A világ 16 legszebb kastélya

by radopeter1983
A világ legszebb kastélyai

Mivel rajongok a kastélyokért, nem maradhat el egy olyan cikk, amelyben a világ legszebb kastélyait mutatom be.

Mondanom se kell, végtelen mennyiségű kastélyt fel lehetne sorolni. És persze vannak olyanok, amelyek nem kerültek fel a listára, holott simán itt lenne a helyük. De hát muszáj volt válogatni…

A világ 16 legszebb kastélya

Neuschwanstein kastély

Az Alpsee felett, a Pöllat-szurdok szikláján emelkedő kastély Németország legtöbbet fényképezett épülete, valamint egyike a leglátogatottabb turistacélpontjainak.

Az ország déli részén található kastélyt II. Lajos, Bajorország királya építtette saját maga gyerekkori álmainak megvalósítására. Richard Wagner iránt érzett tisztelete és csodálata miatt egyes termeit és berendezését operáinak szereplőivel díszítette.

A középkori lovagi várak ihlették a megépítését. Kiemelkedik mesebeli megjelenésével, amely Walt Disney Csipkerózsika, valamint Hamupipőke kastélyának inspirációja is volt.

Csodás környezetben fekszik ez a világhírű kastély
Csodás környezetben fekszik ez a világhírű kastély

Chambord-i kastély

A 16. században épült kastély Franciaországban, a Loire-völgyben található.

Jellegzetes, a reneszánsz stílusjegyeket a hagyományos középkori francia építészettel vegyítő külseje az egyik legszebb francia kastéllyá teszi. A chambord-i a Loire menti kastélyok közül a legnagyobb.

Több másik kastéllyal együtt reprezentációs és lakóépületi célokat szolgáltak. Méretei impozánsak: északi főhomlokzata 156 méter hosszú, az oldalhomlokzat 117 méteres. A kastélyban 426 szoba, 282 tűzhely, 77 lépcső és 800 domborműves oszlop található.

Építészeti szempontból mesterműnek számít a főépület központi kettős csigalépcsője. A két lépcsősor egymás köré tekeredve emelkedik a háromszintnyi magasságba.

A kastélyt 5250 hektáros (ebből kb. 1000 hektár hozzáférhető a nagyközönség számára), szarvasok lakta vadaspark veszi körbe.

A francia kastélyok egyik legszebbike
A francia kastélyok egyik legszebbike

Hearst kastély

Az USA nem a kastélyairól híres, de ezt az egyet érdemes megemlíteni. San Francisco és Los Angeles között félúton egy dombon található, 8 kilométerre a Csendes-óceán partjától.

Az épületegyüttes William Randolph Hearst amerikai sajtómágnás építtette a 20. század első felében, amely az otthonaként szolgált. Az összes épület együtt több mint 8300 m² területű. A legnagyobb ház, a Casa Grande négy szintjén kb. 115 szoba van.

Az épületekben számos építészeti stílus ötvöződik. A főépületet legnagyobb részben egy 16. századi spanyol katedrális ihlette (Iglesia de Santa Maria la Mayor, Ronda). Hearst itt állította ki gazdag műgyűjteményének egy részét is.

Első ránézésre templomnak tűnik
Első ránézésre templomnak tűnik

Windsori kastély

A világ legnagyobb jelenleg is használt kastélya, I. Vilmos angol király korából maradt fenn. A kastély területe körülbelül 45 000 m².

Egyike a brit királyi család legfontosabb rezidenciáinak. Anglia, illetve az Egyesült Királyság legtöbb királyának és királynéjának hatása volt a kastély építésére és fejlesztésére. Az évszázadok alatt  folyamatosan bővítették hatalmas termekkel, grandiózus apartmanokkal.

Területe 52.609 négyzetméter, az épület egyesíti az erődítmény, a palota és a kisváros jellemzőit. Alapvetően györgy és viktoriánus kori stílusú, de gótikus jegyeket mutat modern környezetben.

Leghíresebb része a Szent György-kápolna, amely a brit királyi család választott temetkezési helye. Emellett számos királyi esküvőnek is helyet adott.

Anglia uralkodóinak a rezidenciája
Anglia uralkodóinak a rezidenciája

Alhambra

Egy mór építésű erőd és palota Granadában, amely 1984 óta az UNESCO világörökség része.

Az épületegyütteshez mórok és keresztények által alkotott épületrészek tartoznak: az Alcazaba, a Naszridák palotái és a Generalife arab munka, míg V. Károly palotája és a Szűz Mária-templom már a keresztény spanyolok alkotása volt.

 Az Alhambra bonyolult díszítései, finom faragott gipszmunkái és gazdag csempézett felületei kiemelkedően szépek. Az iszlám művészet egyik legkiemelkedőbb példája ez az épületegyüttes.

Az iszlám építészet egyik fontos alkotása
Az iszlám építészet egyik fontos alkotása

Himeji kastély

Japán – és sokak szerint az egész világ – legszebb és legerősebb várkastélya. Messziről fehérlő falai után kapta a Fehér Kócsag becenevet. 1993-ban az elsők között választották be a világörökség japán helyszínei közé.

A 17. századi épület kiváló példa a japán kastélyépítészet fejlődésére és védelmi technológiáira. Öregtornya (mely kívülről öt-, de belülről hétszintes) három másik toronnyal van összekötve, belső udvarát három külső veszi körbe.

Japán híres várkastélya
Japán híres várkastélya

Schönbrunni kastély

Nemcsak Bécs, hanem Ausztria egyik legismertebb műemléke és turisztikai látványossága.

A barokk stílusú palota az 1700-as években épült, és Mária Terézia császárnő idején vált a Habsburg uralkodók nyári rezidenciájává.

A kastély több mint 1400 szobával rendelkezik, gazdagon díszített belső terekkel és történelmi bútorokkal rendelkezik. Ötvöződik a barokk és a rokokó, valamint a biedermeier, amelyek harmonikus együttest alkotnak.

Parkját a francia formális kertépítészeti stílus jegyei uralják, melyeket a természetes táj elemeivel ötvöznek. Számos látnivaló található, mint például a Neptun-brunnen, a híres labirintus, és a Rózsakert, ami több száz fajta rózsát mutat be. Az egyik legkiemelkedőbb építmény a Gloriette, egy dombtetőn álló, impozáns pavilon, ahonnan a kastély és Bécs városára gyönyörű panoráma nyílik.

Schönbrunni kastély bemutatása

Európa egyik legszebb barokk kastélya
Európa egyik legszebb barokk kastélya

Versailles-i kastély

Párizstól kb. 20 kilométerre nyugatra található a világ egyik legismertebb kastélya. Ma múzeumként üzemel, és az UNESCO világörökségi helyszínei közé tartozik.

A kastélyt eredetileg XIV. Lajos király építtette a 17. században, mint a francia királyi hatalom és gazdagság szimbólumát. 1682-től egészen a forradalomig, azaz 1789-ig a francia királyok lakhelye volt.

A kert nagymértékben meghatározza a kastély fontosságát és monumentalitását. A három részből álló kert mintegy 800 hektáron terülnek el, és a francia formális kertépítészeti stílus csúcspéldái. Lenyűgöző szimmetriát, precízen nyírt sövényeket, szobrokat és grandiózus vízi játékokat tartalmaznak.

Sokáig a francia uralkodók lakhelye volt
Sokáig a francia uralkodók lakhelye volt

Topkapı palota

Isztambulban található, 1465 és 1853 között az Oszmán Birodalom adminisztratív központja volt.

Az épületkomplexum a 15. század közepén épült Mehmed szultán parancsára. A palota számos udvart, épületet és kertet foglal magába, melyek lenyűgöző példái az iszlám és török építészeti stílusoknak.

Ma múzeumként üzemel, ahol megtekinthetjük a gazdag oszmán kincseket, ősi fegyvereket, porcelán- és üvegedényeket, valamint a szultánok személyes tárgyait.

Innen irányították az Oszmán Birodalmat
Innen irányították az Oszmán Birodalmat

Casa Loma

A kanadai Torontóban található neogótikus stílusú épület gazdag díszítésével, impozáns tornyaival és széles körű szobrával igazi európai kastélyokat idéz.

A kastély 98 szobája között megtalálható egy nagy fegyverterem, egy óriási bálterem és egy titkos alagút is. A kanadai leggazdagabb emberek egykori otthonaként szolgált, ma pedig múzeumként és rendezvényközpontként működik.

Kanadában ez a legismertebb kastély
Kanadában ez a legismertebb kastély

Casertai királyi palota

A nápolyi Bourbon királyok egykori rezidenciája Nápolyhoz közel, Caserta városban található.

Jelentőségét mutatja, hogy a 18. század legnagyobb európai építkezése volt. Pompájával, méreteivel és a hozzátartozó kertekkel az egyik legnagyobb és legimpozánsabb királyi palota Európában.

Belső tereire a barokk és rokokó stílus keveréke jellemző. Az épületben 1200 helyiség és 56 lépcsőház található. A homlokzaton három bejárati csarnok nyílik, 243 ablakkal. A legkiemelkedőbb belső része az Appartamento Reale, a királyi lakosztály, amely gazdag freskókkal, aranyozott díszítésekkel és finomított stukkókkal van díszítve.

A palota kertje szintén látványos, több kilométer hosszan elterülő vízesésekkel, szökőkutakkal és gondosan ápolt növényzettel. A kert végében található a Nagy Vízesés, amely a park legmagasabb pontjáról indul és a palota felé vezet le, lélegzetelállító látványt nyújtva.

Hatalmas területen fekszik
Hatalmas területen fekszik

Mysore palota

Az indiai Mysore városában található, és az egyik legnagyszerűbb és leglátogatottabb királyi palota az országban.

A rendkívül összetett formákban gazdag épület az indo-szaracén építészet jellegzetes példája, amelyben a muszlim és a rádzsput stílusú elemek gótikus díszítésekkel keverednek. Bővelkedik a finoman hajló ívekben, kupolákban, a kiugró ablakfülkékben és oszlopokban, amelyek között a hindu stílusútól egészen a bizánci típusúig többféle megtalálható.

Belső tereit mesterien faragott ajtók, finom gyertyatartók, ólomüveg mennyezetek és falfreskók díszítik; utóbbiak indiai eposzok jeleneteit ábrázolják. Jellegzetes helyiség a díszes mennyezetű, számtalan faragott oszloppal rendelkező darbár terem és a kaljána mantapa, azaz esküvői pavilon, amelynek padlóját zománcozott csempék borítják.

A Dasara fesztivál idején az egész épületet és a környező területeket fényárban úszva mutatják be, és a palota előtti területeken különféle kulturális rendezvényeket tartanak.

Kívülről is látszik rajta a gazdagság
Kívülről is látszik rajta a gazdagság

Balmoral kastély

A skóciai birtokot még Viktória királynő és házastársa, Albert herceg vásárolta, és mindmáig ez a királyi család kedvenc nyári rezidenciája.

Bár kastélynak nevezik, megjelenésében és funkcionálisan a viktoriánus korabeli, neogótikus ihletettségű, ún. skót bárói stílusú vidéki udvarházak megoldásait követi. A hétemeletes tornyot a középkori, védelmi célú toronyházak ihlették, a saroktornyok a 16. századi francia kastélyépítészeti formákat idézik. A skót bárói stílus további balmorali jegyei a lépcsőzetes oromzatok, a tetőablakok és a pártázatos kocsibehajtó.

A kastély szerepét jelzi, hogy szerepel a Royal Bank of Scotland által kibocsátott 100 fontos bankjegy hátoldalán és itt hunyt el II. Erzsébet 2022-ben.

Skócia legszebb kastélyai, várai

Az angol uralkodók kedvenc pihenőhelye
Az angol uralkodók kedvenc pihenőhelye

Magdalena palota

A Spanyolország északi részén fekvő Santander város emblematikus épületét a 20. században királyi nyári rezidenciának használták.

A hatalmas, délre néző, nyugat–keleti irányban közel 90 méter szélesen elnyúló palota Santander legkeletebbi részén, a Magdalena-félsziget legmagasabb pontján található. Innen kapta a nevét is. A palota a neoreneszánsz és angol stílusú elemeit ötvözi.

Szintén nyári rezidenciaként épült
Szintén nyári rezidenciaként épült

Potala palota

A Kínához tartozó, tibeti Lhásza városától nyugatra emelkedő sziklás Vörös-domb tetején, 3630 méteres magasságban áll a hatalmas épületkomplexum.

Egykor a tibeti kormány székhelye és az ország vezetőjének, a dalai lámának a rezidenciája volt. Az UNESCO 1994-ben a világörökség részének nyilvánította, mivel „egyszerre erőd, templom, kolostor és iskola, a régió politikai és vallási életének epicentruma, a tibeti művészet magas színvonalának csodálatos példája”.

A 13 emeletes építmény magassága megközelítőleg 118 méter, összterülete 130 ezer négyzetméter, és állítólag pontosan 999 szobából áll.

A Potala palota ma múzeum és zarándokhely. Labirintusszerű helyiségeit, szentélyeit számtalan ajtó, folyosó és lépcső kapcsolja egymáshoz. Termeit és hosszú galériáit a tibeti buddhista művészet ragyogó színekben pompázó faliképei és színes selyemhímzései borítják, valamint közel kétszázezer szobor díszíti.

Impozáns épület a dalai láma egykori székhelye
Impozáns épület a dalai láma egykori székhelye

Esterházy-kastély

Nem maradhat ki magyar kastély sem, hiszen számos csodás ilyen jellegű épület található hazánkban!

Az egyik legszebb a fertődi Esterházy-kastély, amely a bécsi Schönbrunn és a párizsi Versailles méltó párja. Az itt lakó Esterházy hercegek művészetpártoló tevékenysége révén a 18. század végi Magyarország egyik fő kulturális központja volt. „Magyar Versailles”-nak is nevezik.

Szerintem, akik már jártak a kastélyban vagy annak parkjában, azok egyetértenek, hogy méltán lehetünk büszkék erre az épületkomplexumra!

Legszebb magyar kastélyok

A sok magyar közül a fertődit emeltem ki
A sok magyar közül a fertődit emeltem ki

EZEK IS ÉRDEKELHETNEK

A weboldal sütiket (cookie-kat) használ, hogy biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújtsa. Rendben Adatkezelési tájékoztató