22/10/2020
Mauritius – Balázsék nyaralása csodás képekkel és videóval

Sziasztok! Nem olyan rég (2020.02.28-03.11.) tértünk haza Mauritiusról, amiről szeretnénk Nektek göngyölíteni néhány sort.

✈ Utazásunk a francia légitársasággal indult Budapestről (178.200 Ft/fő, 4 hónappal előre foglalva), azonban műszaki hiba miatt késve érkezett a gép Pestre, így lekéstük a Mauritiusba tartó csatlakozásunkat Párizsban. Ezt jól kezelték, mivel többszöri kaja vouchert, szállást biztosítottak és természetesen átfoglalták a jegyeket 16 órával későbbre. Szakosodott cég segítségével panaszt tettem, melyet el is fogadtak, így kártérítést várhatunk tőlük 2 hónapon belül (250-600 EUR).

🌦 Miután szerencsésen megérkeztünk (a koronavírus miatt már lázmérés és nyilatkozatok kitöltése volt kötelező, roppant fontos nekik a vírus távoltartása), szomorúan tapasztaltuk, hogy február végén belecsöppentünk egy nagy zivatarba, ami megpecsételte az ottani tartózkodásunkat.

Mivel nyári évszakban mentünk, sajnos ez sokkal csapadékosabb, mint a sziget egyébként szokott lenni, így a 13 napból kb 3 volt, amikor nem esett, a többi napokon mindig kaptunk a nyakunkba, hol kisebb áldást, hol nagyobbat. 🌞

🏠 Szállásunk Airbnb-n keresztül volt foglalva, melynek költsége 4.700 Ft/fő/éj. A transzfert a házigazda intézte 10.000 Ft-ért. Flic en Flac volt a bázisunk, innen fedeztük fel az egész szigetet robogóval, melynek napi bérleti díja 3.300 Ft volt (kisebb autók bérleti díja 6.500-8.000 Ft/nap), valamint a benzin literenkénti ára 360 Ft. A bérléshez kellett nemzetközi jogosítvány, útlevél és 25.000 Ft kaució.

Baloldali közlekedés van a szigeten, mely európai szemmel sem vészes (voltunk Balin Thaiföldön, az léptékekkel rosszabb), azonban körültekintőnek kell lenni, mert mindenhol sebességmérő kamera és bukkanó található. Éjszakai közlekedés esetén a láthatósági mellény kötelező!

Mauritius összes látnivalójáról itt olvashatsz!

Árak

Innivalót a Jumbo Expressben vettünk szinte mindig, kb európai árak vannak:

🍺 Sör 500 Ft, étteremben 1000 Ft

🥖 Bagett 50-90 Ft

🥛 Ásványvíz 150 Ft

🧉 Gyümölcslé 300 Ft/L.

Gyümölcsöket az utcán vásároltunk általában a következő árakon:

🍌 Banán 800 Ft egy adag

🥭 Mangó 4000 Ft/kg

🍍 Ananász 600-800 Ft/db

🥥 Kókusz 600-800 Ft/db

A főétkezéseket étteremben és az utcán bonyolítottuk le, sokszor csak kisebb harapnivalókat vettünk a gyümölcsök mellé:

🍛 Fried rice és noodle 800-1.600 Ft

🥓 Samosa és spring rolls 50-80 Ft/db

🐙 Tengeri herkentyűk étteremben 3-5.000 Ft

Programok

🥾🤿 Programokat illetően a következő bekezdésben olvashattok egy listát, hogy mi miket néztünk meg. Fontos mindig figyelni, hogy a non-resident árak a mérvadóak, ugyanis a helyieknek kb minden a felébe kerül! Mi ezekre saját szervezésben mentünk, gond nélkül teljesíthetőek, persze egy sofőr kényelmesebb igény szerint. A belépők fixek, azonban ha például sznorkel túrát foglalsz, akkor szabad a vásár, lehet alkudni és kell is. Európaiaknak mindig magasabb árat mondanak elsőre, bátran kell szemtelenkedni.

Néhány mérvadó szám a teljesség igénye nélkül: snorkel túra Blue Bay 4.000 Ft/fő, Catamaran Benitiers 18.000 Ft/fő, speed boat 10.000 Ft/fő, teknős les Trou aux Biches 6.000 Ft/fő (ezt mi nem fizettük ki, mert kb 10 perces úszással a partról elérhető a teknősös hely), Seven colored Earth belépő 2.000 Ft/fő, Le Vanille park, Botanikus kert, Vallee des Couleurs és Bois Cheri teafarm belépői a honlapokon elérhetőek.

Megmásztuk a Le Pouce hegyet, mely türelmet igényel a csúcson. Már majdnem elindultunk visszafelé a köd és felhők sokasága miatt, amikor hirtelen a szél elfújta őket és gyönyörű kilátást mutatott Port Louis városára. A kirándulás utolsó 20 perce sziklamászás és nem túra, ajánlatos megfelelő bakancsban nekilódulni a sérülések elkerülése végett.

🏖 A sziget minden nevesebb szabad strandján megfordultunk (1000 km-t mentünk robogóval), de a legelragadóbb számunkra Flic en Flac volt a hosszú homokos partja, tiszta vize és csodálatos naplementéi miatt. Nem utolsó sorban 10 perc úszással varázslatos tenger alatti világ tárul elénk tök ingyen. A merülések és fürdések alkalmával mi vízicipőt viseltünk, rengeteg a tengeri sün a korallok közt, valamint a víz sekélyebb része törmelékes. A nap irtó erősen süt, a sugárzás nagyon erős, erre fel kell készülni a gyengébb bőrűeknek.

A helyiek végtelen barátságosak, angolul mindenki beszél a francia hivatalos nyelv mellett. Minden esetben érdemi segítséget kaptunk tőlük. Drónt lehet használni törvényesen, csak a látnivalók körüli tiltást kell figyelembe vennünk.

Összességében az időjárás miatt picit szomorúak vagyunk, de pont úgy sikerült alakítani a programokat, hogy fürdés nélkül nem maradtunk és kb 8-10 napot tudtunk fürödni még az eső ellenére is. A legmegkapóbb dolgok nekünk a naplementék szépsége a víz felszínén, a meleg óceán vize és a gyönyörű korallok menti élővilág volt. 🐠

Részletes programunk

Február 28., péntek :
Érkezés délelőtt szállásra, délután strand Flic en Flac, naplemente.

Február 29., szombat:
Sir Seewoosagur Ramgoolam botanikus kert, Baie aux Tortues, Balaclava

Március 1., vasárnap:
Port Louis Caudan Waterfront, Le Pouce hegy megmászása, Albion világítótorony

Március 2., hétfő:
La Vanille Nature Park, Telfair Garden, Gris Gris, Rochester Vízesés, St Felix strand

La Vanille Nature Park
La Vanille Nature Park

Március 3., kedd:
Blue Bay Marine Park sznorkel, Mahébourg, Vieux Grand Port, Pointe du Diable, Belle Mare strand

Március 4., szerda :
Bois Cheri Tea Factory, Grand Bassin, hajtűkanyar: Captain Matthew Flinders Monument

Teaültetvényen
Teaültetvényen

Március 5., csütörtök:
Cap Malheureux Notre Dame, Pereybere Beach, La Cuvette Beach, Grand Baie, Mont Choisy Beach, Port Louis: Umbrella Square, St Louis Cathedral, Citadel

Március 6., péntek:
Chamarel View Point, 7 Colored Earth, Chamarel Waterfall, Gorges Viewpoint, Alexandra Falls, La Vallee Des Couleurs Nature Park: Nepalese Bridge, Curepipe: Trou aux Cerfs

Hétszínű föld (7 Coloured Earth)
Hétszínű föld (7 Coloured Earth)

Március 7., szombat :
Pihenő Flic en Flac on

Március 8., vasárnap :
Le Morne Beach, Flic en Flac

Le Morne Beach
Le Morne Beach

Március 9., hétfő:
Maheswarnath templom, Trou aux Biches, Port Louis Market, Chinatown

Március 10., kedd :
Tamarin strand, Flic en Flac

Március 11., szerda :
Strand Flic en Flac, hazaindulás

Videós beszámoló

Ajánlott cikkek

A többi élménybeszámolóból is sok információt tudhatsz meg!

Cimkék: , ,