Örményország – Árpád Jerevánban és vidéken

by radopeter1983
Örményország - Árpád Jerevánban és vidéken

Árpád grúziai beszámolója után jöjjön egy örmény útról szóló, ahol még 2022 év elején járt.

Sziasztok, rögtön újév után Örményországba sikerült eljutni. Azerbajdzsánban már voltam, Grúziában már többször, így a környék országai közül, pont Örményország maradt ki. Az utazás már tavaly létre kellett volna, hogy jöjjön, nem rajtam múlott mentem volna, de a légitársaság folyamatosan törölte a járatot, így mindig csak tologattam előre, hogy egyszer csak sikerül. Végre sikerült január 2-6 között, véghez vinni az utat.

Az utazás a Wizzair menetrend szerinti járatával történt, Bécsből, a jegyár 30 euró volt retúrban. A beutazáshoz, semmi különleges nem szükséges, egy kitöltött örmény egészségügyi PLF, a teljes beadott oltássorozat (bármilyen), és egy érvényes útlevél.

Mivel voltam 7 éve Azerbajdzsánban és azeri pecsétem is van az útlevélben, számítottam arra, hogy a beutazás nem lesz zökkenőmentes, hiszen a két ország, enyhén szólva nem kedveli egymást, olykor háborúban is állnak egymással.

Az út zökkenőmentes volt, Bécsbe vonattal mentem ki, az osztrák határon a kutya sem nézett ránk, a reptéren is az ellenőrzés abból állt, hogy az alkalmazott megkérdezte van oltás? Egy igen válasz elég volt, hogy igazat mondtam -e, vagy sem, arról már nem bizonyosodott meg. Érkezéskor Örményországban (+ 3 óra az időeltolódás hozzánk képest télen), jött az úti okmány ellenőrzés és mivel sokat utazom, mert utazni élvezet, sok pecsét is van az útlevélben, természetesen a reptéri határőr megtalálta a negyven pecsét közül az azeri pecsétet is. Felszaladt a szemöldöke és jött a plusz kérdések sorozata, miért voltam Azerbajdzsánban, és kikérdezett az apró részletekig. Még Izraelben sem kérdeztek ki ennyire, pedig ott alap. A határőr jobbnak látta bevinni az útlevél adatait a gépbe manuálisan, azzal együtt hol fogok lakni meg, mit kívánok megnézni, úgy volt vele, biztos probléma lesz még velem, miután ezzel végzett, belenyomott egy örmény pecsétet az útlevelembe és cinikusan megjegyezte, kellemes itt tartózkodást kíván.

A bejutás a reptérről a szállásra, lehet tömegközlekedéssel is, ugyanakkor a szállásadóval megbeszéltem kijön értem a reptérre 5,5 dollárért cserébe, amivel úgy voltam, mivel nagyon kedvező ár, így élek a lehetőséggel és nem tömegközlekedek.

A szállás kellemes volt, reggeli is járt az árban 30 euróba került a 4 éjszaka. A szállás közel is volt a nevezetességekhez, gyakorlatilag negyed óra sétára.

Köztársaság Tér
Köztársaság Tér

Mit nézzünk meg Jerevánban? Indíthatunk a Köztársaság Térrel, Cascade (itt legyünk jó kondícióban, mert 738 lépcsőfokon lehet felmenni a tetejére, ugyanennyi vissza), a tetején találunk egy szobrot (ha jó az idő a tetejéről láthatjuk az Ararát több mint ötezer méter magas hegycsúcsát, ami már Törökországban van, illetve egy parkot (Matenadaran), továbbá Tumanyan Street, érdemes a mellékutcákban kóborolni egy picit, itt találhatunk megfizethető áru éttermet is, ha megéhezünk.

Cascade
Cascade

További látnivalók, Armenian Genocide Museum, Tsitsernakaberd, Blue Mosque, Charles Aznavour Square, Saint Gregory The Illuminator Cathedral.

Saint Gregory The Illuminator Cathedral
Saint Gregory The Illuminator Cathedral
Blue Mosque
Blue Mosque

Egyik napon pedig befizettem egy túrára, hogy elmenjek vidékre, illetve a hegyekbe, az ilyen túrákat, gyakorlatilag az utcán hirdetik bárhol, (aki volt Grúziában, az tudja miről beszélek), egy kisbusszal elvisznek országon belül és az ország nevezetességeit lehet felfedezni. Itt megnéztük: Khor Virap, Areni Church, Birds Cave, Noravanq, Tatev (ez utóbbiba egy függővasúttal mehetsz fel a hegytetőre).

Khor Virap
Khor Virap
Noravanq
Noravanq

Jerevánban a tömegközlekedést feleslegesnek ítéltem, bár van metró, busz, troli, marsrutka. A látnivalók viszonylag közel vannak egymáshoz. A metrózást azért kipróbáltam, zsetonos rendszer működik, egy jegy 100 dram (65 forint).

Az örmény étel számomra finom volt, még az egyik helyivel beszédbe is elegyedtem az egyik látnivalónál és meghívott magához ebédelni, magyarként semmilyen atrocitás nem ért a kinn tartózkodásom alatt. Örményország nem veri Grúziát, ha össze kell hasonlítanom, de megnézni azért érdemes.

A visszaút a reptérre, a már előre megbeszélt taxival zajlott, kifele a reptéren, a határőr, most egy másik természetesen megtalálta az azeri pecsétemet, ő már komolyabban vette a sztorit, telefonon hívta a felettesét, hogy mit csináljanak velem és az azeri pecsétemmel. A felettes kijött, ránézett az útlevére, nem tudott mit tenni, szabályt nem szegtem, az hogy van egy olyan pecsét, ami nekik nem szimpatikus arról nem tehetek, megkaptam a kilépő pecsétet, de a határőr megjegyezte, ha hazaérek, mindenképp cseréljek útlevelet, mert van ott valami nem odaillő, ami nem kell, hogy ott legyen. Én bólintottam egyet persze – persze majd lecserélem, add vissza az útlevelet és felejtsük el egymást.

Ajánlott cikkek

A többi élménybeszámolóból is sok információt tudhatsz meg!

EZEK IS ÉRDEKELHETNEK

A weboldal sütiket (cookie-kat) használ, hogy biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújtsa. Rendben Adatkezelési tájékoztató