Santorini képes élménybeszámolóm

by radopeter1983
Santorini képes élménybeszámolóm

Santorini egy olyan hely, ahová szerintem mindenki szeretne elutazni. Mivel nem szeretek heringpartyba keveredni, ezért egy őszi utat néztem ki magamnak.

Az utolsó Wizz Air járat október 12-én, csütörtökön közlekedett, amire kemény 5.800 Ft volt a jegy. Már csak annyi volt a feladat, hogy találjak egy átszállásos hazautat. Sikerült is: athéni megállóval kb. 28.000 Ft volt a három repjegy.

A sziklára települt Fira a gépről
A sziklára települt Fira a gépről

Akik olvastak már néhány beszámolót, azok tudhatják, hogy nem szeretek sokat lenni egy helyen. Most is így volt, de négy helyszínt azért teljesen bejártam.

Meglepően sokan voltak az utolsó odajáraton, a gép pontosan indult és landolt. Busszal mentem a reptérről Firába. Minden busz a fővárosból indul, jegyet a buszon kell venni (körbemegy egy jegyszedő és úgy szedi be a pénzt).

A buszoknak van menetrendje, de ez – fogalmazzunk úgy – kissé rugalmas. Rendszeresen mennek, amikor nagyjából megtelik, indul is. Ezt tavaly a krétai kirándulásom alatt már megtapasztaltam.

A reptéren a kijárattól balra elindulva találjuk a buszmegállót
A reptéren a kijárattól balra elindulva találjuk a buszmegállót

Fira

A sziget közepén, a nyugati sziklaszakaszon lévő város a központ. Még világosban értem oda, hogy aztán lássam a kivilágított csodás várost és épületeket.

A szikla "szélén" végiggyalogolhatunk a sétányon
A szikla „szélén” végiggyalogolhatunk a sétányon

Érződött, hogy október közepe van, szerencsére nem volt nagy tömeg. Persze sokan voltak, de nyugodtan lehetett sétálni, bámészkodni, fotózni.

Alkonyat előtt
Alkonyat előtt
Fira esti fényekben
Fira esti fényekben

Mivel Santorini nagyon népszerű a hajós utak egyik megállójaként, szinte mindig látni óceánjárókat állomásozni a vízen. Csütörtök este öt hajót is lehetett látni.

Sok óceánjárónak van megállója itt
Sok óceánjárónak van megállója itt

TikTok-on láthatsz egy rövid összefoglalót Firáról!

Oia

Santorini legszebb része, az ikonikus képek itt készülnek. Itt is ugyanúgy be kell barangolni az egész kisvárost. Néhol szűk sikátorokban sétálgathatunk, főszezonban elég nehézkes lehet a haladás.

Ez a kép sok helyen feltűnik a neten
Ez a kép sok helyen feltűnik a neten

A buszok 20-30 percenként közlekednek Firából és vissza, maga az út is csodás. Főleg az odaút, mivel sziklába vájt úton jutunk Oiába.

Oia kelet felé hosszan elnyúlik a sziklaszirten
Oia kelet felé hosszan elnyúlik a sziklaszirten
A sétány mentén több kék-fehér kupolás templomot láthatunk
A sétány mentén több kék-fehér kupolás templomot láthatunk

Oia nyugati szélén lévő kis várból a legjobb a kilátás: a szélmalmokra és a lépcsős elrendezésű házakra. És persze a szemközti két sziget is előttünk van.

Kilátás a várból
Kilátás a várból

Oia-ról is van egy rövi TikTok-videó!

Imerovigli

Fira északi folytatása ez a kis település. Mivel volt pár üres órám, átsétáltam ide, pár száz méter kivételével végig házak között lehet ezt megtenni.

Firától északi irányba a hasonló szépségű Imerovigli található
Firától északi irányba a hasonló szépségű Imerovigli található

És bőven meg is éri ide átgyalogolni! Sokkal kevesebben vannak és a látvány legalább ugyanolyan csodás. Ráadásul Firára több helyen is remek kilátás nyílik.

Az egyik templomnál éppen esküvői fotózás volt. Nem mondom, szép helyet választott az ifjú pár. Ezeket a képeket biztos sokat fogják nézegetni…

A medencékből fullos a kilátás
A medencékből fullos a kilátás

Kamari

Több helyen is olvastam, hogy a fentieken kívül ide is érdemes eljönni. Viszont Fira és Oia után teljesen más jellegű városba érünk.

Kamari a fekete tengerpartjáról és a város déli részén emelkedő nagy sziklájáról híres. Ennek tetején található az ókori Thira, ahová szerpentines úton lehet feljutni. Én ezt kihagytam.

Fekete színű tengerpart
Fekete színű tengerpart

Október közepéhez képest elég sokan voltak a parton és fürödtek a tengerben. A hosszú sétányon egymás után sorakoznak az éttermek, elég foghíjasak voltak kora délután.

A part menti sétány, szemben a hegytetőn az ókori Thira
A part menti sétány, szemben a hegytetőn az ókori Thira

Összességében nem véletlen a rajongás Santorini iránt. Fira, de főleg Oia tényleg egy csodás hely. Nappal és kivilágítva is megvan a bája, nem is tudom eldönteni, melyik napszakban szebb. Maradjunk annyiban, hogy így is, úgy is gyönyörű.

Azt viszont javaslom, hogy ne főszezonban utazzatok ide! Most éppen kellemes mennyiségű turista volt, nem volt tolongás és az idő is nagyon jó volt. Nyáron viszont elég megnézni képeket, videókat, hogy mekkora tömeg van…

Ajánlott cikkek

EZEK IS ÉRDEKELHETNEK

A weboldal sütiket (cookie-kat) használ, hogy biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújtsa. Rendben Adatkezelési tájékoztató