29/11/2020
Tanácsok repüléstől való félelem ellen

Az emberek közel negyede fél a repüléstől. Valóban elrettentő lehet sokaknak, amikor látja vagy belegondol, hogy egy ilyen hatalmas gép elemelkedik a földről, majd 10 km magasan megtesz több ezer km-t. Nyilván, elsősorban fejben kell legyőzni ezt a félelmet, de megpróbálok adni pár tippet, mit is tehetünk a repüléstől való félelem ellen!

Mi a pszichológiai háttere?

Egy tanulmány szerint a legtöbben a turbulenciát, a hajtómű meghibásodását és az összeütközést jelölték meg a repüléstől való félelem okaként. Mind olyan tényezők, amelyekről amúgy szinte semmi ismeretünk sincs (nyugodtan mondhatjuk, hogy az ismeretlentől való félelem dominál).

Egyértelmű, hogy megfelelő felkészüléssel (rákészüléssel) igenis csökkenthető ez a félelemérzet. Tegyünk ellene, különben mindig megmarad ez a kellemetlenség. Erre szolgálnak az alábbi tanácsok!

Tanácsok repüléstől való félelem ellen

Ismerd meg a repülés folyamatát!

Sokan már akkor stresszelnek, amikor még a repülőtér felé utaznak.

Ha már előre tisztában vagyunk, hogy mi történik a repülés előtti napoktól kezdve egészen a célállomásra érkezésig, leveszünk egy felesleges terhet a vállunkról.

Repülőtéri tanácsok – A reptérre érkezéstől a leszállásig

Fontos ismernünk a repülőtéri teendőket
Fontos ismernünk a repülőtéri teendőket

Ismerd meg, hogyan működik a repülőgép!

Tudom, nem a fizika oldja meg a félelem feloldódását, de érdemes megemlíteni ezt az aspektust is.

Tudtad például, hogy egy repülő több mint 100 km-t képes a levegőben maradni („siklani”), ha a motor felmondja a szolgálatot? Ez már egy olyan pont, ami kisebb probléma esetén se jelenti a legrosszabb forgatókönyvet.

Első alkalommal jó, ha van társ az utazáshoz

Mondani se kell, mennyivel könnyebb, ha van segítségünk az utazás alatt.

Ha pedig olyannal utazunk, aki már utazott repülőgéppel, már félig nyert ügyünk van! Bátran osszuk meg vele az érzésünket, jót tesz, ha kiadjuk magunkból a félelemérzetet!

A repüléstől való félelem leküzdéséhez jó, ha van egy útitársunk
A repüléstől való félelem leküzdéséhez jó, ha van egy útitársunk

Már a repülés előtti napokban is legyél pozitív!

A felkészülés mindig fontos, ebben az esetben is érdemes napokkal a repülés előtt feltölteni magunkat pozitív gondolatokkal.

Ez persze mindenkinek másképp történik. Lehet elég az is, ha arra gondolunk, hogy milyen jó lesz a megérkezés után napozni a tengerparton vagy bejárni a kedvenc városunkat.

Mindegy mire, csak jó dolgokra koncentráljunk!

Bízz a pilótákban!

A pilóták képzése a világ egyik legkeményebb szakképzése, ahol szigorú követelményeknek kell megfelelni. És ezt folyamatosan ellenőrzik, még a legrutinosabb pilótáknál is.

Éppen ezért bátran bízzunk a pilótákban, a lehető legrosszabb helyzetre is felkészítették őket!

A turbulencia a repülés veszélytelen velejárója

Biztos lesz olyan repülőút az utazásotok során, amikor bizony a gép „dob egyet” rajtatok. Ezt a gép környezetében hirtelen megváltozó áramlás okozza.

Persze, lehet ez jó erős is, de nem szabad megijedni, ez mindennapos és természetes jelenség.

Egy BA-kapitány elmondása szerint „minden turbulencia abszolút biztonságos, mert a repülőgép úgy van megépítve, hogy a legkeményebb turbulenciának is ellenálljon”.

Nekem egyszer volt csak egy komolyabb „turbulenciás” utam, amikor Miami-ból repültem Londonba. A brit partoknál elég komoly rázkódások voltak, de pár perc után mintha mi sem történt volna. Szóval a lényeg: no para, ez természetes dolog! 🙂

Beszélgess olyannal, aki már utazott!

Mindenkinek van a környezetében olyan, aki többször repült vagy már rutinos „repkedőnek” számít. Na, bátran keressük fel, szerintem minden ilyen utazó szeret beszélni a repülésről. (Igen, én is!)

Érdeklődjünk az élményéről, véleményéről, a pozitív gondolatok jó hatással lesznek ránk is!

A repüléshez illő kényelmes öltözet is segíthet

Talán a legfontosabb, hogy a repülőn elég hűvös van. Épp ezért készüljünk legalább egy pulóverrel még a nyári melegben is. Kellemetlen érzés, amikor órákon át ülünk a hidegben, ez csak növeli a szorongást.

Nem öltözködési verseny zajlik a fedélzeten! Öltözzünk lazán, mintha otthon lennénk, ezzel is kellemesebb lesz a repülés.

Vigyünk magunkkal olyan kényelmi cuccokat, amik segítik az ellazulást. Ilyen például a nyakpárna, amivel könnyen el tudunk aludni. (Főleg a fapados repülőgépeknél a székek nem éppen „alvásbarátok”.)

Hosszú repülőút közbeni tanácsok

Ne az ablak mellé ülj!

Amikor először ültem repülőre és elemelkedett a gép, bizony az ablak mellett ülve kissé émelyítő érzés lett úrrá rajtam.

Éppen ezért ne válasszunk ablak melletti széket, mivel az ablakon kibámuláskor könnyebben ránk jöhet a szorongó érzés. Ráadásul a folyosó melletti ülések esetén könnyebben is mozoghatunk.

A folyosó melletti ülésen nem látod a külső világot és könnyebben is tudsz mozogni
A folyosó melletti ülésen nem látod a külső világot és könnyebben is tudsz mozogni

Foglald le magad a fedélzeten!

Vigyél magaddal könyvet, zenét, tanulnivalót, bármit, ami leköti a figyelmedet. Ez segít, hogy ne a repülésre koncentráljunk és kikapcsoljunk egy kicsit az utazás alatt.

Lehetőleg ne vegyél be nyugtatópirulát és ne igyál alkoholt!

Ne nyúljunk egyből a gyógyszerhez vagy az alkoholhoz!

Először próbáljuk meg a fenti tanácsokat megfogadni. Ha netán a gépen ülve még mindig kellemetlenül érezzük magunkat, egy gyenge hatású nyugtatót bevehetünk.

Az alkohol viszont semmilyen esetben sem tanácsos! Mégpedig azért, mert a fedélzeten nagyon alacsony a páratartalom, így a megfelelő folyadékbevitel nagyon fontos (lehetőleg víz). Az alkohol azonban vízhajtó hatású, csak még jobban „kiszárítjuk” a szervezetünket.

Ajánlott cikkek

Utazás előtt nézd át a hasznos tanácsokat!

Cimkék: ,