Láttad már a 2008-ban bemutatott Mamma Mia! című filmet? Ha igen, akkor már lehet is elképzelésed, milyen szép Skiathos sziget, mivel a filmet itt és a szomszédos Skopelos-on forgatták. Csodás tájai, jó éghajlata és több mint 60 strandja méltán teszi népszerűvé a szigetet.
Tartalomjegyzék
Skiathos általánosságban
Athén és Thesszaloniki között fekszik az Égei-tengeren a Szporádok szigetcsoportjának tagjaként. Területe 48 km2 és alig több mint 5000 lakossal rendelkezik.
A sziget nem tartogat sok nevezetességet, elsősorban a strandolás, pihenés a fő program. Viszont, aki kirándulni szeretne, a fenyvesekkel borított hegyekben minderre lehetőség van.
Skiathos-t hasonlóan szép és romantikus görög szigetnek tartják, mint Santorini-t.
Közlekedés
A szigetnek van reptere, amely onnan lehet ismerős, hogy a leszálló gépek a reptér végénél lévő út fölött pár méterrel haladnak csak el.
Komp
Komppal Volos városából juthatunk el, 105 perces az út. Naponta csak 1-2 járat közlekedik a szigetre és a szomszédos Skopelos-ra is.
Buszok
A szigeten mindössze néhány helyre közlekedik csak busz. A fő útvonal a reptér – Skiathos – Kukunaries. Ez végighalad a sziget déli partvidékén. Az északi részre egy járat van, Asenilos-ba.
A 10 legszebb görög tengerpart is ötleteket adhat a jövőre nézve!
Skiathos sziget látnivalói
Skiathos-város
A sziget fővárosa, amely a reptérhez közel fekszik. A legtöbb turista itt foglal szállást, mivel jó kiindulópontja a strandoknak.
Két dombra épült, így onnan nézve remek látványt nyújt az öböl. A kikötő és az öböl környékén rengeteg taverna, bár található. Jellegzetes a piros tetős, fehér házai.
Érdemes sétát tenni az öböl keleti felén lévő kis félszigetre, ahol egy kis erőd maradványai is láthatóak. Emellett a sétányról pazar kilátás nyílik a város felé.
Kukunaries
A délnyugati részen fekvő üdülőtelepülés, ahol sok szállást található. Aki autentikus helyen szeretne nyaralni, de a tengerpartozást se szeretné kihagyni, annak mindenképp jó választás!
A Koukounaries Beach a sziget egyik legszebb strandja.
Kastro
A sziget északi részének csücskében találjuk, ahová csak gyalog vagy hajóval juthatunk el. Ez volt régen a főváros.
A sziklás részre épült települést aztán elhagyták a lakók, talán a nehéz környezeti körülmények miatt. Több középkori romot találhatunk a sziklákon.
A kilátás az adottságok miatt fantasztikus, mindenképp érdemes egy kis gyalogtúrát bevállalnunk érte!
Skiathos tengerpartjai
Mint említettem, több mint 60 strand található ezen a kicsi szigeten, így itt csak a legszebbnek tartottakat említem meg!
A sziget összes strandja és róluk leírás itt található!
Xanemos
Tudod miről ismert ez a strand? Sint Maarten-hez hasonlóan itt is pár méterrel a strandolók fölött száll le a repülőgép.
A legtöbb partrésszel ellentétben ez kavicsos-homokos.
Itt van néhány fel- és leszállás a strandról nézve:
Koukounaries Beach
Fentebb már említettem, hogy az azonos nevű településen található. Skiathos legismertebb tengerpartja, többször szerepelt már mint Görögország legszebb strandja.
Kellemes, finomhomokos partja, kristálytiszta vize és a környező domboldala méltán teszi híressé a strandot. Viszont figyeljünk rá, hogy elég gyorsan mélyül a tenger, így óvatosak legyünk!
Megali Ammos Beach
Skiathos-város nyugati részén van a főváros legismertebb strandja. Természetesen nagyon jól kiépített, könnyen megközelíthető partról van szó.
Lalaria Beach
Kastro-tól nem messze található, csak hajóval közelíthető meg. Éppen ezért nincs semmilyen kiépített rész, egy érintetlen csodás tengerparti rész ez, ahol nagy fehér sziklák emelkednek az azúrkék víz előtt.
Tsougrias Beach
Skiathostól délre van az azonos nevű szigeten, sokak szerint a legjobb program.
A Nostos Beach-ről indulnak motoros hajók ide, ahol finomhomokos part és kristálytiszta víz vár!
Banana Beach
Koukounaries-től nem messze van egy öbölben. Családoknak is ajánlott, mivel vize elég sekély.
Északra van a „kistestvére”, ami nudista strandként üzemel.
Mandraki Beach
Koukounaries-től északra található ez az egzotikus partrész.
Autóval fenyőerdőn át homokos úton csak egy meghatározott pontig tudunk menni, onnan pár percnyi séta szükséges.
Agia Paraskevi Beach
A délen fekvő Platanias település tengerpartja finom aranyhomokos. A part jól kiépített, ezenkívül vízisportok sokaságát is kipróbálhatjuk.
Skopelos
A Skiathostól keletre fekvő szigeten szintén több jelenetet forgattak a Mamma Mia! filmből.
A szigeten lépten-nyomon a Mamma Mia! forgatási helyszíneit jelölő táblákba lehet botlani, továbbá több helyi utazási iroda is szervez olyan túrákat, hajóutakat, amelyek a film helyszíneire kalauzolják el az érdeklődőket.
A „zöld és kék sziget” elnevezés is utal arra, hogy növényzete és tengerpartja is a legszebbek közé tartozik.
A strandok nagy része aprókavicsos, és a víz gyakran gyorsan mélyül, viszont kristálytiszta és a legtöbb kiépített strand szélvédett helyen található.
Skiathos szigetről hajóval juthatunk át a központba, Skopelos városába.
Interaktív térkép – Skiathos
Videó
Hogy ne csak írásban lássátok, milyen gyönyörű ez a sziget, itt egy kis videó a tengerpartokról, hogy meggyőződjetek minderről:
Ajánlott cikkek
Minden, ami Görögország: Görög cikkek