Róma nemcsak az egyik legszebb olasz város, Európában is előkelő helyen áll, nem hiába nevezik Örök Városnak is. Aki ide utazik, kicsit vissza is mehet az időben, hiszen az ókor egyik bölcsőjeként is lehet tekinteni az olasz fővárosra. Éppen ezért mutatom be Róma látnivalók listáját, hogy mindent sikerüljön felfedezni, ha egyszer eljuttok ide!
Ne hagyd ki Zsókáék római élménybeszámolóját sem!
Tartalomjegyzék
Róma látnivalók
Colosseum
A világ egyik lehíresebb épületét nem kell bemutatni. A világhírű amfiteátrum főképp gladiátorharcoknak volt a színtere, de egyéb előadásokat is bemutattak itt.
Minden hónap első vasárnapján ingyenes a belépés!
Nyitvatartás, jegyárak, online jegyvásárlás
A jegy 24 óráig érvényes az első használattól (belépéstől), a Forum Romanumba és a Palatinusba is belépést biztosít!
Megközelítés: „B” metróval, 3-as villamossal Colosseo megállóig.

Forum Romanum
A Colosseumtól nyugatra van, ami Róma kereskedelmi és politikai központja volt.
Sok épület maradványa áll mint pl. Romulus temploma, Titus diadalíve, Saturnus temploma. A Palatinus dombról jól belátható a terület, így nem feltétlenül kell fizetni belépőt, aki nem akarja az egykori utcákon járni.
Minden hónap első vasárnapján ingyenes a belépés!
A belépőjegy 24 óráig érvényes az első használattól (belépéstől), a Forum Romanumba és a Palatinusba is belépést biztosít! (Link fentebb, a Colosseum leírásában van.)
Megközelítés: „B” metróval Colosseo megállóig.

Palatinus domb
A Forum Romanum és a Colosseum mellett fekvő domb volt a város első lakóhelye és itt van az egyik legszebb rálátás a városra. Hasonlóan a Forumhoz, több ókori rom található a területen.
Minden hónap első vasárnapján ingyenes a belépés!
A belépőjegy 24 óráig érvényes az első használattól (belépéstől), a Forum Romanumba és a Palatinusba is belépést biztosít! (Link fentebb, a Colosseum leírásában van.)
Megközelítés: „B” metróval Colosseo megállóig.
Trevi-kút
Róma leghíresebb és világszinten ismert szökőkútja. A legenda szerint, aki beledob egy pénzérmét, az biztosan visszatér Rómába. A város legnagyobb szökőkútja.
Pár éve felújították, azóta az esti világításban még szebb látványt nyújt. Nem csoda, hogy Róma látnivalók közül ez az egyik legnagyobb tömegvonzó helyszín.
Sajnos az elmúlt időben több turista is úgy gondolta, hogy „jó buli” belemenni a vízbe. Semmiképp ne tegyük ezt, komoly büntetés jár ezért, amellett, hogy elég ízléstelen dolog is!
Megközelítés: „A” metróval Barberini megállóig, onnan gyalog kb. 600 m.

Spanyol lépcső
A Trinitá dei Monti templomhoz vezető 138 lépcső a helyiek és a turisták kedvenc pihenőhelye. Nevét onnan kapta, hogy itt található a Spanyol Nagykövetség.
Ennek aljában találjuk a város egyik legérdekesebb szökőkútját, a Gianlorenzo Bernini által alkotott Fontana di Barcacciát.
Megközelítés: „A” metróval Spagna megállóig; Vatikántól 62-es busszal a Via del Tritone megállóig.

Piazza del Popolo
Nem messze a Spanyol lépcsőtől található ez a történelmi tér.
Közepén áll egy gyönyörű szökőkút és Róma második legrégibb obeliszkje.
Az északi részén van a Santa Maria de Popolo, ami egy reneszánsz templom.
A belépés ingyenes!
Megközelítés: „A” metróval Flaminio megállóig.
Pantheon
Az ókori építészet egyik legjelentősebb temploma, ami fő tömegében ma is egykori formájában áll Róma központjában. Érdekessége, hogy a teteje lyukas.
Több kiemelkedő ember temetkezési helye (pl. Rafaello, I. Viktor Emmanue király). Mindenképp látogassunk el ide!
A belépés ingyenes!
Megközelítés: Vatikántól és Barberini metrómegállótól a 62-es, Termini metrómegállótól a 64-es busz.
Capitolium
Róma hét dombjának egyike, amelynek olasz neve Campidoglio. Egykor templomok, szentélyek álltak itt, de ebből mára szinte semmi nem maradt.
A téren ma a Palazzo dei Conservatori (itt látható Róma alapítóinak a szobra, a Romolus és Remus szobor), a Palazzo Senatori és a Palazzo Nuovo épületei állnak.
A tér közepén látható Marcus Aurelius bronzszobra.
Megközelítés: 8-as villamos a Venezia megállóig.
Piazza Venezia
Róma legforgalmasabb tere, ahol II. Vittorio Emanuele király szobra áll.
A hatalmas emlékmű előtt Budapesthez hasonlóan az ismeretlen katona sírja van, két oldalán pedig egy-egy szökőkút.
Egy lifttel felmehetünk az emlékmű tetejére is, ahonnan remek kilátás nyílik a városra.
Santa Maria Maggiore bazilika
A legnagyobb római katolikus templom, amelyet Szűz Máriáról neveztek el. Érdemes ellátogatni ide, mert sok szép freskót láthatunk.
A belépés ingyenes!
Megközelítés: „B” metróval, Termini és Cavour megálló között helyezkedik el.
Lateráni Keresztelő Szent János-főszékesegyház (Basilica di San Giovanni in Laterano)
A legrégibb a legmagasabb rangú pápai bazilikák közül. Fontosságát jelzi egyik elnevezése is: „Minden templom anyja és feje”.
A belső térben szép festmények, szobrok láthatók. Egy római utazás során ne hagyjuk ki!
A belépés ingyenes!
Megközelítés: „A” metróval a San Giovanni megállóig.
Szent Kelemen bazilika (Basilica di San Clemente)
Ez Róma egyik legősibb keresztény temploma.
Érdekessége, hogy az épület alatt van az alapjául szolgáló 4. századi templom maradványai és ez alatt még két római ház romjai.
Megközelítés: „B” metróval a Colosseo megállóig, onnan 600 m gyalog ; 3-as, 8-as villamossal a Labicana megállóig.
Angyalvár (Sant Angelo vár)
Az Angyalvár a Tevere folyó partján található, ami Hadrianus császár síremléke. A túlpartról a Ponte Sant’Angelo hídon közelíthetjük meg.
Az alapja egy négyszög, amin áll a jellegzetes henger alakú építmény, amiben négy kamra található. Volt börtön is, de 1933 óta múzeumként működik.
Megközelítés: 280-as busszal a Lgt Tor Di Nona/Rondinella megállóig.

Vatikán
A katolikus egyház fő székhelye, melynek államfője a pápa.
A világ legkisebb területű országa, teljesen körbeveszi Róma. Területét fal veszi körbe, kivéve a Szent Péter tér felőli részt.
Szent Péter tér és Bazilika
Ez a „fő tér”, aminek közepén egy obeliszk áll, ezt Nero császár hozatta Egyiptomból. Több szökőkút is található a téren.
Érdekesség a tér „optikai látképe”, aminek segítségével a bazilika kupolája magasan kiemelkedik a környezetből.
A belépés ingyenes, de a kupola belépődíjas. Lehet lépcsőn és lifttel+lépcsőn felmenni a kupolába.
Vatikáni múzeumok és Sixtus-kápolna
A római katolikus egyház gyűjteménye, de láthatóak görög és etruszk alkotások is. Két „út” van kijelölve a megtekintéshez, egy rövidebb és egy hosszabb.
A múzeumok végén a Sixtus-kápolnába jutunk. Ez a pápaválasztó konklávé helyszíne. Mennyezetén látható Michelangelo világhírű freskója.
Vasárnaponként zárva tart, kivétel minden hónap utolsó vasárnapját, amikor a belépés ingyenes!
Megközelítés: „A” metróval Ottaviano megállóig, majd kb. 600 m gyalog. Termini állomástól a 64-es busszal a Lgt. Sassia/S. Spirito megállóig, majd kb. 500 m gyalog.
Villa Medici
A 16. századtól kezdték kialakítani a mai stílusát, a Medici-család a 18. századig birtokolta.
A Pincio domb tetején áll, ami Róma legmagasabb pontja is. A Római Francia Akadémia székhelye már nagyon régóta.
Megközelítés: „A” metróval Spagna megállóig.
Villa Borghese
Róma legismertebb parkja a helyiek kedvelt pihenőhelye. Találhatók itt tavak, nyári paloták, szökőkutak és egy állatkert is, így érdemes rászánni egy sétát a kellemes környezetben. Nevét Scipione Borghese-ről, egy bíborosról kapta.
Róma egyik legjobb múzeuma is itt van, a Museo e Galleria Borghese. Híres művészek alkotásait láthatjuk mint pl. Bernini, Caravaggio, Tiziano, Raffaello.
A múzeumba előzetes jegyvásárlás szükséges, minden információ itt!
Megközelítés: „A” metróval a Spagna megállóig.
Trastevere
A Tevere folyó jobb oldalán fekvő negyedben találkozhatunk az olasz élettel.
Itt nem botlunk sok látnivalóba, de a hangulat miatt megéri eljönni és sétálgatni a szűk utcákban, ahol sok étterem, kávézó található.
Megközelítés: 8-as villamos.
Isola Tiberina
A Tiberis-sziget a Trastevere és a központi rész között található. Bár kis méretű, de érdemes átsétálni a Ponte Fabricio és Cestio hidakon.
Jó program, ha a belvárosi részből ezeken át megyünk a Trastevere negyedbe.
Katakombák
Ezek földalatti temetkezési helyek, amelyből a városban kb. 40 van. Vezetett túrák keretében látogathatóak.
Megközelítés: 118-as busszal a San Callisto megállóig.
Caracalla termái
216-ban nyitották meg Caracalla császár idejében a város legrégebbi fürdőjét, ami 537-ig üzemelt. Ez idő alatt nagyon népszerű volt, átlagosan napi 8000 ember látogatott ide.
A rendes ásatások a múlt században történtek, mára szinte a régi formájában láthatjuk.
Megközelítés: „B” metróval a Circo Massimo megállóig, onnan 900 m gyalog ; 118-as busszal a Terme Caracalla/Valle Camene megállóig.
Kapucinusok kriptája (Museo e Cripta dei Frati Cappuccini)
Aki szereti az emberi csontokból álló „alkotásokat”, annak el kell jönni ide!
Több ezer szerzetes csontjait használták fel különböző formában megjelenítve.
Megközelítés: „A” metróval a Barberini megállóig.
Interaktív és letölthető térképek
Ezen az oldalon találtok térképeket, amelyek letölthetőek!
Róma látnivalók közül ezek a legfontosabbak, de ezenkívül még sokat fel lehetne sorolni. Viszont ezeket szinte kötelező felkeresni, hogy azt mondjuk, igen, az olasz főváros szépségeit valóban láttuk!