Bécs látnivalók, térképek

by radopeter1983
Bécs látnivalók, térképek

Ausztria fővárosa, Bécs rengeteg látnivalót tartogat. A Habsburgok öröksége nagymértékben meghatározta a város arculatát, hangulatát, amit szerencsére mi is könnyedén megcsodálhatunk.

Történelmének, számos kulturális és művészeti értékeinek köszönhetően egyike Európa legkedveltebb idegenforgalmi célpontjainak. Hosszú évek óta a világ egyik legélhetőbb városa.

Bécs a Duna két partján, a Bécsi-medence (Wiener Becken) északnyugati végében fekszik. A város közel fekszik a cseh, a szlovák és a magyar határokhoz, és három nagyobb városhoz, Pozsonyhoz, Brnóhoz és Győrhöz.

Bécs látnivalók

Schönbrunni kastély

Bécs egyik jelképe a városközpont közelében fekvő barokk kastély.

A 16. században került a Habsburgok kezére, innentől datálódik a kastély impozáns épületté való átalakítása. Először vadászat céljából használták, majd a 17. század közepén Eleonóra anyacsászárné ideje alatt kezdtek nagyszabású építkezésekbe.

A mai formáját leginkább Mária Terézia idején nyerte el. Uralkodásának kezdetével, 1740-ben Schönbrunn az udvari élet központjává vált. 1744 és 1765 között Nikolaus Pacassival rokokó stílusban bővítette és alakította át az épületet egy pompás kastélyt létrehozva ezáltal.

A 20. században a kastély több történelmi esemény színhelye volt. 1961-ben itt találkozott John Fitzgerald Kennedy amerikai elnök és Nyikita Hruscsov szovjet pártfőtitkár.

A belső terek nemcsak a császári család tartózkodási helyéül szolgáltak, hanem reprezentációs célokat is betöltöttek, számtalan ünnepségen, rendezvényen kellett, hogy szimbolizálják és erősítsék a monarchia presztízsét. Ebből a célból a kor sok neves művészét és mesterét rendelték ide az építkezés idején, hogy a szobák megkapják a legmagasabb eleganciát. A belsőépítészeti stílusokban ötvöződik a barokk és a rokokó, valamint a biedermeier, amelyek harmonikus együttest alkotnak.

A parkban található a Császári Hintómúzeum, ahol a Habsburgok hintóit és különleges ruháit csodálhatjuk meg.

Minden információ itt található!

Megközelítés: U4 metróval a Schönbrunn megállóig.

Schönbrunni kastély bemutatása

Bécs impozáns kastélya és a parkja
Bécs impozáns kastélya és a parkja

Hofburg

A Heldenplatz-on található egykori császári palota monumentális, tekintélyt sugárzó épületegyüttese évszázadok óta az osztrák főváros egyik dísze.

A 13. században építették, amelyet a legtöbb császár folyamatosan bővített. A sok helyen átjárható épületegyüttesben 18 épületrész, 54 lépcsőház, 26 folyosó 19 udvar és 2600 helyiség található.

1452-től a Hofburg volt a Habsburg Birodalom uralkodóinak, az osztrák uralkodó főhercegeknek és a Habsburg-családból választott német-római császároknak székhelye, 1806–1918 között itt volt az osztrák császárok lakóhelye.

A Habsburgok székhelye volt
A Habsburgok székhelye volt

Császári sírbolt (kapucinus sírbolt)

A kapucinusok temploma alatt található kripta 1633 óta a temetkezési helye a Habsburg-családnak.

12 császárt és 19 császárnét temettek el itt. A kriptában összesen 107 szarkofág és 5 szívurna található.

Itt nyugszik az egyik legismertebb császár, I. Ferenc József. Legutóbb Habsburg Ottó egykori koronaherceget temették ide.

Minden információ itt található!

Stephansdom (Szent István-székesegyház)

Bécs belvárosának kiemelkedő épülete a Hofburg mellett. A templom az osztrák gótikus építészet legjellegzetesebb építménye.

A templomot keletre tájolták, főbejárata az „Óriáskapu” (Riesentor) a késő román kőfaragó művészet egyik legszebb emléke, részleteiben és kialakításában a Vas megyei jáki templom hasonlítható hozzá. Magyarországi mesterek építették, I. Lipót parancsára pedig itt helyezték el a máriapócsi Madonna kegyképét.

A templomban 18 oltár található, ezek többségét a különféle kápolnákban helyezték el. A leghíresebb a főoltár és a bécsújhelyi oltár.

Több híres személyt is ide temettek. Közülük a legismertebb III. Frigyes német-római császár.

Már a templom mérete is tekintélyt parancsoló: hossza 101 méter, a főhajó belmagassága 28 méter. Ausztria legnagyobb harangja (Pummerin) is itt található.

Csodás gótikus templom
Csodás gótikus templom

Belvedere

A barokk kastélyegyüttes nemcsak a szépsége miatt csodás, hanem egyben az osztrák művészet egyik központja is.

A két kastélyból álló komplexumot a 17. században Savoyai Jenő herceg építtette. A művészet terén a Gustav Klimt 24 festményéből álló kiállítása a leghíresebb.

A Felső-Belvedere állandó kiállítását 2018 elején teljesen áttervezték: az összesen 420 műalkotás három emeleten tekinthető meg, hét tematikus kiállítóteremben.

A Belvedere parkja a barokk tájépítészet mesterművének számít. A kastély előtt úgynevezett tükör-tó helyezkedik el, amelyben a kastély homlokzata tükröződik.

Minden információ itt található!

Megközelítés: D villamossal a Schloss Belvedere megállóig.

Az osztrák művészet egyik központja

Városháza

Bécs egyik legszebb nem egyházi épülete, amelynek méretei is impozánsak.

Az 1872 és 1883 között épült Városháza árkádos udvarának területe 2.804 m², Európa egyik legnagyobb belső udvara. Tornya 97,9 m magas, a tetején egy 3,40 m magas páncélos lovag áll 6 méteres lándzsával (Eiserner Rathausmann).

Az épület és az előtte levő tér számos rendezvény helyszíne. Ezek közül kiemelkedik a híres bécsi adventi vásár.

Bécs egyik ikonikus épülete
Bécs egyik ikonikus épülete

Károly templom

VI. Károly német-római császár 1714-1737 között építette a templomot, amely az ausztriai barokk építészet kiemelkedő alkotása.

A templom építésekor többféle történelmi elemet felhasználtak. Az előcsarnokhoz vezető homlokzatot a római építészetből kölcsönözte, a két oszlop a római Traianus-oszlop mintáját követi, mellette a római barokkot követő toronypavilonok.

Kiemelkedő része a templom előtti tó, a bejáratok melletti nagy oszlopok és a kupola freskója.

Különleges építészeti stílusú a templom

Assisi Szent Ferenc-templom

A Duna-part közelében is találunk egy nagyon szép templomot, amely kívülről inkább egy középkori kastélynak néz ki.

A katolikus templomot a 20. század elején építették, I. Ferenc József uralkodásának 50. évfordulójára. Kiemelkedő része a három vörös torony, amely impozánsá teszi a templomot.

Emlegetik még Mexikó templomnak, mivel a Mexikó téren található.

Megközelítés: U1 metróval a Vorgartenstraße megállóig, onnan 400 méter gyalog.

Inkább egy kastélyra emlékeztet
Inkább egy kastélyra emlékeztet

Operaház

Teljes nevén a Bécsi Állami Operaház a világ egyik legnagyobb és legismertebb operaháza.

A Ringen 1861 és 1869 között August von Sicardsburg és Eduard van der Nüll tervei alapján épült meg az operaház, francia neoreneszánsz stílusban. Nézőterén 2200 látogató fér el, minden februárban a Bécsi Operabál színhelye.

Kívülről is csodás épület
Kívülről is csodás épület

Nemzeti Könyvtár

Igazából a könyvtár díszterme, amit érdemes meglátogatni. Sokan a világ egyik legszebb könyvtártermének tartják.

A Hofburg részeként a 18. században alakították ki VI. Károly császár parancsára. Több mint 200 ezer kötet található meg a könyvtárban.

A díszterem közel 80 méter hosszú és 20 méter magas, amely kupolában végződik.

Votivkirche

A gótikus templom Ferenc József császár ellen elkövetett sikertelen merénylet után, hálából épült.

Egy Libényi János nevű fiatalember 1853. február 18-án próbálta megölni a császárt a templom helyszínén. A sikertelen kísérlet után a császár testvére, Ferdinánd Miska kezdeményezte a templom építését. A templomot 1879-ben, a császár és felesége ezüstlakodalmakor szentelték fel.

Duna-torony (Donauturm)

A 252 méter magas torony a Duna mentén, a Donauparkból biztosít csodás kilátást Bécsre.

A kilátó 152 méter magasan található, egy saját tengelye körül forgó részben. 360 fokos körpanoráma nyílik innen a városra.

Minden információ itt található!

Megközelítés: 20A busszal a Donauturm megállóig.

Anker óra

A 10 méter hosszú és 7,5 méter széles óra az Anker biztosítótársaság két épületét összekötő hídon látható.

Az 1910-es években készítették szecessziós stílusban, amelynek számlapján 12 híres osztrák személy látható: többek között Joseph Haydn, Mária Terézia, Savoyai Jenő herceg. Délben mind a 12 figura előbújik zenei kísérettel.

Központi temető (Zentralfriedhof)

Bécs délkeleti részén található Európa egyik legismertebb temetője, amely a turisták körében is népszerű.

Itt nyugszik többek között Beethoven, Schubert és Falco is. (Én magam nagy Falco rajongó vagyok, természetesen voltam már a sírhelyénél.)

Lehet sokaknak egy kicsit morbid, de népszerű sétálóhely is a helyieknek. Abszolút nem egy megszokott temetőt kell elképzelni.

Megközelítés: 11-es, 71-es villamossal a Zentralfriedhof 2. Tor megállóig.

Falco sírja
Falco sírja

Práter

A Duna partján lévő ligetes rész leginkább a vidámparkjáról ismert, ahol Bécs egyik szimbóluma, az óriáskerék is található.

Ennél azonban jóval több a Práter. Hatalmas parkja van, amely népszerű kiránduló- és pihenőhely a helyiek számára.

Megközelítés: O, 5-ös villamossal a Wien Praterstern megállóig

Bécs egyik jelképe az óriáskerék
Bécs egyik jelképe az óriáskerék

Schönbrunni állatkert

A Schönbrunni kastély területén van a világ legrégibb, még ma is működő állatkertje.

Mária Terézia idején lett létrehozva az állatkert, először csak a császári család szórakoztatására. 1780-ban aztán a nagyközönség előtt is megnyitották.

Ma a schönbrunni a világ egyik legmodernebb állatkertje, miközben sikerült megőrizni parkszerűségét. Területe apránként 17 hektárnyira duzzadt, de továbbra is harmonizál a szomszédos kastélykerttel: a tágas kifutókat pázsitok, virágok, sövények, kis tavak, árnyas fák stb. környezik, illetve választják el egymástól.

Minden információ itt található!

Megközelítés: U4 metróval a Hietzing megállóig.

Interaktív és letölthető térképek

Ezen az oldalon találtok térképeket, amelyek letölthetőek!

Ajánlott cikkek

A honlapon lévő helyszínek cikkei tematikusan és ABC-sorrendben itt találhatók!

EZEK IS ÉRDEKELHETNEK

A weboldal sütiket (cookie-kat) használ, hogy biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújtsa. Rendben Adatkezelési tájékoztató