Sziasztok! Még soha nem írtam ide utazós posztot, de most olyan szép volt Barcelona, hogy megihletett. Először voltunk (de nem utoljára, az tuti), szóval lehetett volna pár dolgot jobban, máshogy csinálni, nyitott vagyok, hogy legközelebb még több dolgot lássunk 🙂. Jah, hosszú poszt lesz, ha már ritkán írok, akkor sokat, kell a balansz az életben.
A beutazáshoz kellett kitölteni egy location formot, de utána azt sehol nem kérték, mi azért szépen kitöltöttük, volt nálunk EESZT app az oltásokkal, de nem kellett használni. Elég nagy váltás volt a 4 héttel ezelőtti Milánóhoz képest, ahol még az elviteles kávénál is előbb QR kódot kértek, hiába magyaráztam kézzel-lábbal (=olaszul) hogy le nem ülök.
A szállás eléggé a központban volt, a Gracia negyed déli szélén, olyan 15 perc sétára a Sagrada Famíliától, ami amúgy csak egyszer volt fontos, szerintem kevés az az ember, aki naponta jár oda egy nyaralás alatt (laza 26 euró a belépő, 40, ha a toronyba is fel akarsz menni, de azok idén csak április 20-tól látogathatóak, mondanám hogy 420 és mehetsz felfelé, aki érti).
Két dolgot mondtak az emberek az utazás előtt, hogy mi nekik a negatívum a városban, az egyik a zsebtolvajok, a másik a zaj, bűz (oké, ez három). Zsebtolvajok: mi szépen készültünk hasitasival, első nap beleraktuk az értékeink, majd pár órával később az egészet elraktuk a hátizsákba, mert folyamatosan egy furán terhes nőnek éreztem magam, 8 évesen viseltem ilyet utoljára szerintem, akkor meg minek erőltetni. Viszont 9 nap alatt velünk nem történt semmi, nem is láttunk ilyen esetet. Két helyen volt, hogy amikor kiültünk és a telefont csak lazán leraktuk az asztalra, odajött a pincér és elmondta, hogy ezt nem tenné a helyünkben, akkor szépen zsebre is raktuk őket…
Mindenfelé voltak még árusok, általában nem helyben barnult fiatalemberek, fehét vásznon egy euróért kínálva a portékát, de sehol nem voltak rámenősek, nem jöttek oda az emberhez. Egy kivétel volt, a tengerpart, ahol amikor leültünk egy koktélra, többször is odajöttek a régi karkötős trükkel, hogy ez csak ajándék, vegyük el. De ezt azért már sokan ismerik, ha átveszed, annyi esélyed van visszaadni fizetés nélkül, mint Lölönek a megnyert tendert, vagy Gyurcsánynak a soha el nem nyert jobbikos szavazatokat (remélem ha mindkétfelé rúgok, nem kapok, de lehet most utál meg mindenki). A védekezés igen egyszerű: nem kell elfogadni. Én az összes Duolingós tudásom bevetve hajtogattam, hogy „no tengo dinero” és „no tengo efectivo”, magyar akcentussal kombinálva csodákat tesz.
A zaj és bűz: állítólag vékonyak a falak Barcelonában, mert valami érdekes építésügyi szabályozás volt, hogy erre nem figyeltek oda régen, és a régen az 2007-ben ért véget, ami azért 15 éve volt csak. A mi szállásunk szép és tágas volt, de valóban hallottuk a kinti folyosót, néha a fenti szomszédot, illetve bár én is 90 kiló (tapas után 92) vagyok, de úgy döngött a padló a lépteimtől, hogy nem hiszem hogy az alattunk lakó ne érzékelt volna minket. Viszont szerencsések voltunk, nem volt semmi zajongás a házban, lehet más lett volna az élmény, ha 15 fős angol legénybúcsú a szomszéd. A bűz minimálisan volt, a leírások szerint ez is kb normális, a csatornázásuk nem 100%, de ez sem volt zavaró.
Tartalomjegyzék
A városban
A reptérről metróval mentünk a városba, a szállás is egy metrómegálló mellett volt, van automata a reptéren, elmondja, hogy melyik jegy jó csak onnan, az alap nem, egy speciális kell, 5 euró körül volt. Továbbra is lehet 10-es gyüjtőjegyet venni, de nem ruháztunk be erre, mindenhová gyalog mentünk, a napi átlag lépésszám 25.000 volt, a WHO 10.000-t ajánl egy napra, szóval most 2 hétig ülünk otthon a tévé előtt, nehogy túlteljesítsük az éves tervet.
Amúgy mindenhol lehet kártyával fizetni, az utolsó piacosnál is, ha fél euróért veszel valamit, akkor is, nem húzzák a szájukat, nincs „jaj, most nem működik a terminál, aggyá már készpénzt” duma, nagyon kényelmes az egész. Így nem is vittünk magunkkal semmit, csak egy telefont, amivel lehet fizetni és egy fizikai bankkártyát, ami két esetben kellett: metrójegyet nem lehet érintős fizetéssel venni az automatánál, így ott be kell dugni egy kártyát, illetve a TGV gyorsabb mint a térerő, ezért a büfés az étkezőkocsiban megkért, hogy a bedugós módszert használjuk, de ezt kedves francia akcentussal tette, szóval nem értettem félre.
Megnéztük az összes kötelező kört, mindenhová előre foglalva jegyet online, általában úgy éreztük, hogy megérte nem helyszínen venni, bár nem volt még szezon, így is sokan voltak a városban, el nem tudom képzelni mi lehet júliusban. Sagrada Família, Güell park, Gaudi házak, mindegyikről írt már itt sok ember, nem kezdem én is, szépek, nem olcsók, de valóban megéri őket megnézni.
Ami különlegesebb élmény volt, az pl. a Casa Milá éjszakai bejárása, minden este tartanak ilyet, interneten lehet foglalni és 9-10 körül indulnak vezetett túrák bent, ha jó az idő, akkor fel lehet menni a tetőre is és megnézni az éjszakai várost, nagyon egyedi élmény, és ilyenkor ugye nincs tömegnyomor, mi is max húszan ha voltunk. A házban még laknak „civilek”, a túravezető fel is hívta a figyelmünk, hogy csak akkor kopogjunk be valahová, ha készen állunk arra, hogy az ajtót nyitó család behív minket tévézni.
A végén kaptunk egy-egy pohár cavát is, ami a spanyol pezsgő, nem volt nagy szám, de éjszaka egy Gaudi ház udvarán pezsgőzni azért nem rossz dolog 🙂
Elmentünk az akváriumba is a kikötőben, elég nagy épület, van pingvin és cápa is (nem egy medencében), de őszintén nem éreztem feltétlen annyira jónak, a sok ember egymást tapossa, de esőnapra, gyerekkel el tudom képzelni hogy jó, viszont ide nagyon fontos előre jegyet venni, ezren álltak sorba előtte.
Ha már állatok és husky hashtag: valahogy rábukkantam Airbnb-n egy olyan lehetőségre, hogy egy lakásnál négy huskyt lehet egy órán keresztül szeretgetni, 9 euróért fejenként. Aki kiváncsi, guglizza a „Husky House petting sessions with dogs” kifejezést, kis csoportos a foglalkozás, az állatok biztonsága és jóléte abszolút első, igazi szibériai (izé, barátnőm szerint most már ibériai) huskyk, onnan jöttek a gazdáikkal, akik angolul egy halom történetet osztanak meg róluk.
Montserrat
Két túrát is tettünk a városon kivül, az egyiket Montserratba, ide van egy olyan jegy, hogy „TRANS MONTSERRAT”, 33 euró, de ebben benne van a metrózás Barcelonában, a vonatjegy a hegyig, és ott vagy a fogaskerekű, vagy a kabinos felvonó, a hegyen pedig minden sikló használata, minden oda-vissza. Online, vagy bármelyik tourist info ponton meg lehet venni.
A kolostor lezárt részébe másik jegy kell, de mi úgy döntöttünk, hogy nem állunk sorba Pogány, izé, Fekete Madonnát nézni, hanem nekiindultunk a hegynek, túrázni. Előtte viszont a kabinos felvonóval (nem Tiktok generációnak: lanovkával) mentünk fel a kolostorig, ami tériszonyosként nekem akkora ötlet, mint mogyoróallergiásnak lenyomni egy zacsi Mogyit. Az egész szerkezet 5 percig megy, 544 métert emelkedik, olyan 20 fővel a kabinban. Rettegtem, de egy pillanat alatt elmúlt, ahogy beléptem a szerkezetbe. Masszív fém az egész, meg sem leng a szélben, és egy olyan unott arcú srác volt a személyzet, akin látszott, hogy a héten még ezerszer teszi meg ezt az utat, minek félne. Innentől tudtam a kilátásra és az útra koncentrálni, ami gyönyörű, messzire ellátni, de az se semmi, ahogy a hegyoldalban lassan előbújik a kolostor.
Fent van egy nagyobb infós rész, ott lehet kérni túraútvonalakról térképet (ingyen van, vegyél kettőt), van rövidebb, ami 45 perc és semmit nem kell felfelé menni (ideális alföldieknek, mint én) és van vagy 3 órás, aminek a végén 1236 méterre jutsz, a Sant Jeroni tetejére, ahonnan egész Katalóniát belátni, valamelyik leírás szerint jó időben Mallorcát is, de szerintem ahhoz már erősen oda kell képzelni is azt a szigetet.
Figueres
A másik túra Figueresbe vezetett, a Dali múzeumba, ez egy 50 perces vonatút Barcelonából, főleg ha az ember nem igazán tudja értelmezni a helyi MÁV (ejtsd, renfe) oldalát, és lazán bekattintja előre az első jegyet amit lát, majd a vasútállomáson, kicsit eleve késésben szembesül azzal, hogy az ő vágányához át kell menni egy reptéri jellegű biztonsági ellenőrzésen. De pont mivel láthatóan mi voltunk az utolsó emberek akik szerencsétlenkedve próbáltak a vonatra kerülni, nem szívoztak, 1 perc alatt átmentünk mindenen. A jegy oda-vissza fejenként 35 euró volt, itt el tudom képzelni hogy ha nem a párizsi gyorsat válasszuk, akkor lehetett volna olcsóbb.
Figueresben a séta a vasútállomástól a múzeumig, hogy is fejezzem ki… más, mint Barcelona közepén sétálni. Minden magyar város szép, de más az élmény Győr belvárosa és Ózd széle között, akármennyire is próbál befogadó lenni az ember. De a város közepe, a múzeum környéke szép, relatíve tiszta, tele turistás és normális kajáldákkal. Ami tudok ott ajánlani, az a Lizarran nevű hely, tele van mindenféle pintxoval (a katalánban ahogy értem az x a cs, szóval én Kováx vagyok nekik), a pici szendviccsel, mindegyik átszúrva fogpiszkálóval és a végén a pincér az asztalon talált pálcikák számából mondja meg, mennyit kell fizetni. Kint ez elég gyakori, itthon valamiért nem hinném, hogy sok hely bevállalná, szerintem van vendég, aki a fogpiszkálót is inkább megenné, csak fizetni ne kelljen…
Maga a Dali múzeum egyedi élmény, az egész helyet maga a mester alakítatta át és rendezte be, tele van gyönyörű és groteszk dolgokkal (egy-egy alkotás néha mindkettő kategóriát hozza simán), olyan 2-3 óra alatt be lehet járni, megéri.
Barcelonai gasztró
Barcelonában nem nagyon találtunk rossz helyet enni, annyit azért általában megtettem magunknak, hogy egy-egy bár előtt gyorsan megnéztük a hely értékeléseit Google-ön, ha 4 alatt volt, hagytuk, de őszintén, kevés ilyet találtunk egyáltalán. Mindenhol van valami tapas, bor, csapolt sör, sangria és általában igen jó kávé. Pár kedvencet felsorolok, de aki már eddig bírt olvasni, annak mindegy is.
Bar Marcelino: kiülős hely a Montjuic oldalában, fel lehet menni ide is kabinos felvonóval (imádják ezeket a spanyolok, nem értem), vagy gyalog, szép parkokon keresztül. Egy kisebb bódé az egész, de egy halom asztal ki van rakva, tökéletes kilátással a városra, miközben az árak messze nincsennek elszállva.
Anita Gelato: ez valami fagyizólánc, de eddig nem találkoztam vele máshol. A legkisebb adag is hatalmas, és nem az itthon sajnos nagyon elrontott albán fagyi kategóriában, hanem valódi tartalommal, alapanyagokkal. Nem ettem hasonlóan jót sem sehol eddig, idénre teljesen el van rontva a fagyizás, mert sírva fogom a hőségben is enni a helyi gombócokat, miközben az Anitára gondolok. Graciaban található.
Bloody Mary Cocktail Lounge: oké, ez azért elég hosszú név, egy pici koktélozó, 2 srác pult mögött, akik minden koktélt IS megfőznek az embernek, nagyon profik, a hely hangulatos, a dolgok nincsennek túlárazva, pláne a jó piákhoz képest, amiből dolgoznak. Gracia, naná.
Encercle, tapas bár, elég nagy, van jó csapolt sör, a személyzet a szokásosnál is kedvesebb és jól beszél angolul, a tapasok sokfélék és finomak. Mindig volt hely, ami fura, mert azért sokszor futottunk bele kicsit a belváros felé, hogy a jó helyek (amikről Tripadvisoron is látványosan jó értékelések voltak) dugig tele, sor áll előttük, előre kell foglalni. Nincs azzal baj, csak nyaraláson nem mindig tervez ennyit előre az ember.
LOKAL bar: nah, ide már foglaltunk péntek estére, nem is volt csalódás, minden jó, de amikor a desszertnél az olivaolajas-sós csokifagyit kaptuk, akkor elszállt az agyunk, annyira finom volt. A koktélokat is érdemes kipróbálni, de óvatosan, lehet csak mi haverkodtunk a román mixerrel sokat, de elég erősre csinálta őket a barátkozás közben.
Így ennyi, nekünk nagyon bejött a város, tuti megyünk még, mert sok minden maradt is ki, illetve sok tippet fogunk még kapni is, amiről most nem is gondoltuk, hogy érdemes megnézni. Köszi, hogy elolvastad, ha idáig eljutottál, hős vagy!
Ajánlott cikkek
A többi élménybeszámolóból is sok információt tudhatsz meg!
