02/04/2020
Hawaii: 3 sziget 3 hét alatt – Gáborék beszámolója

Sziasztok, egy közel 3 hetes Hawaii útról hoztam nektek képeket és kedvcsinálót.

Bevezető

Szóval három szigetet választottunk, Kauai, Big Island, Oahu, amiket ebben a sorrendben látogattunk meg. Mind a három szigeten Airbnb-t használtunk, kocsit béreltünk, és az önálló felfedezésen túl, mindenhol 1-1 programra befizettünk. Általánosságban pár gondolat a szigetekről:

Akik szeretik a tengeri, és főleg az ázsiai kaját felérhet egy menyországgal a hely. Kínában/Japánban az volt a benyomásom, hogy baromi jó a konyhájuk, de magyar szemmel kicsit kevés húst használnak egy-egy ételhez.

Na most ez a jellegzetes keleti ízvilág jellemző hawaii konyhára, csak mivel amerika, ezért magyar szemmel is kellemesen sok hússal, vagyis perfect match. És mivel a Csendes Óceán közepén vagyunk, ezért baromi jó áron vannak a tengeri kaják, ráadásul nem spórólnak az ökölnyi nagyságú shrimpekkel sem.

Az egyik kedvencem a Pineapple-Shrimp volt, de legalább fél tucat Poke Bowlt is megkóstoltam, és alig tudtam betelni velük.

(zárójelben jegyezném meg, hogy minden kaja kb 10-12 dollár körül volt a foodtrackekben és kis kifőzdékben, amik magyar szemmel nem biztos, hogy olcsók, de amerikai mércékkel igen, főleg ha ahhoz viszonyítunk, hogy egy Big Mac menü is kb 12 dollár körül van)

A benzinárak átlagosan 1-1,5 dollár/gallonnal drágábbak, mint a kontinensen. Mobilnetet használtunk mindenhol a tájékozódásra, J1 simkártyát vettünk, ami szerintem a legjobb megoldás korlátlan 4G netre az USAba. A telekom hálozatát használják, a lefedettség megfelelő volt.

Nagy a Japán behatás, a lakosság egy része is onnan származik, és rengeteg turista is jön onnan, akikbe bele is botlottunk mindenhol (kivéve Pearl Harbour, ott nem nagyon voltak Japán turisták).

Az időjárás meleg volt nagyon, volt nap amikor 100 F volt a napon, de eső szinte minden nap (inkább este fele) esett.

Ne feledd! Az USA-ba belépéshez ESTA-engedély szükséges!

Kauai

Utólag már ki tudom jelenteni, hogy ez volt a kedvenc szigetem. Ez volt a legkevésbé lakott és a legkevesebb turistával is itt találkoztunk.

Lihue kb a központ, de mi kicsit odébb (kb 45 perc kocsival) Princeville-ben szálltunk meg. Próbáltuk a leginkább költséghatékony szállásokat megtalálni airbnb-n, és igy jutottunk el ehhez az üdülő faluhoz, amit nem bántunk meg!

Volt egy közösségi medence, jó nagy jacuzzival, ahol a hosszú fárasztó napokat jó volt kipihenni. Sőt, egyszer még egy helyitől egy saját ukulele koncertet is kaptunk, amit a jacuzziból ülve hallgattunk, miközben a csillagokat bámultuk.

Első nap a Hanalei Bay-t néztük meg, kicsit pihentünk a hosszú út után, ami az egyik legszebb part volt az egész út során, és meglepő módon szinte teljesen üres volt mindig. Délelőtt pedig egy termelői piacba botlottunk, ahol friss gyümölcsöket és egyéb apróbb dolgokat lehetett venni a helyiektől. Az egész sziget egyébként ilyen kis hangulatos, eldugott trópusi sziget hangulatát adta, kis faluk voltak, mintsem városok. Itt éreztük leginkább az „aloha” feelinget, senki nem sietett sehova, senki nem idegeskedett semmin, csak sodródtak az árral az emberek.

Ezután tovább mentünk az úgynevezett „secret beach”-re, amihez egy rövid kb 15 perces túra vezetett le az erdőn át. Ennél kicsit hosszabb, kb fél órás túra volt a Queens Bath, ahol a sziklák között alakult ki egy természetes medence, ami tele volt halakkal, rákokkal és más állatokkal, ideális kis hely sziklaugrásra vagy snorkelezésre, miközben több méteres hullámok csapnak fel melletted 1 méterre a sziklafalon.

Másnap a sziget másik felére indultunk, a Poipu Beach-re, ami talán a legzsúfoltabb és legturistásabb volt. És még így is, össze sem lehet hasonlítani bármelyik nagyobb európai parttal, olyan szempontból, hogy a „legzsúfoltabb” alatt is azt kell érteni, hogy a 10 méteres környezetünkben nem volt senki. Ez a part arról híres, hogy fókák és teknősök előszeretettel látogatják a sok ember ellenére is. Nekünk is volt szerencsénk 3 teknőshöz és egy fókához is, aki a homokos parton aludt.

Ahogy említettem, mindhárom szigeten befizettünk valamilyen túrára. Nos, itt rengeteg helyen ajánlották a helikopter túrát, úgyhogy rászántuk magunkat. Baromi nagy élmény, mindenkinek csak ajánlani tudom! Az 1 órás repülés alatt, ahol ajtók nélkül mentünk, körbe vittek minket a szigeten, láthattuk felülről a vízesést, amit a Jurassic Parkban is felvettek (külön élmény volt a fejhallgatónk a film főcímzenéjét hallgatni közben). De a túra fő látványossága kétség kívül a Napali Coast volt.

Másnap a Waimea State Parkba mentünk, ahol túráztunk is egy kicsit. Itt döbbentem rá, hogy a Grand Canyonnál is van szebb látvány.

A következő nap pedig a Hanakapi`ai strandot néztük ki magunknak. Itt egy state parkba kell először bejutni, ahova viszont limitált a belépők (vagyis inkább a parkolóhelyek száma), ezért kötelező előre, online foglalni! A parkolótól egy közel másfél órás túra vezet a dzsungelen, a hegyoldalon át az eddigi legszebb tengerpartra, amit valaha láttam. Fehérhomokos part, kristálytiszta víz, gyönyörű hegyek, tengeri barlangok, ráadásul egy vizesés hideg édesvize pont itt folyik a tengerbe, ahol szintén lehetett fürdeni és lemosni a sót magunkról. A cseresznye a habon pedig az volt, amikor egy fóka úgy döntött kijön mellénk a partra.

Big Island

Szintén Airbnb-t használva jutottunk el egy olyan szállásra, ami az egyik lávamezőre épült, Pahoe városától még egy bő fél órára a semmibe.

A legnagyobb kihívás itt a távolságok voltak, elég nagy a sziget, például a szállásunk is a reptérről több mint 2 óra vezetésre volt, ráadásul az utolsó kilométerek már a lávamezőn kialakított út szerűségen (jól jött a Jeep). Maga a szállás egy kis fatákolmány volt, ami teljes mértékben önfentartó. Napelemek, esővízgyűjtő, közösségi konyha. Nagyon szuper volt. Ráadásul annyira távol voltunk mindentől, hogy a tejútrendszert is simán látni lehetett szabad szemmel.

Több helyre is ellátogattunk a szigeten, azonban itt homokos tengerpartok nem nagyon vannak. Ha jól emlékszem 5 vulkán is van a szigeten, ezért az egész lávamező, ami bár gyönyörű, Kauai után kicsit kopár volt. Elvezettünk a kisváros mellett is, amit a tavalyi láva ömlés félig elpusztított, kirázott a hideg minket, amikor láttuk, hogy a postaládák még az úton vannak, de ház mögöttük már nincs, csak a kihűlt láva.

Sajnos a sziget egyik fő látványossága, a Mauna Kea és a Kek teleszkóp a tüntetések miatt elérhetetlen volt.

Kétségkívül az egyik legjobb program a Hawaii Volcanoes National Park volt, ami a megszokott amerikai nemzeti park minőségben enged bepillantást a természetbe. Bő egy napot rászántunk az egészre, mire bejártuk. Ezen a szigeten a fizetős programunk egy éjszakai Manta Rájás snorkelezés volt.

Ezt a programot sem bántuk meg, sőt! A manta ráják planktonokkal táplálkoznak, a snorkel során pedig több reflektort helyeznek el a tengerfenékre és bójákra, amik oda vonzák a planktonokat, a ráják pedig örülnek a teritett asztalnak. Nagyszerű élmény volt ezeket a hatalmas állatokat látni a saját környezetükben, centikre úsztak el tőlünk.

Oahu

Szintén Airbnb, egy család kertjében felállított különálló ház, ahol egy labrador társaságában tudtunk reggelizni kint a kertben minden nap. Kaneohe városban szálltnk meg.

Nem csak Honoluluban, de az egész szigeten itt volt a legtöbb turista és a népesség nagyrésze is itt központosul. A szigetet nagy autópályák szelik át. Rengeteg botanikus kert van a szigeteken, Oahun is, de van egy amit nem érdemes kihagyni: Hoomaluhia botanic garden. Nem is feltétlen a növények miatt, bár azok is szépek, de inkább a hegyek látványa, ami miatt bámulatos hely. Ezen a szigeten már másnap mentünk a fizetős túránkra, ami egy ketreces cápás merülés volt.

Számomra ez volt a legjobb program az összes közül, abszolút felülmúlta minden várakozásom. Napfelkeltekor hajóztunk ki, miközben pár percen keresztül delfinek kísértek ki minket az öbölből (már ez fantasztikus élmény volt), de aztán eljutottunk a cápákhoz.

Hawaii egész területén törvénybe ütközik bármilyen vadállat etetése, ezért teljesen más a story amögött, hogy a cápák itt gyülekeznek a ketrec körül. Az ok pedig nem más, mint a rákhalászok. A cápák az évek során megtanulták felismerni a diesel motor hangját, ami a rákhalászokat jelentette. Miközben a halászok húzzák fel a hálót, rákok esnek ki a csapdákból, amiknek a cápák rendkívül örülnek. Néha viszont embereket hoznak ki, mint minket is, ezeken a napokon a cápák hoppon maradnak, mi viszont a természetes élőhelyükön figyelhetjük meg őket testközelből (és nem pedig akvárium üvegén keresztül).

Jó dolog, hogy van ketrec, de állítólag nem szükséges. Vannak is olyan túrák, ahol ketrec nélküli merülések vannak. Ennek az az oka, hogy a cápák nem emberevők. A szörftámadások is abból fakadnak, hogy alulról úgy néznek ki a szörfösök, mint a fókák. A guide-unk szerint, ha most simán közéjük mentünk volna, valószínüleg erősen nekünk úsztak volna, mert az orrukkal mérik fel, hogy mi az, ami oda jött hozzájuk. Pár hónappal előttünk volt egy incidens a ketrec nélküli merülésen, ahol egy nő kézből akarta etetni az egyik állatot… Összegezve hatalmas élmény volt ezeket az állatokat ilyen közelről látni, legalább egy tucat úszott közvetlen körülöttünk, de a víz olyan tiszta volt, hogy kb 50 méterre is el lehetett látni, és még ott is lehetett cápákat figyelni.

A következő nap pedig életem egyik legnehezebb túráját csináltuk meg, pedig voltam már egy 10+ órás túrán a Magastátrában is, ahol lácokkal kellett mászni, de az semmi volt ehhez képest.

Oahun van egy híres lépcsősor, amit csak úgy emlegetnek, hogy Stairway to Heaven. A story mögötte a második világháborúra nyúlik vissza, egy adóvevő volt a hegyre szerelve, ahova az ott dolgozókat egy baromi hosszú lépcső vezette fel. Ez azonban már jó rég óta nem üzemel, a lépcsők nincsenek karban tartva ezért illegális megmászni őket. Ezért mi úgy döntöttünk, hogy a legális módon, a másik oldalról közelítjük meg, a völgy felől megmászva a hegyet. Egy ideig még túraút vezetett, de az út egyharmadától már csak egy csapás volt a dzsungelen át.

Közel 6 órányi túra és mászás, sáron, olyan hegyoldalon, ahol ott hagyott köteleken kellett felmászni, nem túlzok, ha azt mondom közel 100km/h széllökések a hegygerincen, ahol át kellett vágni. De végre felértünk és a látvány megérte a szenvedést! Visszafelé viszont nem vállaltuk az utat, és pár helyi srác megmutatta, hogy kell lemenni a lépcsőkön úgy, hogy a végén ki lehet kerülni az erdőn keresztül a járőrt. A lépcsőkkel a lefele út is 1 óra volt.

Oahun rengeteg partot jártunk be, szebbnél szebbeket, az egyik kedvenc Lanikai Beach volt, de a Sunset Beach és a Kaneohe bay is kihagyhatatlan! Honoluluban egy fél napot töltüttünk (Pearl Harbourral összekötve), ahol megnéztük a hires Waikiki Beachet is, ha már ott voltunk. De igazából ennél csak szebb partokra lehet menni, ha az ember Hawaiin jár.

Az utolsó napokban, filmmániás révén, még nem hagyhattam ki a Kualoa Ranchet, ahol több Hollywoodi filmet is forgattak (Jurassic Park, Skull Island, Lost, 50 első randi stb). És a Diamondhead crater trailt is megmásztuk.

Gábor Instagram oldalán sok remek képet láthattok (közzétéve Gábor engedélyével)!

Ajánlott cikkek

Érdekelnek az élménybeszámolók? Sok hasznos információt tudhatsz meg belőlük!

Cimkék: , ,