Kambodzsai kalandozások – Phnom Penh és Siem Reap

by radopeter1983
Kambodzsa

2017 őszén három utazótársammal egy 3 hetes délkelet-ázsiai körutazást tettünk, amiben Kambodzsa is szerepelt. Már régóta szerettem volna eljutni Ázsia eme térségébe, ahol nem is elsősorban a látnivalók, hanem a kultúra, az emberek érdekeltek. Igaz, hogy egy kicsit visszautazunk az időben, ha Kambodzsába érkezünk, de mindenkinek merem ajánlani ezt a csodás országot!

1. nap: érkezés

Kuala Lumpurból érkeztünk egy hétfői délután a Kambodzsa fővárosába, Phnom Penh repterére.

Az országba belépéshez magyar állampolgároknak az útlevél mellett vízum is szükséges! Ezt a reptéren személyesen lehet igényelni. Oda kell állni a megfelelő pulthoz, leszurkolni a 30 dollárt és megkapjuk egy hónapra a vízumot.

Ami kicsit a „múltba utazást” illeti, egyből feltűnik, hogy tömegközlekedéssel itt nem lehet a belvárosba utazni. Taxival annál inkább!

Ahogy kilépsz a reptér ajtaján, egyből rádakaszkodnak a taxisok. Természetesen az életszínvonalhoz képest magas árral indítanak, ám alkudozással egyből reális áron lehet utazni (kb. 4000 Ft-ot fizettünk négyen).

A belvárosban, 200 méterre a Királyi Palotától volt a szállásunk egy vendégházban. Egyszerű volt, de a célnak bőven megfelelt. Elhelyezkedtünk és kimentünk feltérképezni a belvárost.

Amiről mindenképp szólnom kell, az a közlekedés. Hát, a kaotikus kifejezés nem elég rá. Motorosok, tuk tukok mindenhol.

Itt ne várjál európai közlekedési morált, mindenki úgy és ott megy, ahol tud. Ez igaz a gyalogosokra is! Szóval csak óvatosan, de egy idő után megszokja az ember, mintha itt élne már régóta. 😊

Mindenhol motor és tuk tuk
Mindenhol motor és tuk tuk

A Királyi Palota előtti nagy tér igazi csomópont. Rengeteg árus, piknikező, pihenő emberek, családok. Itt láttam életemben először sült rovarokat. Már ekkor megígértük magunknak, hogy a következő nap estéjén veszünk és megkóstoljuk. Nem tudtuk, mi fog belőle kisülni. 😊

A palota nappal
A palota nappal
És este az előtte levő tér
És este az előtte levő tér

Vacsorának egy kinti kifőzdét választottunk, ahol finom csirkehúst ettünk rizzsel. 2 dollár volt fejenként, tehát akkori áron kb. 500 Ft-ért sikerült jól laknunk.

Készül a vacsoránk
Készül a vacsoránk

2. nap: Phnom Penh felfedezése

Másnap, kedden hívtunk egy tuk tukost és elmentünk a Choeung Ek Genocidal Center-be. Ez a vörös khmer uralom alatt meggyilkolt embereknek állít emléket. Sok tömegsírt fedeztek fel, a legnagyobb ilyenben 450 holttestet találtak.

A múzeum területe a khmerek rémuralmát mutatja be
A múzeum területe a khmerek rémuralmát mutatja be

A központban áll egy épület, ahol több ezer emberi koponya van kiállítva, amiken láthatóak a különböző eszközökkel ejtett halálos sérülések. Elég megrázó dolgokat láthat az ide látogató, így csak a menjen be, aki bírja is mindezt!

Megrázó látvány a sok ezer koponya
Megrázó látvány a sok ezer koponya

Visszatértünk a tuk tukkal a belvárosba, ahol az orosz piacra mentünk. Itt aztán minden van! Egyikünk Converse cipőt vett 15 dollárért (kb. 4000 Ft), ami tökéletes mása az itthon többszörösért kaphatónak. Vagy esetleg ugyanaz? 😊 Következett a Central Market, itt inkább pólókat vettünk pár száz forintért.

Ezután az Independent emlékmű körül sétáltunk, kicsit ismerkedtünk a helyiek életével, pihengettünk.

Az emlékmű és környéke
Az emlékmű és környéke
Helyi gyerekek
Helyi gyerekek

Érdekes látvány, hogy mennyire felszabadultak az emberek. Jókedvűen beszélgetnek, sétálnak, fociznak, sőt egy kis placcon zenére is táncolnak.

Esti táncikolás, bárki beállhat
Esti táncikolás, bárki beállhat a helyiek közé

Eljött aztán az este, amikor is bogárevés következett. 3 dollárért vettünk „bogármixet”, volt benne mindenféle: szöcske, rovarbáb, csótány és ehhez hasonlók. Vettünk mellé azért kólát is, hogy legyen mivel „kimosni” a szánkat.

Sokáig tanakodtunk vagy inkább készültünk az evésre. Aztán abban maradtunk, hogy mindenki húz egyet vakon a zacskóból. Így jutott nekem egy tücsök. 😊

Egyik társunk nem járt jól, ő egy nagyobb csótányt húzott. Úgy döntött, inkább nem vesz részt a „játékban”. Maradtunk kisebb tücsköknél, a vicc az, hogy ízre nem is volt rossz. Vagy inkább mondjuk azt, hogy a vártnál nem volt rosszabb. Szóval nem voltunk nagy hősök, max elmondhatjuk, hogy ettünk már bogarakat. 😊

Nekem ez a tücsök jutott
Nekem ez a tücsök jutott

3. nap: utazás Siem Reap-ba

A következő nap Siem Reap-ba utazással telt kisbusszal. Hát, elég nyomorúságos részeken mentünk keresztül. Itt jól lehetett látni Kambodzsa igazi arcát, amit nem lehet elrejteni. Az emberek viszont itt is nagyon kedvesek, barátságosak.

Hihetetlen szegénység van az országban
Hihetetlen szegénység van az országban

A szállás elfoglalása után vacsoráztunk és egy kicsit ismerkedtünk a várossal. Épp egy fesztivál volt, szóval volt tömeg.

4. nap: Angkor Wat

Másnap jöhetett Kambodzsa leghíresebb látnivalójának, az Angkor Wat templomegyüttes felfedezése. A szállásunk tuk tukosa elvitt minket a jegyirodához, ahonnan aztán a legnépszerűbb templomrészhez mentünk.

Van 1 és 2 napos jegy, ha valaki szeretné alaposan kiélvezni a helyet, a két napos való neki. Mi csak egy napot voltunk itt, ebbe kellett besűríteni mindent.

Több része is van a területnek, az Angkor Wat egy a sok közül, de nem a legnagyobb. Ez szerepel a legtöbb képen, videón, a jellegzetes lótusz alakú épületet szerintem sokan látták már.

A bejárati rész
A bejárati rész
Ezt az épületet szerintem sokan láttátok már képen
Ezt az épületet szerintem sokan láttátok már képen

A Ta Prohm épületrész onnan lehet ismerős, hogy a Tomb Raider film egyes részeit itt forgatták.

Ta Phrom belül
Ta Phrom belül

A legnagyobb négyzet alapú terület pedig az Angkor Thom, bár kétségtelen, hogy az Angkor Wat a legjobb állapotú és leglátványosabb.

Csodás fentről is
Csodás fentről is
Nem véletlenül sok a turista
Nem véletlenül sok a turista

Egy ebédet közbeiktatva tulajdonképpen ennyi fért a napba, a hatalmas területet bejárva azon a napon több mint 20 km-t gyalogoltunk! Kvázi egy gyalogtúrával ért fel. 😊

Este ismét felnéztünk a fesztiválra, de az elég fárasztó nap miatt hamar ágyba is kerültünk.

5. nap: utazás Thaiföldre

Másnap reggel busszal indultunk Bangkokba busszal. Lehetőség van közvetlen repülővel menni, de mi úgy voltunk, hogy ismét ismerkedjünk a kambodzsai és thai vidékkel.

Ajánlott cikkek

Érdekelnek az élménybeszámolók? Sok hasznos információt tudhatsz meg belőlük!

35 hasznos tipp utazáshoz

EZEK IS ÉRDEKELHETNEK

A weboldal sütiket (cookie-kat) használ, hogy biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújtsa. Rendben Adatkezelési tájékoztató