Sziasztok! Ellátogattam Fokvárosba, bár sosem szerepelt a terveim között, nem volt bakancslistás, nem vonzott ez a város.
Amikor vettem a repjegyet, nem is ide akartam venni, hanem Távol-Keletre, ahol már többször jártam, és nagyon tetszik. Aztán a Lufthansa repjegye szembejött bőrönddel együtt Budapestről müncheni átszállással 122ezer Ft -ért, és megnyomtam gondolkodás nélkül az „entert”.
Aztán jött a gondolkodás: közbiztonság, veszély, egyedüli utazóként necces-e ott, stb stb… Nos, életem egyik legjobb útja volt, hálás vagyok, hogy szembejött a repjegy, és láthattam ezt a különleges várost, amiről most írok egy hosszabb beszámolóit, mert nem sok magyar megy errefelé, de most hátha megjön a kedve pár embernek.
Tartalomjegyzék
Utazás
Bp-München-Cape Town Lufthansával. Az út hosszú, fárasztó, semmi extra, max annyi, hogy a nappali járat hazafelé átrepüli hosszában a kontinenst, és élmény volt végig nézni a tájat számomra.

Belépés az országba: Nagyon lassú, kb másfél-2 órát vett igénybe a sok turista miatt. Semmit sem kérdeztek, pecsét és mehetsz is. Én ajánlom, hogy előre foglalj taxit, mert ott a helyi taxisok a reptéren át fognak verni.
Én a bookingon foglaltam, jött, várt, mentünk…
Szállás
A belváros közepén laktam az Onomo Hotelben, ezt a lokáció miatt választottam. Megérte, jó és biztonságos hotel, mondjuk pont előtte van a green market, és a helyi árusok nem hagyják békén az embert, de legalább lehet alkudni, és viszonylag jó áron szereztem szuvenírt.
Fontos, hogy olyan hotelt válassz, ahol van biztonsági szolgálat, vagy 3 csillagtól fölfelé. Airbnb szerintem itt nem megfelelő, hacsak nem olyan lakóépületben van, ahol van biztonsági szolgálat.
Árak
Hát… nem sokkal olcsóbb, mint Budapest. A Waterfront kifejezetten drága, a belvárosban vannak olcsóbb helyek. Alkoholt csak bizonyos üzletekben kapni (likőr boltok) vagy a szupermarketben is, de ott arra kell figyelni, hogy délelőtt 11 és este 7 között veheted meg. A lényegét nem értem… Amarula krémlikőrt ajánlom, már ittam, és most vettem még, mert olcsóbb sokkal, mint a Duty ftee -ben. Ugye ez a rész híres a borokról. Ittam jókat, és kevésbé jókat. Próbálgatni kell…
Ételek: van minden, úgyhogy erről nem is írok. Hungry Lion gyorséttermet próbáld ki, jobb, mint a KFC. Árulnak még strucc hústól kezdve tényleg mindent.
Boltok: extrém sok a ruha bolt, pláza, élelmiszerbolt stb. Mint nálunk. Az árak is. A virágpiac is érdekes a belvárosban, ha nem is veszel semmit, de látványnak jó.

Fizetőeszköz
Rand-ot fogadnak el (amit én a reptéren váltottam sajnos nem jó árfolyamon) vagy pedig kártya. Piacokon nem nagyon lehet kártyával fizetni, máshol igen, sőt pl egyes belépőket kizárólag kártyával lehet, mert a korrupciót, a zsebre dolgozást próbálja így elkerülni a cég….
Közbiztonság
Én nem tapasztaltam semmi extrát. Meg-megnéztek a nyakamban logó drágább fényképezőgépet, de ezen kívül semmi nem történt. Volt egy idegenvezetős gyalogos városnézés, ahol az idegenvezető mondta, hogy tegyem el a fényképezőgépem a nyakamból, vegyük előre a táskákat, de szerencsére nem történt semmi. Piacokon és a külvárosban az elővigyázatosság nem árt, de a belvárosban és a turisták által kedvelt helyeken nem lesz gond.
Rengeteg a rendőr szerte a városban, vigyáznak a turistákra. A tengerpartok is tele vannak őrökkel, max a cápától kell félni, attól viszont kell, mert nem egy cápatámadás történt már. Amúgy vannak nyomornegyedek a város szélén, ahová még a rendőr sem mer bemenni, de hát ugye oda turista sem megy. A boltok előtt állnak hajléktalanok, és a boltból kijövőket próbálják zaklatni, nem kell válaszolni, és akkor békén hagynak.
Emberek
Valahogy a középréteg itt hiányzik. Vagy nagyon gazdagok vannak, vagy lepukkant hajléktalanok. Fehérek és feketék között nem láttam balhét, bár ugye vannak… csak valószínűleg nem a turisták által látogatott helyeken. Amúgy kedvesek a turistákkal, még a hajléktalanok is normálisan szólnak az emberhez. Esküszöm a Blaha Lujza tér szörnyűbb hajléktalan szempontból. A kikötőkben (nem a Waterfront) vannak kéregetők, de le lehet őket rázni, és amúgy táncolnak, énekelnek és ezért várják a pénzt. Én adtam is, mert legalább beöltöznek, viccesek, és csinálnak valamit a kis pénzükért, nem csak állnak és tartják a markukat
Városi közlekedés
Igazából vannak buszok, valahol vonat, de én kizárólag uberrel (ami elég olcsó) vagy a hop on hop off buszokkal közlekedtem. Abból van a piros vonal, a kék és a lila, ami borászatokhoz megy. Nagyon erősen ajánlom itt a hop on buszokat, minden látnivaló elérhető velük, és ha több napos jegyet veszel, akkor jár hozzá ingyenes hajókázás, és ingyenes séta idegenvezetővel a városban több útvonalon, és naplemente túra is, a Signal Hill hegyről, ami kihagyhatatlan szerintem. Itt a hőmérséklet ahogy lemegy a nap, 15 fokot csökken, kell egy könnyű kabát.
Kirándulások, amikre befizettem
Jóreménység foka és Boulders tengerpart a pingvinekkel
Nagyon ajánlom, gyönyörű tájakon vezet az út, sok-sok megállóval, ahol a kilátás eszméletlen szép. Belépőt kell fizetni a Jóreménység fokahoz, és a pingvinekhez is, és ezeket csak kártyával lehet kiegyenlíteni. A Jóreménység fokanal a világítótoronyhoz sikló megy fel, ami nem működött, de gyalogosan is lehet menni.



Hop on hop off
Befizettem a 2 napos hop on hop off buszra, ez nagyjából mindent lefedett ami Fokvaros és környékén látható. 2 napos jegyet ajánlom, mert ehhez járnak extrák is.
Camps bay tengerparton naponta leszálltam, nekem ez tetszett a legjobban az összes part közül.
Hout bay tengerpart: ez is szép, és innen indulnak a hajókirándulások a fókákhoz, olcsó is, érdekes is, úgyhogy menjen aki erre jár. Amúgy nagyon sok a fóka, és elég büdösek szegények, de nem bántanak, döglenek egész nap. Aztán még 2-szer befizettem a napijegyet, mert olcsóbbra jött így ki, mint az uberezes.





Szafari
Elmentem szafarira, Aquila Game Reserve: ezt már maga az út miatt is érdemes befizetni, vagy menni. Olyan, mintha az ember a Magas-Tátrában lenne út közben. A szafari itt nyilván nem olyan, mint egy igazi szafari, mert kisebb, és ugye ez egy magán kézben lévő hely, viszont az az előnye, hogy látsz minden állatot közelről. Nincs olyan, hogy vagy jön vagy nem. Ez lehet hátrány és előny is. Kissé túl van árazva, de nem bántam meg. Vannak jobb szafarik is, de a pénztárcám és az időm ezt engedte. Ez 2,5 órára van Fokvárostól amúgy. Svédasztalos ebéd van az árban még.





Table Mountain
A teteje kihagyhatatlan, libegő visz fel, de figyelni kell az időjárásra, esőben, nagy szélben nem működik. Erre a jegy az adott dátumtól 7 napig érvényes, gondolom a kiszámíthatatlanság miatt. Olyanokat olvastam, hogy 1-3 óra a várakozási idő a libegőhöz, erre is készültem, az egész napot erre szántam, de nekem szerencsém volt semmit nem kellett várnom, azonnal mehettem, mert épp kevés turista volt.
Ajánlom, hogy reggel menj, egyrészt kevesen vannak, másrészt reggel felhők is vannak, és ez extrán szebbé teszi a helyet. Amúgy a felhők gyorsan el is tűnnek, úgyhogy utána lehet gyönyörködni a kilátásban.


Összegzés
Tényleg nem érdekelt soha a világ ezen része, de abszolút nem bántam meg, hogy elmentem. Ez egy mediterrán jellegű város, kissé európai, kissé afrikai, éjjel hűvös, nappal forró, és volt, hogy egy nap alatt kb 3 évszaknak megfelelő időjárás is volt. Novemberben van itt a nyár kezdete, de egyik órában fáztam, a következőben folyt rólam a víz, és ez váltakozott egész nap.
A lényeg itt a természet. Gyönyörű tájak vannak, tényleg nem lehet abbahagyni a fotózást, a gyönyörködest. A vadon élő állatok, amiket mi csak állatkertben látunk, azok itt szabadon élnek, ez is nagyon nagyot dobott az úton. Fókák a parton, pingvinek, delfinek, gazellák és struccok az út szélén itt tök természetes. A növényzet is szép, mediterrán. Aki teheti, jöjjön erre, egy életre szóló élményben lesz része. Itt az ellenséged nem az emberek lesznek, hanem a napsütés…50 faktoros naptej használata mellett is szénné égtem.
Én egy hétre mentem, soknak tűnt, az utolsó napon már csak lézengtem. Nyilván mehettem volna más városba, vagy Johannesburgba, de nem volt kedvem. A Telekom világnet tökéletesen működött, biztos van helyi kártya, de nem foglalkoztam vele.
További képek



