Mallorca, ahová télen is érdemes elutazni

by radopeter1983
Mallorca, ahová télen is érdemes elutazni

Tudom, hogy Mallorca elsősorban nyári célpont. De amikor megláttam, hogy Bécsből mindössze 9.000 Ft a repjegy decemberben, úgy döntöttem, csinálok egy kis mediterrán utat.

Mivel szeretek egy utazáson belül több helyszínt is felkeresni, képbe került Sevilla, amit már régóta szeretnék meglátogatni. Szerencsére volt is olcsó repjegy Mallorcáról, valamint az andalúz városból hazafelé.

Aki már olvasott tőlem beszámolót, az tudhatja, hogy én „gyorsba” szeretek utazni vagyis egy helyen nem töltök el sok időt. Mallorcára is két és fél nap jutott és igen, tudom, egy hét is kevés. De erre azt mondom: valamikor a nyári időszakban azért eljövök én még ide!

Kedd

Kedd reggel indult a Ryanair Bécsből és 11 órakor a mallorcai repülőtérről kilépve meglepő dologgal szembesültem: meleg van. 🙂 22 fok volt kint, kimondhatatlan érzés volt az otthoni mínusz fokok után.

Az A1 jelű busszal a főváros, Palma központjába, a Placa d’Espanya térre utaztam. Ez a közlekedési központ, a föld alá süllyesztett vonat-, metró- és buszállomással. A keleti részre, Alcúdiába utaztam a 302-es busszal. (A tömegközlekedésről az utolsó bekezdésben részletesebben írok.)

Pontosabban a tengerparti részre, Port d’Alcúdiába buszoztam, ahol remek idő fogadott. A hosszú tengerparton, napsütésben üdítő érzés volt sétálni. Elképzeltem, milyen tömeg lehet itt főszezonban. Most csak pár bolt és étterem volt nyitva, a tengerparton is alig voltak. De számomra most sokkal többet ért a jó idő és a tenger látványa.

Ezután a 302-es busszal a szomszédos Alcúdiába utaztam, amely egy nagyon hangulatos, sikátorokkal teli és várfallal körbevett óváros. Érdemes felkeresni és sétálgatni.

Egy közeli kisváros, Pollenca következett a 3022-es busszal átruccanva. Sajnos, mire ideértem, esni kezdett az eső, így nem is tudtam körbenézni.

A 301-es busszal visszautaztam Palmába, ahol már nem esett, így az óvárosi részen, ahol a szállásom is volt, kicsit körbenéztem.

A főváros ikonikus épülete a katedrális, amely kivilágítva is csodás a tengerparti részről nézve. De az óváros rengeteg kis utcáival, sikátoraival órákig képes lekötni az embert.

Palma katedrálisa
Palma katedrálisa

Szerda

Egész napos jó időt mondtak, így erre a napra az északi részt fedeztem fel.

Sajnos a csodás tájakon haladó Palma-Soller vonat nem üzemel két hónapig, így a 204-es busszal utaztam Sollerba. Nagyon hangulatos kis város, szép főtérrel. És ami érdekes, hogy innen indul egy nosztalgiavillamos a közeli tengerparti városba, Port de Sollerba. Kb. fél órás az út, házak, narancsfaligetek között haladva éri el a csodás kikötővárost. Érdekes látvány, ahogy a Soller kicsi főterén áthalad a villamos a kávézók tövében.

Port de Sollerben ragyogó napsütés, meleg és valami elképesztő látvány fogadott. Ki is használtam egy pólós napozásra, valamint egy domboldali utcában lévő kis kilátópontra gyalogoltam fel és ültem le. Ez a rövid videó mindent elmond:

Sajnálatos módon elérkezett az idő, hogy továbbutazzak az egyik legszebb falunak tartott Deia-ba. A 203-as busz kanyargós – először a hegyekkel övezett medencére, majd a tengerre néző – úton visz ebbe a híres faluba. Sok híres személyiség járt már itt. Robert Graves, angol író itt is lakott, múzeum is található róla a településen.

Deia valóban egy gyöngyszem. A magas hegyekkel körbevett, lépcsős teraszos falu mindenhonnan nézve csodás látvány.

A 203-as busszal aztán Palmába utaztam vissza. Érdemes még kiemelni Valdemossa-t is, amely hasonlóan szép, mint az előbb említett Deia.

A fővárosnak még napsütésben indultam neki, rengeteg utcát bejárva élveztem a jó időt és a spanyol feelinget. Este aztán a kivilágított kikötőnél fejeztem be ezt a hosszú napot.

Csütörtök

Még egy kötelező látnivaló maradt ki, ez pedig a város fölött emelkedő Castell de Bellver. A szállástól gyalog mentem fel (kb. 4 km volt), szinte végig a pálmafákkal övezett kikötői sétányon. A ragyogó napsütésben élmény volt a rengeteg yachtot, hajót csodálni.

Egy 15 perces sétával lehet felgyalogolni a várhoz, egy izmos lépcsős út visz fel. Maga a vár nem nagy szám (a belépő 4 euró volt), leginkább az innen elénk táruló látvány az, ami miatt érdemes felmenni.

A vár előtti padoknál egy pólóban napozással töltöttem el kb egy órát, majd indultam le. Úgy döntöttem, nem busszal megyek a központba, hanem gyalog és a Santa Catalina nevű negyedben keresek egy jó kis kantint. Valami helyire vágytam, nem flancos étteremre. Találtam is egyet, amit egy idősebb házaspár üzemeltet, valóban helyi kajákat kínálva. Két csirkecombot kértem, mellé adtak egy lepényszerűséget és bagettet. Nagyon ízletes és kiadós volt.

A Placa d’Espanyához gyalogoltam és az A1-es busszal indultam ki a reptérre, ahonnan repültem Sevillába. Természetesen onnan jön egy beszámoló!

Tömegközlekedés

Gondoltam, leírom a tapasztalataimat, hátha segít sokaknak. Két cég végzi a szigeten a buszok üzemeltetését, a TIB és az EMT. Utóbbi szolgálja ki a fővárosi közlekedést, előbbi a vidékit.

A reptérről Palmába az A1-es, S’Arenalba az A2-es busz közlekedik elég jó gyakorisággal. Itt csak készpénzzel lehet jegyet venni a sofőrnél, az A1-esen 5 euró volt a jegy.

A TIB-es buszokon (vagyis ha vidékre utazol) lehet bankkártyával is fizetni. Felszálláskor oda kell érinteni az érzékelőhöz, majd leszálláskor szintén. A rendszer mindig éjfélkor összesíti az utazások árát és vonja le a kártyáról.

A vidéki közlekedés zóna alapú. Ha átlépünk egy másik zónába, az egy „hop”-nak számít. Minél több zónát „ugrunk”, annál több az ár (de max négy zónaugrást számol a rendszer, ennél több ugrásnál is marad az 5,80 eurós ár). Nagyon praktikus rendszer és ráadásul sokkal olcsóbb a bankkártyás fizetés, mint a sofőrnél fizetés!

Ajánlott cikkek

A többi élménybeszámolóból is sok információt tudhatsz meg!

EZEK IS ÉRDEKELHETNEK

A weboldal sütiket (cookie-kat) használ, hogy biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújtsa. Rendben Adatkezelési tájékoztató