Kyoto Japán egyik legvarázslatosabb városa, ahol évszázados templomok, szentélyek és hagyományos kertek várják a látogatókat.
Elsősorban a fő látványosságok a buddhista és sintó templomok. Japán nemzeti kincsének 20%-a, és Japán kulturális örökségének 14%-a Kyotóban található. Az UNESCO Világörökségének listáján a város tizenhét szentélye került föl 1994-ben.
Tartalomjegyzék
Kyoto látnivalók
Fushimi Inari Taisha
Kyoto egyik legikonikusabb szentélye egy hegy lábánál fekszik. Inari istenségnek, a rizs, a termékenység és a gazdagság védelmezőjének szentelték.
A szentély leghíresebb látványossága a több ezer élénkpiros torii kapu, amelyek kígyózó ösvényt alkotnak a hegyoldalon felfelé. A kapukat üzleti vállalkozások és magánszemélyek adományozták, nevüket és az adományozás dátumát a kapuk oldalára vésték.
Területén számos kisebb szentély, szobrok és kőlámpások is találhatók, valamint róka-szobrok, amelyek Inari hírnökeinek számítanak. A hegytetőre vezető út közel 4 kilométer hosszú, és nagyjából 2-3 órát vesz igénybe a teljes túra. Sokan csak az első pihenőhelyig sétálnak fel, ahonnan már gyönyörű kilátás nyílik a városra.

Kinkaku-ji
Japán egyik legszebb és legismertebb temploma aranyfüsttel borított falai miatt Arany Pavilonnak is neveznek.
Az eredetileg 1397-ben épített templomot Ashikaga Yoshimitsu shogun nyaralójaként használták, majd halála után zen buddhista templommá alakították át. Az épület három különböző építészeti stílust ötvöz: az első emelet a palota-építészet jegyeit viseli, a második a szamuráj-rezidenciák stílusát idézi, míg a felső szint zen buddhista templom formájában épült. A pavilon tetején egy arany főnix szobor díszeleg, amely a feltámadás és újjászületés szimbóluma.
A templom körül egy gyönyörű japán kert található, amelyet úgy terveztek, hogy minden évszakban lenyűgöző látványt nyújtson. A kert közepén lévő tó tükrében visszaverődő aranyozott épület az egyik legfotózottabb látvány egész Japánban. A tó vizében apró szigetek emelkednek ki, amelyek a hosszú életet, illetve a halhatatlanságot jelképezik.

To-ji templom
Kyoto egyik legrégebbi és legfontosabb buddhista templomát 796-ban alapították, amikor a város még Japán fővárosa volt.
A templom területén található Japán legmagasabb, ötemeletes pagodája, amely 55 méter magas és már messziről uralja a látképet. A pagoda öt szintje az öt elemet szimbolizálja: a földet, vizet, tüzet, szelet és az étert. Az épület belső terében Buddha-szobrok és festmények találhatók, amelyek a buddhista tanításokat és történeteket ábrázolják.
A To-ji templomkomplexum része a Kodo (Előadóterem) és a Kondo (Főcsarnok) is, ahol értékes Buddha-szobrokat őriznek. A templomot körülvevő kertben található a Kobo-ike tó, amelynek vizében tündérrózsák virágoznak a nyári hónapokban. Minden hónap 21-én hagyományos piacot, úgynevezett Kobo-san vásárt tartanak a templom területén, ahol régiségeket, kézműves termékeket és helyi ételkülönlegességeket lehet vásárolni.
Kyoto Tower
A modern Kyoto egyik jelképe a 131 méter magas torony, ahonnan csodás kilátás nyílik.
A tornyot 1964-ben, a tokiói olimpia évében építették, és azóta a város egyik legnépszerűbb turisztikai látványosságává vált. A karcsú, fehér szerkezet tetején egy piros megfigyelő kupola található, amelynek formája egy hagyományos japán gyertyára emlékeztet. A torony tervezésénél figyelembe vették a város történelmi jellegét, így az acélváz mindössze 800 tonna súlyú, szemben más hasonló méretű tornyokkal.
A kilátóból 360 fokos panoráma nyílik az egész városra, tiszta időben egészen a távoli hegyekig ellátni. A toronyban étterem, ajándékbolt és egy kis múzeum is található, amely a város történelmét mutatja be. A torony alapjában egy bevásárlóközpont és egy népszerű fürdő kapott helyet, így a létesítmény a nap minden szakában vonzza a látogatókat.

Nishiki Piac
Kyoto gasztronómiai paradicsoma, amelyet gyakran a „város konyhájának” is neveznek, több mint 400 éves múltra tekint vissza.
A közel 400 méter hosszú, fedett bevásárlóutcában több mint 100 kis bolt és stand sorakozik egymás mellett, ahol friss alapanyagokat, hagyományos kiotói ételkülönlegességeket és kézműves termékeket kínálnak.
A piac különlegessége, hogy sok árus kóstolót is kínál termékeiből, így a látogatók megízlelhetik a helyi specialitásokat, mint például a tsukemono (savanyúság), a yuba (tofu bőr) vagy a különleges édességek.

Kiyomizu-dera
Ez a világörökségi helyszín Kyoto egyik leglátványosabb buddhista temploma, amely egy hegyoldalba épült, és páratlan kilátást nyújt a városra.
Az 778-ban alapított templom nevének jelentése „tiszta víz templom”, amely a közelben található vízesésre utal, melynek vizét szentnek tartják. A templom fő épületének különlegessége a hatalmas fából készült terasz, amely 13 méter magasan nyúlik ki a hegyoldalból, és amelyet egyetlen szög használata nélkül építettek.
A templom területén számos mellékszentély is található, köztük a Jishu-szentély, amely a szerelem és házasság istennőjének van szentelve. Itt található két „szerelmi kő” is, amelyek 18 méter távolságra vannak egymástól – a hiedelem szerint, aki bekötött szemmel el tud jutni az egyik kőtől a másikig, az szerencsés lesz a szerelemben.

Yasaka-szentély
Kyoto történelmi Gion negyedének szívében található ez a több mint 1300 éves sintó szentély, amely különösen a híres Gion Matsuri fesztivál idején válik a város központjává.
A szentély főbejáratát egy impozáns piros torii kapu és két őrző oroszlánszobor jelzi. A főcsarnok különlegessége, hogy három szentélynek ad otthont egyszerre: Susanoo, a vihar és tenger istenének; feleségének, Kushinadahime-nek, valamint gyermeküknek, Yahashira-no-mikoto-nak. A hívők szerint ezek az istenségek megvédik a látogatókat a betegségektől és balszerencsétől.
A szentély területén számos kisebb szentély, pavilon és egy színpad is található, ahol hagyományos táncokat és zenei előadásokat tartanak. Különösen szép látványt nyújt este, amikor a szentély környékén több száz lámpás megvilágítása adja meg a varázslatos hangulatot.
A szentély egész évben, éjjel-nappal nyitva áll a látogatók előtt. Gyakran szolgál kiindulópontként a környező Gion negyed felfedezéséhez, ahol a hagyományos geisha kultúra máig él.
Gion negyed
Kyoto legjellegzetesebb hagyományos negyede a mai napig őrzi a régi Japán hangulatát és a geisha kultúrát.
A Yasaka-szentély közelében alakult ki a középkorban, hogy kiszolgálja a szentélybe érkező zarándokokat. Napjainkban híres az aprólékosan megőrzött machiya stílusú faházairól, amelyeket keskeny, macskaköves utcák szegélyeznek. Leghíresebb része a Hanamikoji utca, ahol számos ochaya (teaház) és okiya (geisha ház) található, jellegzetes farácsokkal ellátott ablakokkal és hagyományos lampionokkal.
A negyed különösen esti kivilágításban nyújt lenyűgöző látványt.. Itt még ma is láthatók kimono-öltözetes maiko-k (geisha tanoncok) és geiko-k (geishák), ahogy egyik rendezvényről a másikra sietnek.

Arashiyama Bambuszliget
Az erdő Kyoto nyugati részén, az Arashiyama hegy lábánál található, és egyike Japán legvarázslatosabb természeti látványosságainak.
A bambuszliget ösvénye magas, egyenes bambuszok között kanyarog, amelyek sűrűn nőnek egymás mellett. A természetes fényhatás és hangulat miatt a liget nemcsak a turisták, hanem filmesek és fotósok kedvelt helyszíne is.
A közelben számos más látnivaló is található, mint például a Tenryu-ji templom és annak gyönyörű kertje, vagy a festői Togetsukyo híd, amely a Katsura folyón ível át. Az Arashiyama körzet különösen népszerű tavasszal a cseresznyevirágzás idején és ősszel.

Gyoen Nemzeti Kert
A Kyoto Gyoen Nemzeti Kert a város szívében elterülő hatalmas zöldterület évszázadokon át a császári palota védőövezetéül szolgált.
A 65 hektáros park különlegessége, hogy megőrizte a hagyományos japán kertépítészet számos elemét. A kertben mintegy 50.000 fa található, köztük cseresznyefák, juharfák és fenyők, amelyek az évszakok változásával folyamatosan új arcukat mutatják.
A kerten belül helyezkedik el a Kyoto Császári Palota. A parkot több kapu határolja, és számos sétaút szeli át. A látogatók számára különösen népszerű időszak a sakura (cseresznyevirágzás) és a momiji (őszi lombszíneződés).
Kyoto császári palota
Ez az impozáns komplexum évszázadokon át a japán császárok hivatalos rezidenciája volt, mielőtt a fővárost Tokióba helyezték át a 19. század végén.
A palota területe közel 1,3 négyzetkilométer, amelyet fal vesz körül, és több kapun keresztül lehet megközelíteni. A fő palotaépület, a Shishinden császári fogadóterem különösen lenyűgöző, tradicionális japán építészeti stílusban épült. Itt található a Takamikura trónus is, amelyen a császári beiktatási ceremóniákat tartották. Az épületegyüttes többi része magában foglalja a császári család magánrezidenciáját (Seiryo-den), a császárnő lakrészét (Ko-gosho) és több adminisztratív épületet.
A palota körüli kert gondosan ápolt, és számos ritka növény- és fafajnak ad otthont. Ma a palota területe nyitva áll a látogatók előtt, és rendszeres vezetett túrákon lehet megismerni a császári élet mindennapjait és a komplexum gazdag történelmét.
Nijo-kastély
Ez a monumentális erődítmény a shogunátus hatalmának szimbóluma, amelyet 1603-ban épített Tokugawa Ieyasu, a tokugavai shogunátus alapítója. 1867-ben ebben a kastélyban jelentette be az utolsó shogun hatalmának visszaadását a császárnak, ami a modern Japán kezdetét jelentette.
A kastély területét két koncentrikus várárok és masszív kőfalak veszik körül, amelyek a feudális Japán védműépítészetének kiváló példái. A komplexum központi épülete a Ninomaru palota, amely öt különálló, összekapcsolt épületből áll. Híres a „fülemülepadlójáról”, a speciálisan kialakított padlódeszkákról. Ezek a látogatók lépései alatt madárcsicsergéshez hasonló hangot adnak ki, így figyelmeztették a lakókat a behatolókra.
A palota belső terme gazdagon díszített arany háttér előtt megjelenő festményekkel, amelyek tigriseket, leopárdokat és más nemes állatokat ábrázolnak, szimbolizálva a shogun hatalmát. A kastélyt körülvevő kert a japán kertépítészet remekmű, amely különböző stílusokat ötvöz, és központi eleme egy nagy tó szigetekkel.

Filozófusok útja
Ez a festői sétány a Ginkaku-ji és a Nanzen-ji templomok között húzódik. Nevét onnan kapta, hogy a híres japán filozófus, Nishida Kitaro rendszeresen sétált itt elmélkedve.
Az út mentén mintegy 500 cseresznyefa sorakozik, amelyek tavasszal, a cseresznyefa-virágzás idején gyönyörű látvány. A sétány a Higashiyama-hegység lábánál futó csatorna mellett halad, az út teljes hossza nagyjából két kilométer.
Az útvonal mentén számos kis szentély, teaház és kávézó található. Különösen népszerű megállóhely a Honen-in templom, amely kis mérete ellenére gyönyörű moha kertjéről és nyugodt atmoszférájáról ismert.
Ginkaku-ji
Ez a zen buddhista templom, amelyet hivatalosan Jisho-ji-nek hívnak, a kultúra és a művészetek fontos központja volt a Muromachi-korszakban.
Az Ezüst Pavilon néven ismert főépület valójában soha nem kapott ezüstborítást, ahogy azt eredetileg tervezték. Az épület két szintből áll: az alsó szint a tradicionális japán építészet jegyeit viseli, míg a felső szint a zen buddhista templomok stílusát követi. Különlegessége, hogy bár külseje egyszerűnek tűnik, belső terei gazdagon díszítettek, és számos értékes műalkotást rejtenek.
A templom kertje a japán kertépítészet egyik mesterműve, amelyet Soami, a neves művész és kertépítész tervezett. Két különleges eleme a Ginsadan (Ezüst Homok Terasz), egy gondosan gereblyézett homokdomb, amely a holdfényt szimbolizálja, valamint a Kogetsudai (Holdra Tekintő Emelvény), egy kisebb homokdomb, amely a Fujiyama hegy miniatűr mása.

Heian Jingu szentély
Ez a lenyűgöző méretű sintó szentély 1895-ben épült Kyoto alapításának 1100. évfordulójának megünneplésére.
A szentély építészeti stílusa a Heian-korszak császári palotáját idézi, bár annak kétharmados méretében épült. A főbejáratot egy hatalmas torii kapu jelzi, amely Japán egyik legnagyobb ilyen építménye, 24 méter magas és cinóbervörös színe messziről kiemelkedik. A szentély fő épületegyüttese négy csarnokból áll, amelyek a császári palota elrendezését követik, és középpontjában az áldozati csarnok (Haiden) és a belső szentély (Honden) található.
Egyik leghíresebb része a kert, amely négy különböző stílusú részből áll, mindegyik egy-egy évszaknak megfelelően tervezve. A keleti kert tavasszal a cseresznyevirágzásáról, a déli kert nyáron az írisz virágairól, a nyugati kert ősszel a lótuszairól, az északi kert pedig télen a hófedte táj szépségéről híres.

Daigo-ji templom
Ez a világörökség részét képező buddhista templomkomplexum Kyoto délkeleti részén található, és több mint 1200 éves történelemmel büszkélkedik.
A templom öt szintes pagodája Kyoto legrégebbi fa építménye, amely 951-ben épült, és csodával határos módon túlélte a századok során a várost sújtó háborúkat és tűzvészeket. Itt őrzik az úgynevezett Godai Rinju Mandalát is, amely a buddhista művészet egyik legfontosabb alkotása, és a japán kulturális örökség kincsének számít.
A pagoda minden szintje egy-egy buddhista elemet szimbolizál, és belső tereiben értékes Buddha-szobrokat és festményeket őriznek. A templomkomplexum két fő részre oszlik: az alsó Shimo-Daigo és a felső Kami-Daigo területekre, amelyeket egy hegyi ösvény köt össze.
Különösen híres a gyönyörű kertjéről, amelyet Toyotomi Hideyoshi, a 16. század egyik legnagyobb japán hadvezére építtetett. A Sanboin kertet úgy tervezték, hogy minden évszakban más-más arcát mutassa.

Kurama falu
Ez a festői hegyi település Kyoto északi részén, a Kurama-hegy lábánál fekszik. Csodálatos természeti környezetével, ősi szentélyeivel és híres termálfürdőjével vonzza a látogatókat.
Legismertebb látványossága a Kurama-dera, egy buddhista templom, amely több mint 1200 éves múltra tekint vissza. A templomhoz vezető út meredek lépcsősoron visz fel a hegyoldalon, és útközben több kisebb szentély mellett is elhalad.
A templomkomplexum legfelső részéről lenyűgöző kilátás nyílik a környező hegyekre és völgyekre. A Kurama-dera különlegessége, hogy itt található a Sōnten istenség szentélye, amely a szeretet, fény és energia istenségének tiszteletére épült.
Kurama másik vonzereje a híres termálfürdő, a Kurama Onsen, ahol a látogatók szabadtéri és beltéri medencékben relaxálhatnak. A falu közelében található a Kibune szentély is, amely egy kristálytiszta hegyi patak partján épült. Híres a „vízi jóslatairól”. Ezekre a papírdarabokra írt jóslatok csak akkor válnak láthatóvá, amikor a papírt a szentély szent vizébe merítik.
Szamuráj Ninja Múzeum
Ez a különleges interaktív múzeum a legendás japán harcosok, a szamurájok és nindzsák világába kalauzol.
A múzeum számos eredeti és rekonstruált fegyvert, páncélt és harcművészeti eszközt mutat be a középkori Japánból. A látogatók megismerkedhetnek a szamurájok és nindzsák történelmével, életmódjával, harcművészeti technikáikkal és filozofiájukkal. Különösen érdekesek a titkos nindzsaeszközök, mint például az álcázott fegyverek és a különleges mozgást segítő felszerelések.
Egyik legnépszerűbb programja a napi többször megrendezett élő bemutató, ahol képzett harcművészek mutatják be a szamuráj kardvívás és a nindzsa harci technikák elemeit. A látogatók kézbe vehetnek különböző típusú kardokat, és a bátrabbak még hagyományos öltözéket is magukra ölthetnek.
Kyoto időjárása: mikor a legjobb ideutazni?
Kyoto mérsékelt éghajlattal rendelkezik, négy jól elkülöníthető évszakkal, amelyek mindegyike sajátos hangulatot kölcsönöz a városnak.
Tavasz (március-május):
A tavasz Kyotóban varázslatos időszak, amikor a cseresznyefák virágba borulnak, különösen április elején. Az átlaghőmérséklet 10-20°C között alakul, és a csapadék mennyisége fokozatosan növekszik. A cseresznyevirágzás (sakura) időszaka rendkívül népszerű a turisták körében, így ilyenkor érdemes előre foglalni a szállást.
Nyár (június-szeptember):
A nyár forró és párás, az átlaghőmérséklet 25-35°C között mozog, és a magas páratartalom miatt a hőérzet még magasabb lehet. Június közepétől július közepéig tart az esős évszak (tsuyu), amikor gyakori záporokra lehet számítani. Augusztus különösen meleg és párás, de ilyenkor számos hagyományos fesztivált, köztük a híres Gion Matsuri-t rendezik meg.
Ősz (szeptember-november):
Az ősz talán a legkellemesebb évszak Kyotóban. Az idő fokozatosan hűvösödik, az átlaghőmérséklet 15-25°C között alakul, és a csapadék mennyisége csökken. November közepén a juharfák és ginkgók levélzete látványos vörös, narancs és arany színekben pompázik (momiji), ami miatt ez az időszak a második legnépszerűbb turisztikai szezon.
Tél (december-február):
A tél Kyotóban viszonylag enyhe, de hideg lehet, az átlaghőmérséklet 3-10°C között mozog. Havazás ritkán fordul elő, de a magasabb területeken, mint például az Arashiyama vagy a Kurama-hegy, gyakrabban lehet hóval találkozni.
Legjobb időszak az utazásra:
Kyoto meglátogatásához a legideálisabb időszak a tavasz (március vége-május eleje) és az ősz (október-november), amikor az időjárás kellemes, a város természeti szépségei a leginkább lenyűgözőek, és számos kulturális esemény várja a látogatókat.
Interaktív és letölthető térképek
Ezen az oldalon találtok térképeket, amelyek letölthetőek!