Pozsony látnivalók, térképek

by radopeter1983
Pozsony látnivalók, térképek

Szlovákia fővárosa számunkra is fontos, hiszen majd’ 250 évig a Magyar Királyság fővárosa is volt. Pozsony Bécshez hasonlóan kellemes egynapos program látnivalók szempontjából!

Szlovákia fővárosa az ország délnyugati részén, az Ausztriával és Magyarországgal közös határháromszögben, a Kis-Kárpátok lábánál fekszik, elfoglalva a Duna mindkét partját és a Morva bal partját. Számos egyetem, múzeum, színház, galéria és más kulturális és oktatási intézmény működik itt.

Pozsony látnivalói

Pozsonyi vár (Bratislavský hrad)

A Duna bal partján, Pozsony történelmi városrészében egy hegycsúcson áll a messziről is jól látható fehér színű várkomplexum.

Magyar vonatkozása elég veretes. A vár 902-től hosszú ideig magyar uralom alatt volt, 1536-tól a magyar kormány székhelye, de itt működött sokáig az Országos Levéltár is.

A várban a Szlovák Nemzeti Múzeum egyik fő része, a Történeti Múzeum (Historické múzeum) mintegy negyedmillió kiállítási tárggyal és a Szlovák Nemzeti Tanács reprezentációs termei működnek.

A várban 2016-tól barokk kertet létesítettek sok fával, változatos növényekkel.

A vár előtt áll I. Szvatopluk morva fejedelem lovas szobra.

Pozsonyi vár bemutatása, látogatása

A vár már messziről látható
A vár már messziről látható

Szent Márton-dóm

A pozsonyi koronázótemplomként is ismert templom a 15. században épült gótikus székesegyház, amely a vár után a 2. leglátogatottabb épület.

Pozsony legnagyobb és legjelentősebb római katolikus temploma. Összesen tizenegy Habsburg-házi magyar uralkodót és nyolc magyar királynét koronáztak meg itt.

Több magyar uralkodót is itt koronáztak meg
Több magyar uralkodót is itt koronáztak meg

Fő tér

Pozsony legnagyobb piaca volt régen, emiatt is a város legfontosabb tere, körülvéve szép épületekkel.

Legjelentősebb az északkeleti részen álló Óvárosháza, amely a 15. században épült. Jelenleg a Városi Múzeum üzemel itt.

A volt piactér a belváros központja
A volt piactér a belváros központja

Prímáspalota

A belvárosban található Pozsony egyik legszebb neoklasszicista stílusban épült palotája.

A palota legfontosabb látnivalója a 17. századi angol gobelinek gyűjteménye, amely (görög mitológiai) Leanderosz és Hero szerelmi történetét ábrázolja.

Mihály-kapu

A kapu Pozsony erődítményének négy kapuja közül az egyetlen fennmaradt emlékmű az óvárosban.

A 14. században építették és az 1750-es években alakították át a mai barokkos stílusúvá. Az épületben fegyvermúzeum működik, amely Pozsony történelmét, a város védelmét mutatja be. Ezenkívül fegyverek, vértek, katonai és a tornákon használt páncélok, felszerelések tekinthetők meg.

A legfelső emeletről nagyon szép kilátás nyílik a belvárosra.

Az egyetlen megmaradt kapu
Az egyetlen megmaradt kapu

Szobrok a belvárosban

Néhány érdekes szobrot is találunk a belvárosi részen.

Legismertebb a Čumil: egy bronzszobor egy csatornatisztító emberről, aki a csatornanyíláson „kukucskál ki”. A belvárosi séta közben látogassuk meg „őt” is. 🙂

A legismertebb szobor Pozsonyban
A legismertebb szobor Pozsonyban

A Fő tér sarkán áll egy másik híres szobor, a Schöne Náci. Az egykori pozsonyi bohémról, Lamár Ignácról mintázták, aki mindig elegánsan, nagy cilinderrel a fején járta a város utcáit.

Egy bohém helyi embert ábrázol
Egy bohém helyi embert ábrázol

A Fő tér egyik padjára támaszkodva látható a Napóleon katonája bronzszobor a Francia Nagykövetség épülete előtt.

Szlavín

Közép-Európa legnagyobb háborús emlékműve 52 méteres magasságával. A szovjet hadsereg 6845 katonája van itt eltemetve, akik a második világháború alatt Pozsony felszabadításánál estek el.

Az emlékművet Pozsony majdnem minden részéről láthatjuk, mert egy dombon található, innét is kilátással a várra.

Közép-Európa legnagyobb háborús emlékműve
Közép-Európa legnagyobb háborús emlékműve

Grassalkovich-palota

A késő barokk-rokokó stílusú palota a korábbi Grassalkovich téren található, amely Pozsony közkedvelt találkahelye.

Az épületet Mayerhoffer András tervezte és építette a magyar nemes, gyaraki gróf Grassalkovich Antal megbízásából 1760-ban. A kastély szobái, spanyolterme mind a tervező-építtető munkáját dicséri, csakúgy, mint a szobrokkal gazdagon díszített lépcsőház.

1996 óta a köztársasági elnök rezidenciája. Az egykori hatalmas park ma közpark, egy helyi születésű zeneszerző és zongoravirtuóz, Johann Nepomuk Hummel szobrával. Található még a kertben egy Mária Terézia-szobor is, a nyitrai érseki palotánál található szobor másolata.

Ma elnöki palota
Ma elnöki palota

Szlovák Nemzeti Színház történelmi épülete

2007-ben adták át az új épületet, de a „régi”, történelmi épületben máig tartanak előadásokat.

Az eklektikus stílusban épült épületet Ferdinand Fellner és Hermann Helmer építészek tervezték, 1886-ban nyitották meg.

A Hviezdoslav téren lévő épület az egyik leglátogatottabb pozsonyi hely, köszönhetően a színháznak.

Nagyon szép épület
Nagyon szép épület

Kék templom

Hivatalos nevén Szent Erzsébet-templom, amely a színéről kapta a másik elnevezést.

A templomot Lechner Ödön tervezte, a szecessziós stílus egyik legszebb alkotása. A templom Árpád-házi Szent Erzsébetnek van szentelve, de Erzsébet királyné szimbolikus mauzóleumaként építették.

Lechner Ödön csodás alkotása
Lechner Ödön csodás alkotása

UFO kilátótorony

A Szlovák Nemzeti Felkelés Hídján kelhetünk át az óvárosba, amelyen egy csészealj-szerű kilátóépület áll.

Maga a híd is különleges építészeti szempontból, formájának és az acélkonstrukció fesztávolságának köszönhetően egyedülálló egész Európában.

A 95 méter magasságban lévő kilátóból remek panoráma tárul elénk, ahová gyorslifttel juthatunk fel. Ezenkívül egy étterem is található itt.

Kilátó és étterem is van fent
Kilátó és étterem is van fent

Kamzík TV torony

A belvárostól északi irányban, egy hegytetőn áll a TV torony, ami kilátóként és étteremként is funkcionál.

Nemcsak a városra, hanem Csehországra, Ausztriára és Magyarországra is nagyon jó kilátás nyílik.

Ajánlott cikkek

EZEK IS ÉRDEKELHETNEK

A weboldal sütiket (cookie-kat) használ, hogy biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújtsa. Rendben Adatkezelési tájékoztató