aztán Santa Cruzt is megnéztük.

Palmateum sajnos csak 17-ig volt nyitva, így amiatt visszamentünk egy másik nap.

5. nap

Ezen a napon a Teidét hódítottuk meg ismét. Teide felvonóra érdemes délutánra foglalni interneten, ilyenkor már nincsen tömeg és a felvonó közelében meglehet állni.

Előtte megnéztük az Observatoriumot és a Teide Nemzeti parkot (sok turista ösvény van, így simán el lehet tölteni itt egy napot). Melegebb pulcsit, kabátot érdemes vinni, illetve szendvicseket, naptejet.

Hazafele megálltunk még La Orotava-ba. Ez a kisváros is annyira cuki volt. Mindenképpen megéri eljönni ide és akár innen megnézni a naplementét.

6. nap

Bocacangrejo-ba kezdtük a napot, ami arról híres, hogy egy ott élő öreg bácsi szívecskéket festett a házak falára, lépcsőkre és nagyon kis romantikus halászfaluvá varázsolta.

Utána megnéztük a Palmetumot, ahova a világ összes tájáról vittek pálmát. Csodaszép ez is, és gyönyörű kilátás tárul a Sydney operházra hajazó Auditoriode Tenerifere is.

Délután a Las Teresitas strandra mentünk el, ami Santa Cruz mellett található. Itt csak 6 euró volt a két napágy és a napernyő, feleannyi, mint a turistás Costa Adejében.

7. nap

Az Anaga Nemzeti parkot néztük meg. Hihetetlen sokrétű ez a sziget. Itt például nagyon hideg volt és érdemes melegebb ruhával készülni. Itt is lehet jókat kirándulni, túrázni, meseszép ez a babérerdős, páfrányos, mohás erdős rész.

Benijo Beach felé vettük ezután az irányt. Érdemes lemászni és a forró fekete homokban mezítláb járkálni. Álomszép ez a hely is.

Visszafele megálltunk aznap is a Las Teresitas strandon strandolni. Érdemes felülről is megnézni ezt a strandot.

8. nap

Elhagytuk reggel a Puerto de la Cruz-i szállásunkat. Először a Mirador San Pedro-nál kirándultunk egy pálma oázisban, majd Icod de los Vinos-ban megnéztük az 1000 éves sárkányfát.

Garanchico-ban ebédeltünk egy nagyon finomat és megnéztük ezt a különleges falut, amit az Arenas Vulkán 1706-ban teljesen maga alá temetett. A parton érdemes megnézni a természetes medencéket, amiket a lávafolyások alakítottak ki.

9. nap

Montana Amerilla partot néztük meg elsőnek ezen a napon. Különleges sziklafal található ezen a parton és sok búvárral és sznorkelező fiatalokkal találkoztunk itt.

Monkey parkba mentünk ezután, de ez felejthető élmény volt, főleg a Loro Parkhoz képest. Playa del Duque és Playa de el Bobo partokon strandoltunk ezután.

10. nap

Előre lefoglalt delfin és bálnales hajózásunk volt, ami Los Gigantes-i kikötőből indult. Pilótabálnák és a palackorrú delfinek ott úsztak sok ideig a hajónk orránál. 3 órás túra volt és egy ebéd+fürdés is benne volt az árban.

Charco la Vaca-t érdemes még itt megnézni, illetve a Playa Arena-t. Ezután mentünk a tenerifei Machu Pichuhoz, a Masca öbölbe. Másfél sávos szerpentinen lehet ide eljutni, de mindenképpen megéri. Olyan oázisba kerül az ember, amit eddig nem látott.

11-12. nap

A pihenésé volt a főszerep a Costa Adeje-s strandokon.

Ajánlott cikkek

Saját Tenerife élménybeszámoló

Tenerife: Teide megmászása – saját élménybeszámoló

Azori-szigetek, Madeira vagy Tenerife? Melyiket válasszuk?

Spanyolország legszebb helyei, látnivalói

The post 12 csodás nap Tenerifén – Lilla beszámolója appeared first on Utazáskatalógus.

Amikor vettem a repjegyet, nem is ide akartam venni, hanem Távol-Keletre, ahol már többször jártam, és nagyon tetszik. Aztán a Lufthansa repjegye szembejött bőrönddel együtt Budapestről müncheni átszállással 122 ezer Ft -ért, és megnyomtam gondolkodás nélkül az „entert”.

Aztán jött a gondolkodás: közbiztonság, veszély, egyedüli utazóként necces-e ott, stb stb… Nos, életem egyik legjobb útja volt, hálás vagyok, hogy szembejött a repjegy, és láthattam ezt a különleges várost, amiről most írok egy hosszabb beszámolóit, mert nem sok magyar megy errefelé, de most hátha megjön a kedve pár embernek.

Utazás

Bp-München-Cape Town Lufthansával. Az út hosszú, fárasztó, semmi extra, max annyi, hogy a nappali járat hazafelé átrepüli hosszában a kontinenst, és élmény volt végig nézni a tájat számomra.

Belépés az országba: Nagyon lassú, kb másfél-2 órát vett igénybe a sok turista miatt. Semmit sem kérdeztek, pecsét és mehetsz is. Én ajánlom, hogy előre foglalj taxit, mert ott a helyi taxisok a reptéren át fognak verni.

Én a bookingon foglaltam, jött, várt, mentünk…

Szállás

A belváros közepén laktam az Onomo Hotelben, ezt a lokáció miatt választottam. Megérte, jó és biztonságos hotel, mondjuk pont előtte van a green market, és a helyi árusok nem hagyják békén az embert, de legalább lehet alkudni, és viszonylag jó áron szereztem szuvenírt.

Fontos, hogy olyan hotelt válassz, ahol van biztonsági szolgálat, vagy 3 csillagtól fölfelé. Airbnb szerintem itt nem megfelelő, hacsak nem olyan lakóépületben van, ahol van biztonsági szolgálat.

Árak

Hát… nem sokkal olcsóbb, mint Budapest. A Waterfront kifejezetten drága, a belvárosban vannak olcsóbb helyek. Alkoholt csak bizonyos üzletekben kapni (likőr boltok) vagy a szupermarketben is, de ott arra kell figyelni, hogy délelőtt 11 és este 7 között veheted meg. A lényegét nem értem… Amarula krémlikőrt ajánlom, már ittam, és most vettem még, mert olcsóbb sokkal, mint a Duty ftee -ben. Ugye ez a rész híres a borokról. Ittam jókat, és kevésbé jókat. Próbálgatni kell…

Ételek: van minden, úgyhogy erről nem is írok. Hungry Lion gyorséttermet próbáld ki, jobb, mint a KFC. Árulnak még strucc hústól kezdve tényleg mindent.

Boltok: extrém sok a ruha bolt, pláza, élelmiszerbolt stb. Mint nálunk. Az árak is. A virágpiac is érdekes a belvárosban, ha nem is veszel semmit, de látványnak jó.

Fizetőeszköz

Rand-ot fogadnak el (amit én a reptéren váltottam sajnos nem jó árfolyamon) vagy pedig kártya. Piacokon nem nagyon lehet kártyával fizetni, máshol igen, sőt pl egyes belépőket kizárólag kártyával lehet, mert a korrupciót, a zsebre dolgozást próbálja így elkerülni a cég….

Közbiztonság

Én nem tapasztaltam semmi extrát. Meg-megnéztek a nyakamban logó drágább fényképezőgépet, de ezen kívül semmi nem történt. Volt egy idegenvezetős gyalogos városnézés, ahol az idegenvezető mondta, hogy tegyem el a fényképezőgépem a nyakamból, vegyük előre a táskákat, de szerencsére nem történt semmi. Piacokon és a külvárosban az elővigyázatosság nem árt, de a belvárosban és a turisták által kedvelt helyeken nem lesz gond.

Rengeteg a rendőr szerte a városban, vigyáznak a turistákra. A tengerpartok is tele vannak őrökkel, max a cápától kell félni, attól viszont kell, mert nem egy cápatámadás történt már. Amúgy vannak nyomornegyedek a város szélén, ahová még a rendőr sem mer bemenni, de hát ugye oda turista sem megy. A boltok előtt állnak hajléktalanok, és a boltból kijövőket próbálják zaklatni, nem kell válaszolni, és akkor békén hagynak.

Emberek

Valahogy a középréteg itt hiányzik. Vagy nagyon gazdagok vannak, vagy lepukkant hajléktalanok. Fehérek és feketék között nem láttam balhét, bár ugye vannak… csak valószínűleg nem a turisták által látogatott helyeken. Amúgy kedvesek a turistákkal, még a hajléktalanok is normálisan szólnak az emberhez. Esküszöm a Blaha Lujza tér szörnyűbb hajléktalan szempontból. A kikötőkben (nem a Waterfront) vannak kéregetők, de le lehet őket rázni, és amúgy táncolnak, énekelnek és ezért várják a pénzt. Én adtam is, mert legalább beöltöznek, viccesek, és csinálnak valamit a kis pénzükért, nem csak állnak és tartják a markukat

Városi közlekedés

Igazából vannak buszok, valahol vonat, de én kizárólag uberrel (ami elég olcsó) vagy a hop on hop off buszokkal közlekedtem. Abból van a piros vonal, a kék és a lila, ami borászatokhoz megy. Nagyon erősen ajánlom itt a hop on buszokat, minden látnivaló elérhető velük, és ha több napos jegyet veszel, akkor jár hozzá ingyenes hajókázás, és ingyenes séta idegenvezetővel a városban több útvonalon, és naplemente túra is, a Signal Hill hegyről, ami kihagyhatatlan szerintem. Itt a hőmérséklet ahogy lemegy a nap, 15 fokot csökken, kell egy könnyű kabát.

Kirándulások, amikre befizettem

Jóreménység foka és Boulders tengerpart a pingvinekkel

Nagyon ajánlom, gyönyörű tájakon vezet az út, sok-sok megállóval, ahol a kilátás eszméletlen szép. Belépőt kell fizetni a Jóreménység fokahoz, és a pingvinekhez is, és ezeket csak kártyával lehet kiegyenlíteni. A Jóreménység fokanal a világítótoronyhoz sikló megy fel, ami nem működött, de gyalogosan is lehet menni.

Hop on hop off

Befizettem a 2 napos hop on hop off buszra, ez nagyjából mindent lefedett ami Fokvaros és környékén látható. 2 napos jegyet ajánlom, mert ehhez járnak extrák is.

Camps bay tengerparton naponta leszálltam, nekem ez tetszett a legjobban az összes part közül.

Hout bay tengerpart: ez is szép, és innen indulnak a hajókirándulások a fókákhoz, olcsó is, érdekes is, úgyhogy menjen aki erre jár. Amúgy nagyon sok a fóka, és elég büdösek szegények, de nem bántanak, döglenek egész nap. Aztán még 2-szer befizettem a napijegyet, mert olcsóbbra jött így ki, mint az uberezes.

Szafari

Elmentem szafarira, Aquila Game Reserve: ezt már maga az út miatt is érdemes befizetni, vagy menni. Olyan, mintha az ember a Magas-Tátrában lenne út közben. A szafari itt nyilván nem olyan, mint egy igazi szafari, mert kisebb, és ugye ez egy magán kézben lévő hely, viszont az az előnye, hogy látsz minden állatot közelről. Nincs olyan, hogy vagy jön vagy nem. Ez lehet hátrány és előny is. Kissé túl van árazva, de nem bántam meg. Vannak jobb szafarik is, de a pénztárcám és az időm ezt engedte. Ez 2,5 órára van Fokvárostól amúgy. Svédasztalos ebéd van az árban még.

Table Mountain

A teteje kihagyhatatlan, libegő visz fel, de figyelni kell az időjárásra, esőben, nagy szélben nem működik. Erre a jegy az adott dátumtól 7 napig érvényes, gondolom a kiszámíthatatlanság miatt. Olyanokat olvastam, hogy 1-3 óra a várakozási idő a libegőhöz, erre is készültem, az egész napot erre szántam, de nekem szerencsém volt semmit nem kellett várnom, azonnal mehettem, mert épp kevés turista volt.

Ajánlom, hogy reggel menj, egyrészt kevesen vannak, másrészt reggel felhők is vannak, és ez extrán szebbé teszi a helyet. Amúgy a felhők gyorsan el is tűnnek, úgyhogy utána lehet gyönyörködni a kilátásban.

Összegzés

Tényleg nem érdekelt soha a világ ezen része, de abszolút nem bántam meg, hogy elmentem. Ez egy mediterrán jellegű város, kissé európai, kissé afrikai, éjjel hűvös, nappal forró, és volt, hogy egy nap alatt kb 3 évszaknak megfelelő időjárás is volt. Novemberben van itt a nyár kezdete, de egyik órában fáztam, a következőben folyt rólam a víz, és ez váltakozott egész nap.

A lényeg itt a természet. Gyönyörű tájak vannak, tényleg nem lehet abbahagyni a fotózást, a gyönyörködest. A vadon élő állatok, amiket mi csak állatkertben látunk, azok itt szabadon élnek, ez is nagyon nagyot dobott az úton. Fókák a parton, pingvinek, delfinek, gazellák és struccok az út szélén itt tök természetes. A növényzet is szép, mediterrán. Aki teheti, jöjjön erre, egy életre szóló élményben lesz része. Itt az ellenséged nem az emberek lesznek, hanem a napsütés…50 faktoros naptej használata mellett is szénné égtem.

Én egy hétre mentem, soknak tűnt, az utolsó napon már csak lézengtem. Nyilván mehettem volna más városba, vagy Johannesburgba, de nem volt kedvem. A Telekom világnet tökéletesen működött, biztos van helyi kártya, de nem foglalkoztam vele.

További képek

Ajánlott cikkek

Dél-Afrika szafarival – Gáborék másfél hete

Dél-Afrika legszebb helyei

The post A csodás Fokváros – Zoltán beszámolója appeared first on Utazáskatalógus.

Az idő nagyon kellemes, 15-20 fok és szezonon kívüli időszak, sehol nem kellett sorban állni és bár a szokásos tömeg az utcákon megvolt, mindenhova gyorsan bejutottunk és sehová nem foglaltunk előre jegyet. Mivel még visszatérünk, így a Pompei és Vezúv túrát ebbe a két és fél napba nem zsúfoltuk bele, csak a várost fedeztük fel.

Quartieri Spagnoli (a spanyol negyed)

Itt megnéztük a Maradona graffitit, egyébként itt minden róla szól. A graffiti pontos címe: 46 via Emanuele de Deo. A spanyol negyed tele van butikokkal, éttermekkel, street food-al, az aperol spritz átlagosan €2,50, vacsoráztunk €8-10/fő.

Duomo di Napoli

San Gennaro híres vére található itt, ami szilárd állapotban került megőrzésre egy kapszulában, de egy “csodának” köszönhetően évente egyszer a vér folyékonnyá válik. A kapszula nincs kiállítva, az oltár mögött található elzárva.

Castello Nuovo

Csak a külső részre belépő €6, a kápolnába, börtönbe és a kilátáshoz extra €10 – szerintem ez egyáltalán nem érte meg és a kilátás a Certosa di San Martinoból sokkal jobb

Ezen kívül még betértünk néhány templomba, ezeknek nem jegyeztem meg a nevét.

Da Michele pizzeria

Nagyon szerencsések vagyunk, hogy szezonon kívül érkeztünk, így nem kellett sorban állni egyáltalán, 5 perc alatt megkaptuk a pizzát. Mi elvitelre kértük és az étteremmel szemben a padon ettünk – Margherita pizza €6

Santa Chiara templom és kolostor: a templom ingyenes, a kolostorba a belépő €5

Galleria Umberto

Napoli Sotterranea: ebből mi 2-vel találkoztunk, egy a spanyol negyedben és egy a 68 Piazza San Gaetano, ez utóbbi a nagyobb és jobban megéri. Belépő €15. Ezek a város alatti alagutak, melyeket egykoron víztározóként használtak, majd a második világháború alatt a városiaknak adott menedéket a bombázások elől. Angol nyelvű csoportok 10.00, 14.00, illetve 18.00-kor indulnak, a látogatást érdemes így időzíteni.

Chiesa del Gesú Nuovo: templom a Santa Chiara-val szemben. Szerintünk az összes közül ez volt a legszebb.

Piazza del Plebicito: a téren átsétálva gyönyörű a kilátás a Vezúvra és a kikötőre, mi este jártunk erre, csodálatos látvány volt

Pedamentina lépcső a Certosa di San Martino kolostorhoz, belépő €6 – innen a legcsodálatosabb a kilátás a városra, a Vezúvra, és Capri szigetére.

Lemonada cosha aperte: erről nem csináltam képet, de helyi specialitás, szó szerinti fordításban limonádé széttárt combokkal. Szinte mindenhol megtalálni a kis standokat, frissen facsart citromlé vízzel hígítva, amikor készen állsz az ember egy kanál szódabikarbólnát kavar el a citromlében – ezért a széttárt lábak, hogy ne menjen a ruhára. Sok helyen az ember mondja “forza” neked mondani kell “napoli” és inni ahogy csak tudod.

Amit semmiképp nem szabad kihagyni a kóstolásból az a babba (rumba áztatott sütemény) illetve a sfogliatella (kagyló alakú, krémmel töltött sütemény. Híres helyi specialitás még a pizza fritti, a pasta fritti, scarpariello.

Kávé átlagosan €2-2,50, reggeli krémmel töltött croissant €2, szendvicsek átlagosan €3-6, étteremben pizza/pasta átlagosan helytől függően €8-12, sajt és sonka-kolbász tál 2 főre €15, frissen sült tengeri herkentyűk elvitelre papírtölcsérben átlagosan €3-5.

Az utcai őrülettel számolni kell, a legszűkebb helyeken száguldanak a robogók és autók, határozottan kell menni, különben az úton nem fognak átengedni. Rengeteg lehetetlen helyzet volt, de baleset egy sem. Bár a híreket olvastuk, de a közbiztonsággal semmi gondunk nem volt (a zsebtolvajlásról híres vasútállomást elkerültük), mindenhol járőrök és katonák vigyáztak a rendre, a táskákat senki nem dugdosta, mi sem és semmi gond nem volt. A kéregetőket, virágárusokat elég egy kézlegyintéssel elhessegetni és egyből továbbálnak. Fizetés a legtöbb helyen lehetséges kártyával, mi a készpénzt részesítettük előnyben és úgy vettük észre jobban is kedvelik. Amit hallottunk, hogy páran panaszkodtak az angol nyelv miatt, sok helyen nem értették vagy csak nem akartak beszélni de a belépős helyeken, templomokban, kastélyban, múzeumban mindenhol beszéltek angolul.

Sajnos így is sok dolgot kihagytunk ezúttal, de sikerült elég sok helyet meglátogatnunk a két és fél nap alatt, és jövünk még. Mindent gyalog jártunk be, sikerült tökéletes helyen nagyon jó áron szállást találnunk (ez a Santa Chiara mellett volt, innen minden 10-15 perc sétára volt, illetve mellette az esti szórakozások helyszíne, rengeteg bár és étterem, mégis csendes hely). A reptérről a hotelbe taxival jutottunk el, beszállás előtt megegyeztünk az árban – €25 – ezért útközben mini idegenvezetést is kaptunk, sofőrünk útközben rengeteg tanáccsal ellátott minket. Tömegközlekedéssel ez nyilván pár euroból megúszható, de mi nem akartunk vonattal majd busszal macerázni az idő rövidsége miatt.

Ajánlott cikkek

Nápoly látnivalók, közlekedés, térképek

Nápoly környéki látnivalók, közlekedés, térképek

Olaszország legszebb helyei

The post Nápolyi kirándulás – Niki beszámolója appeared first on Utazáskatalógus.

Aki nem szereti végig olvasni a beszámolókat, azok részére a szöveg legvégén vázlatpontokba szedve leírtam, hogy nekünk milyen program fért bele a 3 teljes napunkba (nov. 6-7-8).

Repjegy: Wizz Air légitársasággal mentünk, odafelé nov.5. 7:10, visszafelé nov.9. 12:05. Vettünk priority-t a nagyobb méretű kézi miatt, illetve visszafele útra egy 20 kg feladós poggyászt is, hogy legyen mibe pakolni szuveníreket, bazáros zsákmányokat.

Szállásunk: Hotel Olimpiyat 3*

Elhelyezkedés szempontjából tökéletes választás volt, következő alkalommal is mindenképpen erre a környékre mennék! Maga a hotel hozta a tőle elvárható 3 csillagot. A reggelitől sokat ne várjon az ember, de nekünk a választék pont elég volt ahhoz, hogy ne üres gyomorral menjünk el felfedezni a várost! Összességében 10/7 pontot adnék, szerintem rövidebb utazásra tökéletes választás! Ezt a környéket pedig tényleg 100% ajánlani tudom!

Internet: Mivel Telekomosok vagyunk, így az applikációban még gépre szállás előtt bekapcsoltuk egyszeri 6490 Ft-ért az “5 GB EU-n kívüli net 7 napra” szolgáltatást.

1. nap: az érkezés napja

Az IST reptérről a -1es szintről induló Havaist 12-es busszal mentünk be Aksaray metrómegállóig. A busz tiszta és rendezett volt, a raktérbe kerülő csomagjainkra ráfűztek egy számot, melyből mi is kaptunk egyet és leszálláskor ezt átadva kaptad vissza a csomagodat. A busszal (melynek ára 136líra/út/fő) kb. 50 perc alatt beértünk a városba.

Innen nekünk a T1-es villamossal kellett volna mennünk, ami közvetlen a szállásnál tett volna le. Sajnos nem tudtuk előre, de pont ezen a napon volt megrendezve az Isztambul Maraton, ami miatt kb. a fél város levolt zárva, így a villamossal is csak 2 megállót tudtunk menni, amin nem mellesleg hatalmas tömeg volt. Ez több szempontból is kellemetlen volt sajnos egyrészt azért, mert vagy 40 percen keresztül kellett végig húznunk a csomagjainkat a tömegen keresztül, másfelől pedig mi baromira túl voltunk öltözve (hosszujjú plusz kabát), mivel 23 fok volt és verőfényes napsütés (itt azért feljegyeztem magamnak, hogy az iphone időjárás előrejelzés nem feltétlen a legmegbízhatóbb, illetve legközelebb ha megyek mindenképp megnézem, hogy van e valami nagyobb rendezvény a városban). Nyilván ez nem mindennapi eset, de ekkor bántam, hogy nem taxival mentünk a szállásig.

Szerettük volna ezen a napon felfedezni azokat a helyeket, amelyeket végül másnap néztünk meg (lásd a következő pontban), de mivel több, mint 2 órát utaztunk a szállásig már sem időnk, sem energiánk nem maradt az eredetileg tervezett programokra.

Emiatt igazából a nap hátralévő részében a szállástól elkezdtünk a Hagia Sophia felé sétálni a villamosvonal mentén, egészen fel, a nagy bazárig. Ide már nem volt energiánk bemenni nézelődni és éhesek is lettünk, úgyhogy nővérem ajánlása miatt elmentünk a Zeynep Kebab Pide & Lahmacun (Kadirga Park mellett) étterembe vacsorázni, majd innen sétáltunk vissza egészen a szállásig.

2. nap (az első teljes napunk Isztambulban)

Mivel a szállásunk rendkívül központi helyen volt, így egész nap sétálva fedeztük fel a környékbeli nevezetességeket. Bevezetésképpen tettünk egy sétát a szállásunk mellett található Gülhane Parkban. Szerencsénkre nagyon jó idő volt, így igazán kellemes volt egy könnyű sétával kezdeni a napot ebben a gyönyörű parkban, ahol megtalálható számos emlékmű, szökőkút, a parkot díszítő dekorációk, és persze cicák is. Aki szeretne Simit-et megkóstolni, azoknak jó hír, hogy a park bejáratánál ezt megtehetik!

Innen sétáltunk tovább a Topkapi Palotához. Mivel nem szerettük volna a fél napot palotalátogatással tölteni (de egy következő látogatáskor mindenképp pótoljuk), így mi csak a bejáratig sétáltunk el. A bejárat melletti szuvenír boltba betérve, azért elkapott minket a láz és beöltöztünk szultánnak/szultánának, hogy emlékbe hazahozzunk egy ilyen képet magunknak.

Innen visszasétálva a Hagia Sophia felé vettük az irányt, amely kiemelkedően az egyik kedvenc programom volt Isztambulban. Hölgyek kendővel készüljenek, ugyanis ezt kötelező magatokra teríteni, mielőtt beléptek ide. Emellett zoknival is készülni kell, mivel a cipőt is le kell venni, amikor beléptek ide! Az egész magával ragadó és gyönyörű, ezt a programot (amely nem mellesleg ingyenes) hiba lenne kihagyni!

Következő állomásunk a Kék mecset volt, amely szintén egy kötelező program szerintem. Azonban mivel ez bizonyos intervallumokban nem látogatható, így előtte még tettünk egy sétát a két mecsetet összekötő parkban.

A Kék Mecset mellett található az Arasta Bazár, amely a következő állomásunk volt. Érdemes itt végig sétálni, mivel nincs tömeg és az árak is kedvezőbbek, mint pl. a Nagy Bazárban. Apropó Nagy Bazár, a napi utolsó programunknak ezt választottuk. Itt azért felhívnám a figyelmet a tipikus “tourist trap” helyekre, ugyanis baromira túlárazott minden, ami itt található. Az alkudozás kötelező része a vásárlásnak, és ne hagyjátok magatokat! Vannak bizonyos termékek, amelyeket 2-3 de akár 4x-es áron kínálnak, mint más bazárokban. Érdemes egyébként talán vásárlási célból ezt a bazárt hagyni utolsóként, ugyanis messzemenőleg itt voltak a legmagasabb árak. Aki nem dohányzik készüljön fel arra, hogy nagyon tömény cigaretta füst van bent, ugyanis itt szinte mindenhol dohányoznak. Természetesen mi is vásároltunk itt, de azért csak óvatosan! Az egyik lámpaárus nekünk 400 lírával olcsóbban adta el ugyanazt a lámpát, amit a mellettünk álló amerikai turisták is vásároltak, mindezt úgy, hogy a bácsi még hozzá is fűzte “az amerikaik mindig többet adnak érte”.

Azért egy turista csapdába mégiscsak bele estünk, ugyanis ezen a napon ebédként szerettem volna egy sky bar jellegű étteremben ebédelni. A választásunk a Seven Hills étteremre esett, és talán az egész utazásunk alatt ezt az egy programot bántuk meg. Ár-érték arányban nekünk nem érte meg, a tetőteraszon folyton köröző sirályok, akik pofátlanul bele esznek az ember ételébe olyan szinten élvezhetetlenné tették az egyébként csodálatos panorámát, hogy inkább az alsó terasz részre mentünk le. Az étel sem volt a legjobb, így itt tényleg csak a panoráma kárpótolt valamennyire. Helyette inkább üljetek be egy hasonló teraszos kávézóba.

Szerettük volna megnézni az Elsüllyedt Palotát is, de elképesztően hosszú sor volt, így nem akartunk órákat tölteni csak várakozással, így ez egy következő alkalomra marad.

3. nap

Sokat gondolkodtunk azon, hogy befizetünk egy Boszporusz túrára valamelyik utazási irodánál Isztambulban (szinte minden sarkon lehet ilyet találni kint), de a legtöbb olyan program, ami délelőtti kezdéssel ment volna 19 €/főtől kezdődött. Ami alapjába véve annyira nem is vészes ár érte, viszont nem szerettem volna, hogy 2-3 órán keresztül “egyetlen egy” helyhez legyek kötve (magához a hajóhoz), így úgy döntöttem kihasználjuk az isztambuli tömegközlekedés adta lehetőségeket, így ennek tekintetében szerveztem meg a programunkat.

A szállásunktól 10 perc sétányira (vagy 2 vilimegálló) volt az Eminönü kikötő. Innen indultunk el 9:35-kor Ortaköy kikötőbe. A hajómenetrendet előző nap néztem meg online, melyben nagy segítség volt ez az oldal.

A hajóút közben csodálattal konstatáltuk, hogy végre a Boszporuszon vagyunk és innen láthatjuk a várost. Kb. 10:00-ra meg is érkeztünk a Boszporusz híd lábához. A Ortaköy mecset ekkor még zárva volt, így a mögötte található mólónál csináltunk pár képet és mire visszasétáltunk a bejárathoz, már megtudtuk nézni belülről is. A mecset nagyon kicsi, de gyönyörű!

10:35-kor indult visszafele hajó, még volt időnk gyorsan megnézni néhány standot, ahol különféle kézzel készített ékszereket árultak. A hajóval 1 megállót mentünk és a Besiktas kikötőben szálltunk le. Innen kb. 8-10 perc sétányira található a Domabahce palota. A palotalátogatást ezúttal is kihagytuk, csak a bejáratig mentünk, hogy kívülről nézhessük meg azt.

A következő állomásunk a Taksim térre vezetett. Ehhez fel kellett sétálnunk a stadion melletti buszmegállóban, ahol az első busz után rájöttünk, hogyha nem intjük le azt már jó messziről, akkor bizony nem fog megállni, hogy felvegyen minket.

Taksim térre érkezve fotózkodtunk egyet a piros villamossal, majd elindult a Galata torony irányába végig az Istiklal sétálóutcán. Itt leginkább különféle márkaboltok találhatóak meg, viszont érdemes a kis “sikátoros” részekbe bemenni, mivel itt extra olcsón lehet mindenféle terméket kifogni. Én pl. 110 líráért tudtam venni egy vadonatúj, címkés, s.Oliver farmert.

A Galata toronyba nem mentünk fel, mert egyrészt nem is volt a programunk része, másrészt ha jól láttuk felújítás miatt le volt zárva.

Viszont végül beadtuk a derekunkat és megkóstoltuk a San Sebastian sajttortát a torony lábánál található kávézóban, amelytől utána kisebb cukor sokk után folytattuk – szó szerint – levezető sétánkat a Galata hídhoz. Igazából maga a híd nem egy nagy élmény, iszonyat halszag van végig, viszont nekünk errefele kellett visszamennünk a szálláshoz és legalább innen is ráláttunk a város különböző pontjaira.

Este a szállásunktól kb 10-15 perc sétányira található “Sabri Usta Döner Kebap” nevű étterembe mentünk vacsorázni. Extra gyors a kiszolgálás, finomakat ettünk és az egyik legolcsóbb étterem, ahol Isztambulban jártunk (ketten kb. 450-550 líra között fogyasztottunk).

4. nap

Az első nagyobb programunk erre a napra a Pierre Loti kávézó/kilátó volt. Mivel ez egy picit távolabb esett tőlünk, így lecsekkoltam interneten, hogy vagyon megy e hajó arrafele, mert valahogy szívesebben nézelődtem volna azon, mint buszon/villamoson üljek a tömegben. Szerencsére volt is (annyira kell figyelni, hogy óránként jár), így villamossal elmentünk a Karaköy kikötőbe és innen indultunk 9:35 körül Eyüp állomásra. A menetrendet a már fent említett honlapon néztem meg. A hajóút nagyjából 30-35 percet vett igénybe. Eyüp kikötőből elsétáltunk az Eyüp Teleferik-ig, avagy a felvonóig, amit szintén kb 15 líráért lehetett használni az isztambul kártyával. Megérkeztünk a Pierre Loti kávézóba, ahol egy csésze kávé/tea elfogyasztása közben néztünk le az isztambuli látképre.

A kávézó mellett van néhány kis bódé, ahol meglepően nagyon jó minőségű replika Gucci/LV/ stb márkájú sálakat/kendőket lehetett venni 150 líráért (és persze más csecsebecséket is).

Az ezt követő nagyobb programunk Balat városrész meglátogatása volt, ami hatalmas kedvencem lett. Ehhez Eyüpből a T5-ös villamossal mentünk, és “Balat” megálló helyett egy megállóval később, a “Fener” megállónál szálltunk le. Mivel aznap nem reggeliztünk, én pedig már korábban kinéztem online egy szimpatikus kávézót, így nekünk itt volt célszerűbb leszállni a villamosról. Szerencsére egy nagyon hangulatos kávézót (Cafe Naftalin K.) sikerült kiválasztanom, ahol szuper limonádét és Kurdish kávét ittunk meg a reggelink mellé. Innen megindulva a google térképemben bejelöltem pár utcát, hogy nagyjából irányt adjon merre is sétáljunk, így ezeket itt hagyom nektek is: Merdivenli Mektep Sk. No:1; Kiremit Cd., Merdivenli Yokuş Evleri.

Miután végig jártunk Balat utcáit, villamossal továbbmentünk, hogy megnézzük a Suleymaniye mecsetet. Őszintén szólva, ahogy a férjem mondaná, kicsit ctrl c, ctrl v volt számunkra a mecset, semmivel nem nyújtott többet/mást, mint a Kék mecset, így talán ezt ki is hagyhattuk volna. Ettől függetlenül természetesen szép volt! Innen teljesen végig sétáltunk a Vasif Cinar utcán (remélem jól emlékszem), ahol renget árus volt, no meg persze rengeteg ember is. Ezután már csak a szállást vettük irányba.

5. nap: a hazaút napja

Mivel a Wizz Air ún. “Dummy boarding pass-t” állít ki Isztambulból-Budapestre, így mindenképp időben szerettünk volna kiérni a reptérre (ráadásul plusz egy nagy bőrönddel mentünk haza). A hotel segített nekünk taxit rendelni, így 8:10 körül elindultunk IST reptérre becsekkolni. 9:00-ra oda is értünk, és kb. 9:30-ra már a duty free boltoknál jártunk. Mivel mi repteres dolgozók vagyunk, így nekünk külön program volt ezt a repteret is felfedezni, ami egyébként szerintem gyönyörű lett!

Szerettük volna Isztambulban az ázsiai oldalt is felfedezni, de erre sajnos már nem maradt időnk.

Összességében nagyon jól éreztük magunkat, rendkívül jó kiindulópontként szolgált így első látogatásunk alkalmából a szállásunk. Amire nem igazán voltam felkészülve, hogy ilyen szinten impulzív lesz számomra ez az utazás. Pár évvel ezelőtt én szinte egyedül bejártam Közép-Kína egyik városát, illetve több helyen is voltam Ázsiában, tehát a kulturális sokk fogalmát már egyszer megismertem. Itt valahogy mégis sokkal inkább a hatása alá kerített – pozitív és egyben kimerítő értelemben. Bár az is lehet, hogy csak az élmény friss még és ezért érzem így, valamint rég voltam már ennyire sok ember között.

Úgy gondolom kezdésnek és első látogatásnak ennyi nap egyszerre tökéletes volt kint. Számomra ez egy olyan úti cél lett, ahová inkább többször kevesebb időre jönnék ki, azt viszont bármikor mosollyal az arcomon!

3 napos útiterv

Az érkezés és távozás napját leszámítva, a 3 teljes napos programunk vázlatosan, avagy “3 day Itinerary”:

1. nap:

• Gülhane Park
• Topkapi Palota
• Hagia Sophia
• Sultan Ahmet Park
• Kék Mecset
• Környékbeli tetőteraszos étterem/kávézó
• Arasta Bazár
• Nagy Bazár

2. nap:

• Eminönü kikötőből elmenni Ortaköy kikötőig hajóval. Isztambul kártyával használható! (Felér egy mini Boszporusz túrával és jóval olcsóbb is)
• Boszporusz híd
• Ortaköy mecset
• Ortaköy kikötőnél található pici bazár sor
• innen visszafele menni a hajóval Besiktas kikötőig, ahonnan 8 perc séta a Dolmabahce Palota
• Busszal elmenni a Taksim térre
• Istiklal utcán végig sétálni
• Galata torony
• San Sebastian sajttorta kóstolás
• Galata híd

3. nap:

• Karaköy kikötőből elmenni Eyüp kikötőig
• Eyüp Teleferik felvonóval Pierre Loti kávézó
• Villamossal elmenni “Fener” megállóig, innen kezdeni a sétát Balat-ba
• Cafe Naftalin K. Kávézó
• Néhány utca melyeken végig sétáltunk: Merdivenli Mektep Sk. No:1; Kiremit Cd., Merdivenli Yokuş Evleri
• “Balat” villamosmegállóban ért véget a séta, innen továbbmenni Süleymaniye mecsethez
• Extra programként közeli helyek: Yeni Camii, Egyiptomi Bazár

Nikoletta Instagramját is érdemes követni, az útjairól ott is megoszt remek képeket!

Ajánlott cikkek

Isztambul tudnivalók utazáshoz

Isztambul közlekedése – repterek, tömegközlekedés, jegyek

Törökország legszebb helyei

Kappadókia és Isztambul – egy csodás török út

Ankara látnivalók, időjárás, térképek

The post Isztambuli útiterv – Nikolettáék beszámolója appeared first on Utazáskatalógus.

Leírom az útvonalunkat, hátha kedvet kap valaki:

Kiutazás: Budapest – Bergamo (Ryanair)

Visszaút: Innsbruck – Bécs – Budapest (Austrian Airlines)

Szállásainkat bátran merem ajánlani, egyszerűek, de tiszták voltak, szuper reggelivel és nagyon kedves tulajokkal

Garda-tónál 3 éjszakát töltöttünk:

Lazise – Albergo del Baffo

Malcesine – Villa Nadia

Canale di Tenno – La Piazzetta di Canale B&B

Bolzanoban 1 éjszakát aludtunk: Hotel Regina 3* szuper helyen van, vasútállomás, buszállomás 2 percre, belváros is csak 5 perc séta, mégis csendes.

Ortiseiben 2 éjszakát foglaltunk: Garni Rumanc, ami szuper választás volt, remek hely, felvonókhoz, belvároshoz is közel.

Innsbruckban fejeztük be az utat, itt 1 éjszakát aludtunk: Hotel Meininger.

Útvonalunk, programunk

Nagyon örültem, hogy az itthonról összeállított útitervet flottul tudtuk tartani.

1. nap

Délután érkeztünk meg Bergamoba, a reptérről busszal gyorsan a vasútállomásra értünk, majd vonattal Peschiera del Garda-ig mentünk. Rövid séta után hajóval érkeztünk meg Lazise-be. Nagyon hangulatos hely, egyik kedvencünk lett.

2. nap

Séta a Garda-tó partján Lazise-Cisano-Bardolino-Garda útvonalon (9 km), majd busszal Cassone. Itt megnéztük a világ legrövidebb folyóját (175 m a forrástól) majd buszra szállva továbbutaztunk Malcesine-be. Hihetetlenül gyönyörű hely (ez is), a kastély kötelező program

3. nap

Kora reggel Malcesine-ből felmentünk 1780 méter magasra a Monte Baldo hegyre egy kis tavaszi, szeles túrára. Aztán vissza le a 31 fokba, áthajóztunk Limone sul Garda-ba. Városnézés után busszal utaztunk tovább a tó északi részére, Riva del Garda-ba, onnan pedig a szállásunkra a hegyek közé, egy középkori falucskába, Canale di Tenno-ba. Esti levezető séta gyanánt megkerültük a Tenno tavat (az elején szakadó esőben ).

Nem mondom, hogy nem fáradtam el aznap…

4. nap

Rövid Riva del Garda-i városnézés után elköszöntünk a melegtől és a pálmafáktól és a hegyek felé vettük az irányt.

Csodás buszutunk volt Trento felé. Megcsodáltuk Trentot felülről, majd elvonatoztunk Bolzano-ba.

Az óváros felfedezése után felvonóval mentünk az 1200 méter magasságban lévő Soprabolzano-ra, ahonnan már gyönyörű a kilátás a Dolomitokra.

5. nap

Első napunk a Dolomitoknál is aktívan telt: Ortisei-ből busszal mentünk Castelrottoba, majd miután felvonóval felmentünk Alpe di Siusi-ra (Európa legnagyobb magashegyi fennsíkja, 1700 méter magasságban) keresztül sétaltunk a fennsíkon, körben a csodás 2000 méter feletti hegyekkel (Schlern, Sassolungo) . Ortiseibe érkeztünk le a felvonóval.

6. nap

Kimaxoltuk a felvonó bérletet, 3 napos bérletet vettünk, egy főre 120 Euro volt, de a 2 nap alatt fejenként 230 Euro értékben felvonóztunk, így sok helyre eljutottunk.

Egyszerűen hihetetlen, fenséges ez a hely! Ez lett utunk kedvence.

Seceda (2550 m), Monte Pana (1.636 m), Mont Seura (2117m ) volt a program és Val Gardena települései Santa Cristina, Selva di Val Gardena.

7. nap

Busszal és vonattal mentünk volna Innsbruckba, de pályafelújítás miatt nem jártak a vonatok. Korrekt buszos helyettesítés volt, minden flottul ment. Innsbruckba érkezés és lepakolás után felfedeztük a várost.

8. nap

Utazásunk utolsó napján késő délután indult a repülőnk, így reggel felmentünk a Top of Innsbruck 2.334 méteres csúcsához, majd sétáltunk egy utolsót az óvárosban és a Hofgartenben.

Csodás utazás volt, gyönyörű helyeken jártunk, a legszebb minden kétséget kizáróan Ortisei és környéke volt.

Ajánlott cikkek

Olaszország legszebb helyei

Ausztria legszebb helyei

The post Garda-tó, Dolomitok, Innsbruck – Ildikó beszámolója appeared first on Utazáskatalógus.

Ez egy teljesen más világ, mint a „zsúfolt főváros” (Bogota) és teljesen más világ, mint a „leggazdagabb város” (Medellin). Az első és legérezhetőbb különbség az időjárás, a magas hegyek 20-22 fokos hőmérséklete és gyakori felhőzetei után hirtelen kikerülsz a folyton napsütötte karibi tengerpartra a minimum 30, de napközben gyakran 40-43 fokba.

A város összetétele és „vibe”-ja, vagyis rezgése is teljesen más ebből adódóan, ide már a klasszikus „karibi” feelingre és tengerparti nyaralásra vágyó turisták jönnek, állandó a buli, zene, a hőség miatt az élet napnyugta után (de még mindig a fülledt melegben) indul be. Nem lehet azt mondani, hogy kifejezetten amerikaiak lennének többségben, rengeteg nyugat-európaiba is belefutottam.

Cartagena egy kikötőváros, kulturális és gazdasági központ is egyben. A legkiterjedtebb erődítménnyel rendelkezik egész Dél-Amerikában, ennek oka pedig nem más, mint amit már az ikonikus filmből is ismerhettek: a Karib-tenger kalózai. Az óváros teljesen körül van véve falakkal, amelyek az 1500-as évek óta állnak ott és 1984 óta az UNESCO világörökség részét képezik, de Cartagena a kalózokkal való folyamatos viaskodás (gazdag kikötőváros és kereskedelmi csomópont lévén kedvelt célpont volt) mellett számos nagy (főleg a spanyolok ellen vívott szabadságharc) csatának volt színhelye és elszenvedője.

Jelenleg a turizmus mellett egyébként egy petrolkémiai csomópont is, innen irányítják és felügyelik a kőolajkitermelést és kereskedelmet, amely az ország exportjának egyharmadát teszi ki.

A programlehetőségek igen változatosak: híresek a gyümölcsös kosarakkal fejükön sétáló asszonyok, a helyi (leginkább törzsi táncokhoz hasonlítható) táncokat lejtő fiatalok, de a környéken rengeteg csodálatos sziget van, ahova 1-2 napos hajótúrák és búvártúrák indulnak. (A leghíresebb a Rosario-szigetek).

Emellett mindenféle vízisport megtalálható, akár a szórakozás (jetski, kite surf, snorkeling, búvárkodás, stb.) akár kulturális céllal is be lehet barangolni a partokat. Én ez utóbbit választottam, és egy reggeli kajak túrán 5 km-t evezve az erődítmény falai előtt rengeteget megtudtam a középkori Cartagena mindennapjairól. (Szerencsém volt, mert egyedül jelentkeztem be a túrára, így ketten voltunk a túravezetővel. Én még soha nem kajakoztam előtte, tehát kezdőknek is bátran merem ajánlani, ha nem kapkodsz, akkor szinte lehetetlen beborulni ).

A strandolóknak pedig a Bocagrande beach kínál egy sokak által „mini Miami beach-hez” hasonlító környezetet.

A főutcát estére lezárják, kocsival nem lehet behajtani, ekkor indulnak az utcai forgatagok, ráncosok, előadóművészek, énekesek, a betonra krétával csodákat alkotó művészek.

Szóval összefoglalva van egy különleges feelingje a városnak

A biztonság témaköre gyakran előkerül Kolumbiával kapcsolatban, itt egy olyan információt is megosztanék, amiről nem feltétlen szeretünk beszélni: a helyiektől megtudtam, hogy a turisták azért vannak nagyon nagy biztonságban (2.5 hetes ott tartózkodásom alatt még csak csúnyán sem néztek rám sehol), mert a külföldieket megtámadó helyieket többször halálra ítélték vagy aránytalanul magas börtönbüntetéssel sújtották elrettentésképpen, így kialakult a helyiekben, hogy turistát nem támadnak meg. Egymást igen, a bűnözés nem ritka, az akár tettlegességig fajuló (késelésbe, verekedésbe, fizikai erőszakba torkolló rablások) rendszeresek, vannak bandák, amelyek kifejezetten a motorosokat célozzák és szinte posztapokaliptikus filmeket idéző módszerekkel (kifeszített kötelek, kamu sérült segítségkérő, útra szórt szögek) operálnak, de ez kizárólag a külső, turisták által ritkán látogatottabb kerületekben. A belvárosban és turisztikai zónákban irdatlanul erős a katonai és rendőri jelenlét, és nem a londoni bobby-kat idéző „max 1 gumibot és a jómodor a fegyverük”, hanem látod, hogy olyan tekintélyt parancsoló arzenál van felvonultatva, hogy még a turisták is kihúzzák magukat és nagyokat nyelnek a katonák mellett elhaladva. A strandokon rendszeresen látni nap közben a 40-45 fokban teljes páncélzatban, bakancsban és állig felfegyverzett katonákat, illetve sima „átlag egyenruhás” rendőröket is. Egyébként, ha olyan terület felé mennél vagy tévednél, ami nem biztonságos, az ott állomásozó utolsó rendőrtisztek figyelmeztetnek, vagy ha már ilyen területen vagy és ott szólnak, akkor visszakísérnek a biztonságos részig személyesen vagy javasolják, hogy hívjál taxit és megvárják, ha esetleg hirtelen megijedne valaki. (Én nem éltem a felajánlással, de én eleve szándékosan mentem ilyen zónába a gyönyörű utai graffitik és street art-ok miatt, tehát tisztában voltam a kockázattal.)

Cartagenaban a másik kerülendő dolog a vöröslámpás negyed, nyilván a karibi feeling, ott nyaraló turisták, bulizó fiatalok és soktagú fiatal (fiú) társaságok vonzzák magukkal ezt a dolgot, hogy a szexmunka fellegvára is lett a város, az országon belül is híresek a „cartagena-i lányok”. Nyilván ezt mondanom sem kell, hogy nem biztonságos szóba elegyedni sem, viszont turisztikai zónákban nem is nagyon találkozni velük, viszont elegánsabb hotelek környékén azért látni hölgyeket.

Egy szó, mint száz, ha átlag turista vagy és nem keresed a bajt, akkor szuperbiztonságos.

További képek

Ajánlott cikkek

Bogotá látnivalók, múzeumok, időjárás, térképek

Medellín látnivalók, időjárás, térképek

Timiék 2 hónapja Kolumbiában

The post Gábor Kolumbiában – 3. rész: Cartagena appeared first on Utazáskatalógus.