Sziasztok! Hoztam egy beszámolót a jó 1 hetes Korzika utunkról. Nem lett rövid, de hátha a képekkel egy kicsit vissza tudom idézni az ott töltött napokat. Olvassátok szeretettel!
Tudtad, hogy Korzikán van Európa egyik legszebb túraútvonala? Nézz utána itt!
Tartalomjegyzék
Május 11.: út Korzika szigetig
Bepattantunk autóba és (szinte) meg se álltunk Livornoig. Útba ejtettük Pisa-t, aki még nem járt itt (mint pl. én) és ennyi kitérő bele fér, akkor azt javaslom, hogy ne hagyja ki.
Livorno-ból másnap reggel indult a komp, viszonylag korán a kikötőben kellett lennünk. A kompra plusz díjért vettünk székekre szóló jegyet. Bár úgy emlékszem, hogy nem volt egy jelentős tétel, de ez sem érte meg.
Bevallom, nem is jöttem rá, hogy ez hogy működik, mert a székekkel teli terembe bárki bemehetett és leülhetett, se a széken se a jegyen nem volt jelzés, hogy pl. melyik sor, hányas szék. A teremben a klíma szinte elviselhetetlen volt. Meleg és rettentő büdös volt.
Szóval ezt a 4 órát talán a fedélzeten vagy az ingyenesen használható közös helyiségekben is ki lehet bírni. Odafelé a kompon elég sokan voltunk, a 3. emeleten parkoltunk, visszafelé ez már nem így volt, akkor a földszinten.
Május 12.: Cap Corse, Nonza
13 óra után érkeztünk meg a szigetre és bár már előtte is gondolkodtam, hogy elszaladjunk-e északra és így a Cap Corse is kipipálható lenne, úgy döntöttünk, hogy menjünk.
Így neki is indultunk északnak a D80-as úton. A táj hozta, amit vártunk. Gyönyörű színek a vízen és a sziklákon egyaránt, elviselhető forgalom mellett. A D253 úton lementünk a partra, majd a D153 úton tértünk vissza a D80-ra. Na ez volt az első hely, ahol szembesültünk a „rémisztő” valósággal. Néha nem is tudom hová tűntünk volna, ha jött volna valaki szembe, de szerencsére nem jött.
Ezután folytattuk az utunkat Nonza-ba, ahol egy pizzázóban ettünk, palacsintát is. Hangulatos volt, ahogy a helyi gyerkőcök a főtéren fociztak, néha attól tartottam, hogy kirúgják a pizzát a kezemből, de jó volt belecsöppenni a helyi életbe.
A szállásunk Algajola-ban volt, odáig már nem álltunk meg sehol, így 20 órára érkeztünk. Nem bántuk meg, hogy elszaladtunk északra, de az biztos, hogy ennél sokkal alaposabban is meg lehetett volna nézni ezt a részt. Majd legközelebb…
Május 13.: Les Calanques
Útra keltünk Porto Ota-ba, a következő 2 éjszakát itt töltjük (ma már nem így csinálnám, de erről majd később). Calvi-ban megálltunk a fellegvár tövében, és a számokkal ellátott útvonalat végig jártuk. Nagyon szép volt a kilátás és kimondottan jó volt, hogy még 10 óra körül sem igazán találkoztunk senkivel.
Innen a szebbnek gondolt 81B úton mentünk le Galéria-ba. Véleményem szerint ez kihagyható. Ezután a Camping E Gradelle területén található SANTA MARIA étteremben ettünk. A hely tényleg hangulatos volt, ami nem szólt mellette, hogy egy nagyon nehezen járható (szűk és meredek) utca vezetett az étteremhez.
Sajnos itt már elkezdett romlani az idő, úgyhogy nagyon sietve bekaptuk a halunkat és szaladtunk is tovább Porto Ota-ba. Útközben már elkezdett esni, így a tájból nem sokat élveztünk.
A szálláson pihentünk egy kicsit majd este, -hátha a lemenő nap megsüti a Les Calanques szikláit- autóba ültünk és csak vártuk-vártuk a lemenő napot. Sajnos annyira felhős volt az ég és esett is, hogy a valódi szépségét nem láthattuk.
Május 14.: Corte
A mai napra a Nino tó volt tervezve, amikor még otthon a 25 fok körüli tavaszban a programokat állítottam össze. Aztán amikor a helyszínen reggel szembesültünk a 10 fokkal és a zuhogó esővel, akkor B tervet kellett készíteni.
A Porto Ota-i Spar pékség részlegén találkoztunk egy hölgy eladóval, aki bár csak franciául beszélt (ahogy mi nem) de ismerős volt neki a nyelvünk, így „szóba elegyedtünk”. Megtudtuk, hogy a nagypapája magyar volt. De a lényeg nem is ez, hanem az, hogy amikor mondtuk neki, hogy ma hová szeretnénk menni, elfehéredett és az összes szinonimáját a veszélyes szónak beírta a Google fordítóba. Ezután pláne úgy döntöttünk, hogy más programot választunk.
A D84-es úton (amit amúgy is nagyon vártam az állatok jelenléte miatt) elmentünk Corte-ba.
Az eső egész úton esett, azért megálltunk Évisa-ba, lenéztünk a háztetőkre majd megláttunk egy autót, aminek hó volt a lökhárítóján. Nem nagyon akartunk hinni a szemünknek, még golyót is csináltunk belőle… Felesleges volt, néhány km-el odébb még hóembert is készíthettünk volna.
Aztán megérkeztünk Corte-ba, ami egy nagyon hangulatos város, igazán tetszett és az idő is annyira jóra fordult, hogy gondoltuk, hogy a holnapra tervezett Restonica patak völgyét, majd onnan a Méló tavat megnézzük még ma. Hát… nem volt túl jó ötlet.
A Restonica patak völgyében a D623 úton végig „rohantunk” a tájból itt sem tudtunk sokat élvezni, mert annyira figyeltünk az útra, ami itt szintén technikás volt. Ahogy közeledtünk az út végéhez, ismét gyűltek a felhők és havazni kezdett. Gondoltuk (főleg én), hogy nem futamodhatunk meg, IRÁNY A TÓ! 1 km gyaloglás után fordultunk vissza. Úgy éreztem magamat, mint a Delta műsor elején gyalogló szerencsétlen.
Igazából a hóban látszott egy nyom, így nagyjából sejtettük, hogy merre kell menni, de patakokon keltünk át, beázott a cipőnk (felülről) egyetlen porcikánk sem kívánta. Vigasztalt, hogy a parkolóba még utánunk és érkeztek autók, tehát nem mi voltunk az egyetlen bolond csapat, de sajnos bele kellett törődnöm, hogy a Nino tó mellett ez is kimarad.
Száraz ruhát vettünk és irány vissza Porto Ota. Na, itt nem bántam volna, ha a szállásunk valahol Corte környékén van, teljesen felesleges volt ennyit autóznunk még akkor is, ha a D84 út tényleg egy csoda.
Május 15.
A szobában elfogyasztott reggeli után tudtuk, hogy mára is a tervezett programtól eltérő programot kell keresnünk. Az idő javulni látszott, gondoltuk, hogy újra megnézzük a Les Calanques szikláit. Majd Piana-t útba ejtve elmegyünk Capu Rossu-hoz.
A sziklákat ma sem láttuk napsütésben, Piana valóban nagyon hangulatos, szép kilátással rendelkező kis falu. Szerencsére itt sem voltak még turisták, gondoltuk, hogy azért ez nyáron biztosan nem így néz ki.
Capu Rossu-nál hatalmas parkoló fogadott, ahol meglepően sokan voltak, még buszok is. Eleinte egy könnyű sétának tűnt, de be kell vallanom, hogy 2,5 km után itt is visszafordultunk (itt biztos sokan azt gondolják, hogy mekkora szerencsénk van, hogy esett a hó, mert valószínűleg a Nino tóhoz vezető útba bele haltunk volna. Lehet.. minden okkal van 🙂 ).
Útnak indultunk mai szállásunkra Castirla mellé. Ez a szállásunk volt a csúcs. Gyönyörű helyen volt, kedves házigazda fogadott, az apartmanok tökéletesen berendezettek voltak és vadonatújak.
A házigazda által ajánlott étterem sajnos zárva volt, ezért ismét Corte-ban kötöttünk ki, mert farkas éhesek voltunk. Sajnos nem számítottunk rá, de a szigeten is szigorúan betartják a sziesztát, 19 óra előtt nincs kaja.
Amúgy Castirla nagyon tetszett. Néhány házból álló falucska, de olyan helyen van, hogy az valami csoda. Az 1 hét alatt többször eszembe jutott, hogy vajon az emberek minek építkeztek ide több száz évvel ezelőtt. A hegyek, erdők gyomrába, mindentől távol.
Május 16.: Cascade de Anglais
A következő 2 éjszakát Bonifacio-ban fogjuk tölteni, ma jó hosszú út állt előttünk.
A bőséges reggeli után a Cascade de Anglais vízesést vettük célba a T20-as úton. A parkolót könnyen megtaláltuk, de a vízeséshez vezető utat nem. Szerencsére állt ott néhány autó, és az egyikből szintén akkor indultak túrázni, így megkérdeztük, de láttuk, hogy a helyiek is elég bizonytalanok. Na, innen nem kellett visszafordulnunk, kb 20 perces séta volt, az előző túrákhoz képest könnyű. Nekünk tetszett.
Ezután elindultunk Ajaccio felé, de rettenetesen nagy volt a dugó, ezért a város széli Carrefour fogságába estünk. Itt emelném ki a croissantokat és egyéb helyben készült cukrászdai süteményeket, amik nagyon finomak voltak!
Miután a parkolóban megebédeltünk a friss árukból, a T40-es úton Sarténe felé vettük az irányt. Nekünk ez a falucska is kimondottan tetszett. Jót sétáltunk volna, ha nem kezd el ömleni az eső. De már meg sem lepődtünk… Aki arra jár, annak mindenképp ajánlom, hogy nézze meg!
Ezután tovább haladva a T40-es úton megálltunk megnézni a Roccapina sziklát. Ez kb. 3 percet vesz igénybe, mert csak egy út széli paroklóból csinál az ember 2-3 képet aztán szalad is tovább. Én azt hittem, hogy közelebb is lehet menni, de így volt látványos.
Ezután megérkeztünk Bonifacio-ba. A szállásunk az öbölben volt, talán ez volt a legdrágább szállásunk egész Korzikán. Hangulatos volt az öböl a sok hajóval és a sok étteremmel. Még este felsétáltunk a várba, már szürkület volt, amikor lenéztünk a városra, szép volt.
Május 17.: vízesések
A Bavellákhoz szerettünk volna menni, ezért újra elindultunk a T40-es úton, majd a D69 és D268 utakon Zonza-ba. Nem mondom aranyos kis falu, de az egy templomon és a tucat turistán kívül nem volt semmi.
Tovább mentünk a D268-as úton a Notre-Dame-des-Neiges emlékműhöz. Itt akkora tömeg volt mint sehol máshol a szigeten. Hideg volt, borongott, mi egy szintben voltunk a felhőkkel, sétáltunk egy 10 percet aztán mentünk is tovább, mert meg szerettük volna nézni a Cascades du polichellu-t.
Legalább 2 órát autóztunk a 268 sz. úton, még a tengerig is elmentünk, de nem találtuk meg, hogy ez mégis hol lehet. Aztán egy nagyobb parkolóban találkoztunk rafting után átöltöző emberekkel, tőlük megkérdeztük.
Biztos elbeszéltünk egymás mellett és így történhetett, hogy a Purcaraccia vízeséshez irányítottak. A D268-as úton indult be az erdőbe egy kis ösvény, melyen 1,7 km voltam hajlandó menni, majd következett a szokásos visszafordulás. Nem nevezném magamat tériszonyosnak vagy be**arinak, de olyan helyeken ment az út, hogy nem volt bátorságom a vizes köveken mászni, mert láttam magam előtt, hogy mi lehet egy megcsúszás következménye.
Ezután a D268 majd D368-as utakon mentünk tovább egészen a Piscia di Gallo vízesésig. A hatalmas fizetős (talán 5 EUR volt) parkolót könnyen megtaláltuk, korrekten kitáblázott, festett jelekkel ellátott turista úton mehettünk.
Egyszer csak elértünk egy izgalmasabb patak átkeléshez, majd amikor már tényleg azt hittük, hogy megérkeztünk, na akkor következett a legdurvább rész. Egy bár rövid, de rettenetesen meredek rész a túra vége, ahol láncok segítségével kellett lemenni a vízesés KÖZELÉBE. Sajnos nem lehetett közel menni a kiépített úton, és a hatalmas fáktól sem látszott teljes egészében, de legalább ott voltunk és láttuk. Ezután a D368 majd T10 utakon haza mentünk.
Május 18.: Cascade De L’Ucelluline
Még itthon úgy döntöttünk, hogy az utolsó éjszakát Bastia-hoz közel, de mégis valami különleges helyen töltsük, így kellett az utolsó napon egészen Pastoreccia-ig autóznunk.
Mivel Bonifacio-ban túl sok időt nem töltöttünk, ezért az első hajóval mentünk egy 1 órás kört a város körül. 17 EUR volt a felnőtt jegy, szerintem megérte, mert egy teljesen más oldaláról látható a város. Bár később szembesültünk vele, hogy a Piantarella strandhoz vezető útról a város szinte pont ugyanúgy látszik mint a hajóról, úgyhogy aki spórolni akar, az onnan megnézheti. Egyébként a strandon hatalmas tömeg volt, meg selltunk.
Azért, hogy strandon is legyünk elmentünk a Palombaggia Beach-re. Hű, hát én nem is tudom, hogy ilyen színű vizet láttam-e valaha az életben. Nagyon szép volt. Itt már az idő is velünk volt, a bátrabbak fürödtek is, én csak napoztam egy kicsit.
A strand után Porto-Vecchio-ban sétáltunk egy kicsit, számomra a tipikus francia kikötő hangulata volt. Hasítottunk tovább a T10-es úton, a cél Cascade De L’Ucelluline vízesés volt.
Ahogy mentünk, átmentünk a D330-as úton Santa-Maria-Poggio-n. Azt hiszem, hogy ez a falu volt rám a legnagyobb hatással. Csend, cicák, kutyák, platánfák, templom, kb. 300 éves kőházak és a panoráma… Mindez az erdő közepén. Tökéletes volt. A vízesésnél nem lehet parkolni, tovább kellett menni majd vissza gyalogolni, a nem túl széles úton. Szép volt. Ezután már csak a szállásra mentünk.
A szállással szemben volt egy kis étterem, ahol 4 féle étel volt az „étlapon”. Előételnek ajánlottak egy, az amerikai palacsintához hasonlóan kinéző, ám kecskesajtos kerek tésztát. Jó, éhes voltam, de én ilyen finomat még soha nem ettem. Ennek a nevét (receptjét) még mindig keresem.
Május 19.: makettváros és irány haza
Reggeli után bementünk Bastia-ba. Még útba ejtettük a makett városkát Capo al Ponte-t. Mivel ott ment el előtte az út, tényleg kár lett volna kihagyni, jópofa.
A kötelező vásárfiákat megvásároltuk, körbe szaladtunk a városon, ami nekem kimondottan tetszett a maga sokszínűségével, néhol erősen ütött-kopott hangulatával. Egy téren még tartott a szombati piac, itt ismét volt szerencsénk a kecskesajtos, palacsinta szerű tésztához 2 EUR-ért (jó, nyilván lehúztak).
14:00-kor indult a komp, ezért mi 12:30-ra lementünk a kikötőbe. Itt közölték, hogy késik 1 órát, ha akarunk kimehetünk a városba. Már fordultunk volna meg, amikor közölték, hogy gyalog. Hát, akkor kimegyünk gyalog… Rettenetesen meleg volt, vagy csak nekünk volt furcsa az előző napi hidegek után. Az 1 órás késésből 2,5 óra lett. Sürgették az embereket, de így is majdnem 9 órára értünk Olaszországba.
Az éjszakát Ferrara-ban töltöttük. 1 napot megér a város.
Összefoglalva Korzika
- Korzika nagyon szép, megvan minden ami csak kellhet. Hegy, tenger, sziklák, állatok. Nagyon tetszett, bármikor visszamennék ha a bakancslistámon nem lenne még 50 úti cél!
- a május közepi időponttal egy kicsit mellé lőttünk. A növényzet gyönyörű volt, minden zöld vagy virágos, csodás illatok, de a 0 fok és a havazás nem hiányzott.
- nagyon tetszett, hogy az utak mellett sétálnak a legkülönbözőbb vad/házi állatok. Malac, tehén, kecske stb. (ez volt az egyik ok, hogy ide jöttünk)
- a sziget rettenetesen drága. Az éttermekben egy tányér meleg étel 20 EUR. Gondolom ez nyáron még több.
- amikor olvastam, hogy 30 km/h az átlag sebesség nem hittem el. Most már tudom, hogy igaz… annyi.
- kivéve a helyieknek, azok mennek mint az őrült. Mi el is engedtük őket mindig.
- nagyon tetszett, hogy sok városban volt egy kóbor kutyának látszó „helyi kutya”, aki kedves is volt.
- ha magán szálláson laktunk, akkor nagyon kedvesek voltak hozzánk a háziak.
- aki nem szereti bokorban intézni a kis és nagy dolgát, akkor az itt bajban lesz.
Ajánlott cikkek
Érdekelnek az élménybeszámolók? Sok hasznos információt tudhatsz meg belőlük!
