Kirándulás a Dunakanyarban – túra, kultúra, élmény egy napban

by radopeter1983
Kirándulás a Dunakanyarban – túra, kultúra, élmény egy napban

Mindenki egyetért szerintem abban, hogy a Duna hazai legszebb szakasza a Visegrádi-hegység és a Börzsöny áttörésének része, a Dunakanyar. Ha csak egy napotok van itt, az se baj, sok programot bele lehet sűríteni!

Már régóta szerettem volna átélni azt a látványt, ami a Dunakanyar egyik ikonikus helyén, a Julianus-kilátóból nyílik. Ezt a kilátót nem véletlenül soroltam hazánk legszebb túrahelyei közé!

Ma (2021. október 24.) fogtam magam és a reggeli 9 órás vonattal elutaztam Zebegénybe, hogy egy gyors kirándulás keretében felfedezzem e vidéket.

A Dunakanyar „kötelező” látnivalói

Zebegény

A Dunakanyar nyugati részén fekvő kis falu hangulatos utcái hétvégente a turistáktól hangos. Már délelőtt 10 órakor is sok túrázó és bringás bolyongott a főutcán.

Jó hír, hogy van kerékpárkölcsönző, így aki csak a környéken szeretne tekerni egyet, itt bérelhet is. Ahogy láttam, elég sokan igénybe is vették a szolgáltatást.

Ahogy említettem korábban, a Hegyes-tetőn lévő Julianus-kilátó volt az első úti célom. A sárga háromszög jelzés először a Kálvária-dombra visz fel, itt a Kós Károly-kilátóból szép rálátás van Zebegényre, Szobra és a Duna ezen szakaszára. Innen a sárga sáv vezet tovább felfelé.

A csendes kisfalu, Zebegény
A csendes kisfalu, Zebegény lehet akár kiindulópont is

Julianus-kilátó, a Dunakanyar talán legszebb panorámája

A kilátó 482 méter magasan emelkedik, szóval eléggé meg kell izzadni, bármelyik irányból is közelítjük meg. Zebegényből 3,5 km távon 400 méter szintemelkedést kell leküzdeni! Nem piskóta!

Na, de azért előbb-utóbb felérünk ám és a fáradságot bőven kárpótolja a kilátó tetejéről lévő látvány. Magunk előtt láthatjuk a Szentendrei-sziget északi részétől a Visegrád nyugati részéig terjedő szakaszt, benne természetesen a szemközti visegrádi Fellegvárat.

A Julianus-kilátó 482 méter magason van
A Julianus-kilátó 482 méter magason van

De távolabb felbukkan a Börzsöny legmagasabb pontja, a Csóványos és a Vác mellett lévő Naszály „lebontott” sziklafala. Ez a látvány fogadja a felérkezőket:

Innen talán a legszebb a Dunakanyar
Innen talán a legszebb a Dunakanyar

Nagymaros

A kisváros igazi hangulatos település, amelynek Duna-partján sorban állnak a kajáldák.

A nagymarosi komp segítségével bármilyen közlekedési eszközzel át tudunk kelni a Dunán. Így az autósoknak sem kell bonyolult útitervet kieszelni, mindössze 8 perc alatt a túloldalon vagyunk.

Visegrád

Én a Fellegvárba nem mentem fel, de autóval szinte a bejáratig felvisz egy panorámaút. Gyalogosan egy kicsit itt is mászni kell, de lent is bőven van mit látni.

Mivel a visegrádi királyi palotaegyüttesnek van alsó része, ott is visszarepülhetünk az időben. A Mátyás Király Múzeum az alsó palotában kapott helyet, amelynek termeiben láthatjuk az épület történetét és persze a korabeli eszközöket, tárgyakat.

Az alsó palota és fent látható a Fellegvár is
Az alsó palota és fent látható a Fellegvár is

Érdemes ide is betérni, a benti szökőkutat és a palotakertet mindenképp ki kell emelnem.

Ha megyünk tovább a Salamon-torony felé, egy máig szép, de sajnos elhagyatott kastély mellett is elhaladunk. A Pálffy-Daun-kastélyt hazánk egyik híres arisztokrata családja építtette. A kastélyról részletesen itt olvashattok!

Visegrád egyik impozáns épülete még ma is
Visegrád egyik impozáns épülete még ma is

A már említett Salamon-torony impozáns része az alsóvárnak, amely azonban csak szeptember végéig van nyitva. A torony tetejéről bizonyára szép látvány tárul a látogató elé. A toronyhoz egy farácsos kapun jutunk el lentről.

És még nem jártam a külterületen fekvő Füvészkertben és az Ördögmalom-vízesésnél. Bringával vagy autóval ezek is bőven beilleszthetők a programba.

Ajánlott cikkek

EZEK IS ÉRDEKELHETNEK

A weboldal sütiket (cookie-kat) használ, hogy biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújtsa. Rendben Adatkezelési tájékoztató