Győr Nyugat-Dunántúl központjaként fontos szerepet tölt be minden téren. Győr és környéke a turizmus szempontjából is izgalmas vidék, hiába a Kisalföldön fekszik, az aktív pihenés simán kivitelezhető!
Győr városa Budapest és Sopron után a 3. leggazdagabb magyarországi város a turisztikai látnivalók számát tekintve. Belvárosának szinte mindegyik épülete műemlék vagy műemlék jellegű.
Tartalomjegyzék
Győr látnivalói
Bazilika
A Káptalandombon, a Mosoni-Duna és a Rába összefolyásánál magasodik a Győri Püspökség, amelyet Szent István király alapított. A győri Bazilika alapjait is az ő ideje alatt rakták le.
Elsőként román stílusban épült a 11. században, majd a tatárjárás után gótikus formában építették újjá. Teljes gótikus átalakítása az 1480-as években fejeződött be.
A jobb oldali hajó mellé épített kápolnában őrzik a Szent László hermát. Az ereklyetartó a magyarság egyik legfontosabb szakrális emléke.
Ugyanebben a kápolnában található Boldog Apor Vilmos püspök síremléke. A 2. világháborúban fellépett az üldöztetések és az erőszak ellen. A Püspökvárba menekült emberek védelmezése közben lőtték le orosz katonák.
Püspökvár és püspöki palota
A Bazilika mellett Győr legjelentősebb és legősibb műemléke. A mindenkori győri püspök lakóhelye.
Legrégebbi része a toronyvár alsó fele, a 14. századból származó úgynevezett menekülő folyosó.
A vártorony keleti sarkához illesztett, Dóczi Orbán püspök által 1481-86-ban gótikus stílusban építtetett kápolna az emeletes várkápolnák egy ritka példánya.
Karmelita templom
Győr egyik legjelentősebb műemlék temploma, a történelmi belváros nyugati kapuját jelentő Bécsi kapu tér városképileg leginkább meghatározó épülete.
A templom a barokk építészet egyik legszebb alkotása. Elhelyezkedése is művészi, mivel tökéletesen illeszkedik a tér és az utcák helyzetéhez.
Az épületegyüttes híres Loretói-kápolnájában 1717-ben készült „Fekete Mária” szobor áll.
A templom alatt egy kripta is található, három bejárata közül napjainkban a Rába-part felől nyílót használják. A kripta egyben csontkamra is, ide gyűjtik a százévesnél régebbi csontvázakat.
Városháza
Győr legforgalmasabb pontján, a Szent István útnak és a Baross útnak metszéspontjában, a Városház tér déli oldalán áll. A város egyik legismertebb, városképileg legjelentősebb épülete, a város szimbóluma.
Neobarokk stílusban épült, U alakú, kétemeletes, középütt 59 méter magas óratoronnyal. Főhomlokzatán Győr kőből faragott barokk címere látható. Az épületben több mint 200 helyiség található.
Zsinagóga
A 19. században épült historikus és szecessziós stílusban. Ma múzeumépületként szolgál, illetve kulturális rendezvényeknek ad otthont.
2003-ban teljes felújítás történt, ekkor az eredeti állapotban alakították át a nyolcszögletű központi teret és a kupola festését.
Állandó kiállításának keretében Vasilescu János műgyűjteményét láthatjuk.
Széchenyi tér
Győr központi tere, amely barokk stílusban épült. A négyzet alapú tér ma is helyet ad a rendezvényeknek.
Kiemelkedő épülete a Győri Bencések Loyolai Szent Ignác temploma és a Lloyd. Utóbbi már régen is fontos szerepet töltött be a város polgári életében.
Sarokerkélyes házak
Győr történelmi belvárosának egyik legjellemzőbb építészeti vonása az utcasarkokon elhelyezett zárt sarokerkély. A barokk korban jöttek létre ezek a sarokerkélyes lakóházak.
Nem is lehet felsorolni mindegyiket, mert rengeteg van belőle. Ha sétálunk a belvárosban és odafigyelünk, lépten-nyomon láthatunk ilyen házakat.
Egyik legjelentősebb az Altabak-ház, amely a város egyik legrégebbi lakóépülete. A Bécsi kapu téren álló két sarokerkélyes lakóház a kora barokk polgári építészet egyik remekműve.
Az Apatúr-ház egyemeletes barokk palota, amely Győr legszebb polgári épülete. Itt működik a Xántus János Múzeum, Magyarország első vidéki múzeuma. Győr és környékének történetét mutatja be az őskortól napjainkig. Itt található az Abád-Hauser család magángyűjteménye (képző és iparművészeti kiállítás) és a Petz család magángyűjteménye (orvostörténeti kiállítás) is.
Emellett megemlíthető a Napóleon-ház, az Esterházy-palota (itt működik a Városi Művészeti Múzeum) és az Ott-ház.
RQ Vízi Élménypark és Gyógyfürdő
A világ első 7 tengeri csillagos vízi élményparkja, egy teljeskörű szolgáltatásokat nyújtó fürdőkomplexum.
A 4,5 hektáros területen Magyarország legmodernebb csúszdaparkjával, legnagyobb tematikus spray parkjával, 21 élmény- és gyógymedencével, exkluzív japán szaunavilággal és 11 gasztronómiai vendéglátó egységgel rendelkezik.
Az élménypark egyik fő kuriózuma a szódásszifon csúszda, mely Jedlik Ányos előtt tiszteleg. A szifon egy 32 méteres csúszdatorony, melyből négy különféle csúszda indul különböző magasságokból. Emellett népszerű a Madagaszkár csúszdák és a Panorámamedence együttes is.
Minden információ itt található!
Xántus János Állatkert
A természettudósról elnevezett állatkert eleinte a hazai állatokat mutatta be, majd később már minden kontinensről érkeztek állatok. Gyűjteményében különösen hangsúlyos az afrikai állatok aránya.
Néhány látványos állatfaj, amit láthatunk: jaguár, oroszlán, tigris, afrikai elefánt, antilopok, zebra, zsiráf.
Minden információ itt található!
Győr környéki látnivalók, programok
Pannonhalma
Hazánk egyik leglátogatottabb helyszíne a Győrtől 20 km-re található Pannonhalmi Bencés Főapátság és épületei.
A 996-ban alapított és azóta is folyamatosan működő Szent Benedek-rendi monostor Magyarország egyik kiemelkedő történelmi emlékhelye, egyházi és művészettörténeti központja.
A főapátság látványos épületegyüttese a közel 300 méter magas dombon, a Szent Márton-hegyen épült fel. A román stílusú altemplom és kerengő, valamint a gótikus bazilika az évszázadok során barokk és klasszicista stílusú épületrészekkel egészült ki, amelyek a főapátság mai arculatát meghatározzák.
A 19. századi könyvtárterem 400 ezres gyűjteményében számos könyvritkaságot őriznek. Az egész épületegyüttest a magyar klasszicizmus egyik legismertebb alkotása, az 55 méter magas torony koronázza.
Napjainkban is szerzetesközösség lakja, akik végzik a liturgiát, fogadják a lelkigyakorlatozókat, működtetik a bentlakásos gimnáziumot, kulturális munkát végeznek – könyvtár, levéltár, múzeum, könyvkiadó működtetésével, koncertek szervezésével –, valamint dolgoznak az apátság működésének anyagi megalapozásán is, többek között borászat, sörfőzde, gyógynövénykert fenntartásával és vendégek fogadásával.
Az Apátság látogatásáról minden infó itt található!
Legújabb látványossága emellett a Lombkorona tanösvény. A kilátóként funkcionáló teraszról szép kilátás nyílik a környék síkságára és a Sokorói-dombságra.
Nyúli pincesor
A Pannonhalma és Győr közti település a domboldalba vájt likpincékről híres.
Sokan nem ismerik, pedig Európa egyik legnagyobb eső vájta szurdokvölgyében helyezkedik el. A pincék közt akad 200 éves is!
A pincesort a 2000-es évek végén felújították, téglával rakták ki, hogy a pincék állagát megőrizzék.
Szigetköz
Amikor az aktív programokról írtam Győr környékén, konkrétan a Szigetközre gondoltam.
A Duna és a Mosoni-Duna közti részen alakult ki hazánk legnagyobb szigete, ahol a vízitúrák és a kerékpár szerelmesei otthon érezhetik magukat.
Mosonmagyaróvár és Győr között halad az Eurovelo 6 kerékpárút, amely külön bicikliutat foglal magában. Így a családok is bátran tekerhetnek a Szigetközben.
Központja Lipót és környéke. Lipóton található egy termál- és élményfürdő is, amihez egy kemping is tartozik.
Mosonmagyaróvár
A Szigetköz „szélén” lévő Lajta-parti város a termálfürdőjéről ismert. Besorolása alapján Európa öt, legjobb hatásfokú gyógyvize közé tartozik.
A belvárosban érdemes az ókori várat megnézni, amelyet István király építtetett.
Gyerekeknek érdekes lehet a FUTURA Interaktív Természettudományi Élményközpont. Ez egy 18. századi magtárban kialakított élményközpont és múzeum. Egyik része Mosonmagyaróvár, Szigetköz és a Duna területeit mutatja be, a másik tárlat pedig a természettudományokat, azon belül is a négy elemet, a vizet, a földet, a levegőt és a tüzet mutatja be.
Lébényi templom
Aki szereti a szép egyházi alkotásokat, annak érdemes a Győrhöz közeli Lébénybe ellátogatni.
A Szent Jakab apostol-plébániatemplom román stílusban épült középkori keresztény templom, Magyarország egyik legjelentősebb középkori építészeti emléke.
Felépítése bazilikális, átmenő boltozatú (a 17. században megújított boltozattal), két nyugati toronnyal, kegyúri karzattal, fő- és déli oldalkapuval.
Ajánlott cikkek
Kattints, ha több magyar cikket szeretnél olvasni!