Barangolás Csehországban – Krumlov, Brno és társaik

by radopeter1983
Barangolás Csehországban – Krumlov, Brno és társaik

Tavaly Erdélyt jártuk be elég jól, idénre úgy gondoltuk, induljunk a másik irányba. Nekem amúgy is Prága az egyik kedvenc városom, így egy csehországi kirándulás mindenkinek elnyerte a tetszését. Ebben a részben a Prágán kívüli részekről írok!

Hat napot töltöttünk kint, az öt éjszakát pedig három helyen oldottuk meg. A déli részen, Krumlovban kezdtünk, innen mentünk Prágába. Onnan Brno felé vezetett az út, de nem autópályán, hanem útba ejtettünk még két helyet.

Cesky Krumlov

Az első éjszakát (szombat) talán a legszebb helyen töltöttük. Krumlov nevét szerintem sokan ismerik, a Moldva folyó kanyarulatában fekvő város élőben is olyan szép, mint a képeken.

A városban van egy szabadtéri strand (Hornobranský rybník), aki szeretne fürödni, annak jó tudnia. Egy utcával arrébb volt a szállásunk, a strand mellett pedig egy jó étterem is található. Mi is itt ettünk. Igaz, nem nagy a választék, de a csülök az verhetetlen. 🙂

A korai vacsora után indultunk a város felfedezéséhez. A Moldva déli kanyarulatánál kezdtünk, a Linecka nevű utcán mentünk a közvetlen belváros felé. Már itt sok kajakozót láttunk: ugyanis kajakkal fel lehet evezni egészen a várrészig. A folyó sodrása nagyon kicsi, így sok család is kipróbálta minden probléma nélkül. Van egy rész, ahol egy szűk csatornába kell beevezni, ott gyorsan le is csusszan a csónak. Teljesen biztonságos, viszont nagyon cool az egész.

Felmentünk a várba, ahonnan az ikonikus képek készülnek. Innen látható be legjobban a városmag. A kilátóterasznál van egy kis büfé is, érdemes itt elidőzni és élvezni a kilátást.

Végigmentünk a váron, majd a fő sétálóutcán vissza a folyókanyarban lévő óvárosba. Itt elidőztünk egy kicsit, főleg, hogy már kezdett alkonyodni, ami még szebbé tette a látványt.

Krumlovban sétálva olyan, mintha visszarepültünk volna az időben. Nagyon igényesen, de nem csicsásan vannak felújítva az épületek, tényleg érződik a múlt feelingje. Érdemes bejárni az egész belvárost, minden utcában sétálni.

Sajnos másnap reggel utaztunk tovább: ha újratervezném az utat, biztos, hogy még egy teljes napot hagynék ide, mert bőven van mit nézni a városban. És a kajakozást sem hagynánk ki. :/

Ceske Budejovice

Kb fél órára van ez a város Prága felé, így egy gyors belvárosi sétára megálltunk.

A Dlouhá lávka híd mellett parkoltunk, innen egy parkon keresztül értük el a hangulatos óvárost. Mivel vasárnap délelőtt volt, elég kihalt volt minden, viszont legalább nem volt tömeg. A főtere nagyon szép: központban egy szökőkút, körülötte nagyon szép, színes épületek.

Szinte az egész főtér árkádos, ez még hangulatosabbá teszi. Itt találtunk rá egy kávézóra, ahol rengeteg típusú kávéfajta van. Viszont ezek egyedi kávék, nagy részét nem kapni boltokban. Érdemes felkeresni, ha erre jártok!

Hluboka-kastély

Budejovicétől kb 10 km-re van Csehország egyik legismertebb kastélya, így adott volt, hogy ellátogatunk ide. Hluboká nad Vltavou település belterületén található, könnyen megközelíthető gyalogosan is.

Mi a faluközpontban lévő parkolóban hagytuk a kocsit (80 korona a parkolás), innen kb 10 perc alatt fel is értünk a kastélyhoz. Meglepő módon nemcsak a parkba, hanem az épület udvarába és a mellette lévő üvegházba is ingyenes a belépés. Egyedül a toronyban lévő kilátóba kell fizetni.

És ha már ingyenes, akkor alaposan körbe is néztünk. A kastély előtt csodás virágágyásos rész van kialakítva, innen remek képeket lehet készíteni. A legtöbb fotó erről a helyről készül.

Prága

Vasárnap délután értünk ide és szerdáig voltunk a fővárosban.

Erről egy külön cikkben olvashatsz!

Kutna Hora

Szerda délelőtt indultunk Prágából Brnóba, az első megálló ebben a kisvárosban volt.

Itt található ugyanis egy olyan kápolna (Kostnice Sedlec), aminek belseje emberi csontvázakból van „díszítve”. Érdekes látvány kívülről is, annak javasolt bemenni, akit nem zaklat fel a sok csont és koponya. Bent nem lehet fényképezni! A templomhoz vezető kis utcában van ajándékbolt, ahol „csontvázas” szuvenírral lehet ijesztegetni az otthoniakat. 🙂

Pár száz méterre, a főút mentén áll a katedrális, ami egy impozáns épület. jegyet online vagy a helyi információs irodában lehet venni. A jeggyel mindkét templomba be lehet menni.

Punkva-barlang

Következő megálló a Brnótól nem messze lévő barlang volt. Több is van a környéken, de ez az egyik legnépszerűbb, köszönhetően a végén lévő csónakázásnak.

Blansko településről vezet az autóút egy nagy parkolóba, ahonnan gyalog vagy kisvonattal lehet eljutni a barlanghoz. Jegyet interneten kell venni: a helyek gyorsan fogynak, a helyszínen mázlival lehet csak kapni. A parkolásért és a kisvonatért külön fizetni kell. Mi oda kisvonattal mentünk, vissza gyalog. Utóbbi kb 15 perces laza séta aszfaltos úton.

A jegyek időpontra szólnak, ekkor indul a túra a barlang bejáratánál lévő központi épületből. Az első része egy „átlagos” barlang szép cseppkövekkel. Van egy nagy terem, ahol egy kis tó van, ez visszatükröz mindent, nagyon szép látvány. Az első, kevésbé átlagos dolog, hogy egy nyitott részre érünk ki, ilyen barlangban még nem jártam.

A végén jön a legszebb része: a kiindulóponthoz kb 500 méteren elektromos csónakkal jutunk vissza. A járat néhol elég jól beszűkül, a szélén üldögélőknek befelé kell hajolni, hogy ne legyen fejkoccanás. Hihetetlen szép és nagy élmény!

Brno

A barlangtól kb fél óra volt a 2. legnagyobb cseh város. Már többször voltam erre, amikor mentem Prágába, de soha nem voltam itt. Most végre láthattam, miért szeretik sokan.

Közvetlenül a belváros mellett volt a szállásunk, így gyalog be tudtuk járni. Egy korsó sör után az első hely a hegyen emelkedő vár volt. A várfalon szabadon járkálhatunk, mindegyik oldalra nagyon jó a kilátás.

Innen az óvárosi részre gyalogoltunk le. Már az elején látszott a németes stílus, ami nem csoda, hiszen a 2. világháborúig sok német élt itt. Nagyon hangulatos, tiszta és szép a belváros. Az egyik téren minikoncert volt tele fiatalokkal, egy udvarban egy rockosabb előadás, egy másik téren pedig dj szórakoztatta a népet. Itt voltak kitéve pihenőszékek, egy sörrel a kezünkben mi is leültünk és élveztük a zenét.

Már sötétedett, az utolsó előtti dolog a katedrális megtekintése volt. Elég sok helyről látszik, monumentális és csodás templom. Utolsóként pedig beültünk egy helyi kis étterembe, ahol egy (szokásos) sör mellett eszméletlen jó kaját ettünk.

Összefoglalva

A legtöbben „csak” Prágába szoktak menni, ha Csehországról van szó. Pedig érdemes több helyet is felfedezni, mert hasonlóan hozzánk, a vidék is számtalan remek látnivalót rejt. És még mennyi mindent ki kellett nekünk is hagyni!

Egyet viszont ki kell emelnem: bárhol is jártok az országban, a sört és a jó kajákat keressétek és élvezzétek. A csülök és a knédli alap, de bárhol jártunk, sehol nem kellett csalódnunk! A sör mellett a jó ételek, amik hozzátartoznak a cseh életstílushoz.

EZEK IS ÉRDEKELHETNEK

A weboldal sütiket (cookie-kat) használ, hogy biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújtsa. Rendben Adatkezelési tájékoztató