Geri már megosztott velünk egy kínai útjáról egy beszámolót, most egy hosszabb ázsiai körútról ír nekünk.
Halihó! A két fő úticél India aranyháromszöge, azaz Delhi-Jaipur-Agra, valamint Indonézia orángutánok lakta szigete, Szumátra voltak.
A fent említett két úticélon felül átszállások miatt beiktattunk egy rövid dubajozgatást/abudhabizást, valamint egy rövid Kuala Lumpuri látogatást, de ezekről csak felületesen írok majd néhány mondatot.
Az első állomás India volt. Amikor vettük a repjegyet óriási különbség volt az árakban, így esett a választás az ukrán légitársaságra.
A dolog pikantériája, hogy utazás előtt néhány nappal lőtték le a légitársaság gépét Irán felett. Kijevi átszállással mentünk. Volt egy jó nettó 5-6 óránk, amit a városban tudtunk tölteni, így ezidőre kimentünk sétálgatni. Aztán a kijevi reptérre való visszaérkezéskor jött a feketeleves. Előbb 2 óra késést mondtak be, majd a 2 óra leteltével újabb plusz 2 órát. Nem tudjuk, hogy volt-e bármi köze a késésnek az elmúlt időszak geopolitikai helyzetéhez, gyaníthatóan nem, mert elkerüli az iráni légteret a járat útvonala, valamint az előző napokon időben startolt a járat kivétel nélkül. Mindenesetre tájékoztatást nem kaptunk, szinte már lincs helyzet kezdett kialakulni az indiaiak és a személyzet között. Mi az időt egy olcsó ukrán vodka társaságában próbáltuk elütni. Sikerrel jártunk. 😅
Kb 3-3,5 óra késéssel indult el a gép végre. Azóta sem tudjuk a késés okát, mindenesetre elindítottuk az ügyet és amennyiben nem vis maior helyzet okozta a késést, akkor fejenként 300 EUR kártérítést köteles fizetni a légitársaság. Mondanom sem kell, hogy low budget Backpackerös/hátizsákos utunk büdzséjének ez igen szép része, így szeretettel várjuk a fejleményeket. Sajnos a légitársaság policyje szerint a válaszadási határidejük 90 nap, így gyaníthatóan el fog húzodni a dolog. We’ll see.
Update: Várjuk még mindig a légitársaság válaszát, az ügyet átadtuk egy erre szakosodott cégnek.
Tartalomjegyzék
India
Szóval India. Vízum szükséges. Magyar állampolgároknak van lehetőségük e-vízumra. Mi is ezt váltottuk ki, néhány nap alatt megjött. Azt hiszem az összes vízumkérelmem közül ezt tartott a leghosszabb ideig kitölteni. Majdnem több idő volt kitölteni, mint megkapni🤷♂️
Megmondom őszintén, sosem vágytam hosszabb távra Indiába, sosem vonzott az ország túlságosan, így most első neki futásra 1 hetet terveztünk eltölteni, ami elég volt a tervezett Aranyháromszögre.
Ha valami extrémre vágysz…
A 3 város között vonattal mentünk. Ez megér egy misét, így erről külön írnék pár sort. Ha valaki látott már képeket az indiai vasútról az interneten, ahol lógnak le az emberek a vonatról és hasonlókat az nagyjából mind igaz. Egészen elképesztő állapotok uralkodnak.
Delhi-Agra járatra itthon vettünk az indiai vasút oldalán jegyet, néhány ezer forintért. Külföldiek kizárólag külföldi kvótával vásárolhatnak jegyet a vonatra, ezek magasabb osztályra szólnak és drágábbak, viszont a jegyek száma véges és nagyon nehéz elcsípni néhányat. Nekünk is csak erre az egy útra sikerült. Az út kb 4 óra volt, semmi különös nem történt, a vagonunkba alig volt valaki.
Agra-Jaipur és Jaipur-Delhi viszonylatra az egyik szállásunk segítségével sikerült, ám ez már nem a külföldieknek szóló vagonokba volt érvényes, hanem a helyiekébe. Ez mondjuk az árukon is látszott. 400 Ft volt a 6 órás út. Nagyjából ennyi volt az előnye, mert ami ezután várt ránk..hát..kezdő utazóknak nem ajánlom. Az, hogy egy nagyjából 250 km-es út 6 óra volt az volt a legkisebb kellemetlenség.
Leírhatatlan embertömeg, leírhatatlan szag/bűz, leírhatatlan állapotok. Szó szerint ember ember hátán, az emberek egymást taposták, másztak át egymáson, a mozgó vonatról fel-le ugráltak..egy 3 személyes helyen egy 7 fős család ült, felettünk a poggyásztárolóban 3-an aludtak.
Mondanom sem kell, hogy mi voltunk az egyetlen külföldiek így a vagonban utazó több száz india szempár 6 órán keresztül ránk figyelt. Az arcunkba másztak, ránk másztak, tapostak, leettek, lebüfögtek, lökdöstek. Az elmúlt évek utazásai során az ingerküszöböm kitágult, de itt rendesen feszegették a határaimat. Dehát mit vártunk 400 ft-ért?
Mehettünk volna szervezett úttal, bérelhettünk volna kocsit, mehettünk volna taxival. Mi választottuk a hátizsákos utazást, így nem csináltunk problémát a dologból és próbáltuk élvezni a szituációt és azt, hogy ezt így valószínűleg nem sok utazó csinálná végig. Ezt leszámítva masszív 6 óra volt, nagyon vártuk, hogy leszállhassunk, de utólag már azt mondom, hogy ez is hatalmas élmény volt. Ott nehezebb volt élvezni. Nem véletlen mondják, hogy első egzotikus útnak nem ajánlott India. Valóban, én sem ajánlanám ezt kezdő utazóknak, vagyis nem hátizsákos formában.
Delhi
Delhi nemzetközi repülőterére érkeztünk, gyors útlevél és vízum ellenőrzés után a repteret a főpályaudvarral összekötő vonattal mentünk be a központba. Filléres dolog és meglepő módon rendkívül tiszta.
Delhi két részre osztható. Újdelhire és Ódelhire. Mi itt is bevállalósak voltunk és ódelhiben szálltunk meg végül. A két városrész teljesen más világ.
Újdelhire a tiszta, rendezett, csendes utcák a jellemzőek, míg ódelhire ennek az ellenkezője x2. Újdelhiben egy darab szemetet nem lehet látni az utcákon, de még embert is alig. Nem dudálnak megállás nélkül a tuktukok és nem próbálnak rádsózni valamit minden második másodpercben. Egészen elképesztő, hogy néhány utcával odébb mekkora a kontraszt. Valamiért nem is töltöttünk sok időt újdelhiben, ódelhi és a kevésbé turistás részek érdekeltek minket, ahol külföldi sem nagyon jár.
Amiket megnézünk újdelhiben; Raj Ghat /itt temették el Gandhit/, Agrasen ki baoli, Safdarjung Tomb, Gandhi Smriti / itt lőtték le Gandhit és itt töltötte utolsó éveit/, Akshardham / ez valami elképesztő. Telefont, fényképezőt, mindent elvesznek, semmit nem lehet bevinni. Teljesen el van zárva, képtelenség olyan képet csinálni, ami visszaadja a látványt. Az interneten sincsen szinte egy rendes kép sem a templomról.
Ahogy mondtam a szállásunk ódelhiben volt, azon belül is egy eldugott kis sikátorban. A környéken, a környező utcákban csak elvétve találkoztunk külföldivel, ellenben érdeklődő indiai szempárokkal annál többel.
Ódelhi pontosan azt adta, amit előzetesen vártunk tőle. Elképesztő lüktetést, szegénységet, nyomort és szemetet. Európai ember számára elképzelhetetlen, ami ott van, ahogy ott élnek az emberek. Egyes helyeken már-már sokkoló volt a látvány, a higiénia teljes hiánya és az emberek életmódja. Próbáltam olyan képeket válogatni, ami visszaadja minimálisan az ottani életet és a látványt így erről nem is beszélnék többet.
Tömegközlekedést ritkán használtunk, általában sétáltunk, amikor nem, akkor tuktukkal közlekedtünk. A tömegközlekedési eszközök közül a metrót próbáltuk ki. A központban lévő metrómegállók csúcsidőben szinte bevehetetlenek. Több száz méteres sorok állnak, ugyanis mindenkinek át kell esnie egy motozáson, illetve egy mágneskapus beléptetésen, ami elég lassacskán megy, így már csak ezért is hanyagoltuk a metrózást.
Nem papír alapú jegyek vannak, hanem kis műanyag zsetonok, amiket a beléptető kapukon kell bedobni. Nem egyszer használatos zsetonokról van szó, így ez a környezettudatosság furcsa egy olyan országban, ahol egyébként mindenhol máshol szarnak rá és térdig gázolsz a szemétben és ahol egy 50 ft-os ételnél az utcán hatalmas alumínium tálat adnak, amit aztán utána mindenki szanaszét dobál.
Előzetesen mindenki óva intett attól, hogy az utcán együnk. Hát ehhez képest 0-24-ben az utcán ettünk delhiben. Az árak nevetségesen alacsonyak, az adagok ezért a pénzért abszolút tökéletesek, az ízek pedig. Aki nem bírja a csípőset az bajban lesz, de aki szereti annak ez lesz a paradicsom. Mi imádtunk. Naponta 5-6x ettünk az utcán, legalább ennyi fajtát alkalmanként és egyszer sem volt tőle bajunk. Pedig fura mód egyetlen stampó szíverősítő sem csúszott le az indiai tartózkodásunk alatt.😃
Apropó street food. Ami kihagyhatatlan és szokássá vált az egy hetes indiai tartózkodásunk alatt az az indiai chai tea. 40 ft-ért áruljak az utcán minden sarkon, frissen készítve. Tej, valamint fekete chai tea különböző fűszerekkel.
Agra
Agra volt a második állomásunk. Itt két említésre méltó látnivaló van. Az agrai erőd, illetve a világ 7 csodájának egyike, a Taj Mahal.
Mint, ahogy azt fentebb említettem már vonattal érkeztünk delhiből. Az erődöt kihagytuk, illetve kintről megnéztük, amennyi látszott, de nem szerettünk volna költeni rá így nem mentünk be, annyira nem is vonzott.
A Taj Mahalhoz előző este online vettünk jegyet nagyjából 4000 ft-ért. Hajnalban szerettük volna megnézni így jó korán keltünk fel. Valami isteni sugallat hatására még mielőtt felöltöztem volna kimentem az ajtón megnézni milyen idő van. Jól tettem. Bár mondjuk hiába néztem milyen idő van, nem láttam, mert akkora köd volt, hogy a pár méterre lévő épületeket sem lehetett látni. Egyértelműen látszott, hogy ez sajnos órákig nem fog felszállni, így azzal a lendülettel aludtunk is vissza. Pár óra alvás után kipihentebben ébredtünk, mint az előbb, de a köd szinte ugyanakkora volt.
Mivel utolsó napra hagytuk a Taj Mahal meglátogatását, nem volt más választásunk, ekkora ködben kellett bemennünk. Előnye az volt, hogy rajtunk kívül csak elvétve lehetett látni embereket. Egyrészt, mert még mindig csak 2 méterig lehetett el látni, másrészt, mert alig volt vállalkozó szellemű ember rajtunk kívül.
Kb.2 óra bolyongás és tapogatózás után elkezdett végre tisztulni az ég, majd újabb 1 óra elteltével már nyoma se volt, így bőven maradt időnk az estig induló vonatunkig megcsodálni az építményt.
Nem is zengenék róla ódákat, szerintem megtették már sokan, meg is fogják sokan, inkább illusztrálom a képeken. Nem hiába a világ 7 csodájának egyike.
Jaipur
Egy kellemes 6 órás vonatozás után érkeztünk meg késő este Rádzsasztán fővárosába, Jaipurba. 6 óra zötykölődés után felüdülés volt tuktukba szállni, amit a szállásadónk küldött értünk teljesen ingyen. Hatalmas pacsi Neki.
A szállás elfoglalása után gyors tusi és vacsi után lefeküdni készültünk, de kopogtak az ajtón. A szállásadónk volt, aki egyébként egy fiatal srác volt és áthívott vízipipázni minket. Minden országban szeretek vízipipázni, ez is amolyan challenge számomra és Indiában ezidáig nem volt rá lehetőségem így természetesen elfogadtuk a meghívást.
Rajtunk kívül a szállásadó barátai voltak ott, valamint egy másik utazó pár. Ez az esti vízipipázás egyébként szokássá vált, mindegyik este áthívtak minket, ekkor már csak mi ketten voltunk, valamint az Indiaiak.
Látnivalók közül egyet emelnék ki, a Hawa Mahalt, vagyis a Szelek Palotáját, Jaipur ikonius épületét. Érdemes a palotával szemben lévő kávézók egyikébe felmenni egy chai teára a tetőre és onnan csodálni a palotára, valamint az egész városra nyíló panorámát.
A 3 város közül egyébként egyöntetűen Jaipur tetszett a legjobban mindkettőnknek. Az emberek itt voltak a legkedvesebbek, és, ha lehet ilyen mondani Indiára, akkor ez volt a legtisztább város.
Ezután újabb 6 óra vonatozás következett Delhiig, ahol elköszöntünk egy jó ideig biztosan Indiától.
Milyen is India?
Összegezve annak ajánlom Indiát, aki tapasztalt utazó és valami újra, valami különlegesre vágyik. Na nem olyan különlegességre, mint a Maldív-szigetek pl. Kell hozzá ingerküszöb, tolerancia, néhol gyomor is és egy nagy adag őrültség. Már, ha hátizsákkal vág neki az ember. Hagyni kell időt, míg feldolgozza az ember a látottakat és az átélt dolgokat..Bye India!
Kuala Lumpur
India és Indonézia között átszállások miatt beiktattunk egy rövid Kuala Lumpurt. Delhiből közvetlen AirAsia járattal mentünk.
A reptérről metróra pattantunk és a város melletti Batu Caves felé vettük az irányt. A belépés ingyenes, bár a 35 fokba, minden cuccunkkal elég meredek volt megmászni a nem tudom hány lépcsőt. Hangulatos hely, 1-2 órát mindenképp érdemes itt eltöltenie annak, aki kuala lumpurba látogat.
Batu Caves után a belváros felé vettük az irányt és a Petronas Ikertornyok mellett kb a helyi streetfood ételek tesztelésével töltöttük az időnk egészét.
Ezután a reptér felé vettük volna az irányt, ahonnan szintén AirAsia járattal mentünk Medanba, Észak-Szumátrára.
Indonézia
Mivel a járatunk éjjel ért szumátrára a reptér hoteljében foglaltunk szállást egy éjszakára. Másnap tömegközzel indultunk Bukit Lawangba a Gunnung Leuser Nemzeti Park kiindulópontjára, azzal a céllal, hogy szumátrai orángutánokat lássunk a természetes közegükben. Nekem ez egyébként hatalmas álmom volt előzetesen. Először a reptérről mentünk Binjaiba, ahol átszálltunk egy Bukit Lawangba közlekedő buszra. Az út összesen kb. 4 órát vett igénybe.
Bukit Lawang a Bohorok folyó partján található falu, a dzsungel trekkingek kiindulópontja. A szállásunk a folyó mellett a dzsungel szélén volt. Bukit Lawangról tudni érdemes, hogy 2003-ban a folyóparti részeket és házakat teljesen elpusztította egy áradás, melyben sokat meghaltak. Ennek a nyomai mára már teljesen eltűntek szinte.
A másik említésre méltó dolog Bukit Lawangot illetően, az az egykori Orángután rehabilitációs központ. A Bukit Lawang rehabilitációs központ 1973-ban nyitotta meg kapuit az orángutánok számára. Fő célja az volt, hogy megőrizzék az orángután populáció számát és megvédjék őket a vadászat, illetve az erdőírtások okozta rohamos létszám csökkenéstől, valamint segítsék az elárvult, illetve sérült orángutánok természetbe való visszaszoktatását.
A központ 2002-ben bezárta kapuit, mert túlságosan eltúristásodott a központ és ezáltal alkalmatlanná vált az állatok természetbe való visszaszoktatására és rehabilitációjára. Ezután kezdetben még létrehoztak egy úgynevezett ‘feeding platformot’, ahol naponta etették a dolgozók az állatokat, de sajnos annyira hozzá szoktak az emberekhez, hogy 2015-ben ezt is beszüntették.
Mára már mindegyik orángután visszaszokott a vadonba és nagyon ritkán jönnek le a folyóhoz az emberek közé ezek az úgynevezett semi-wild orángutánok.
Nekünk elképesztő szerencsénk volt, mert 20 perce voltunk a faluba, mikor a szállásunktól pár méterre megpillantottunk két orángutánt. Anyát és kicsijét. Azonnal oda siettünk a közelükbe és méterekről figyeltük őket. Annyira belemerültem a csodába és a fényképezésbe, hogy nem vettem észre, hogy a kis orángután megindult felém. Mire hátra tudtam volna lépni, addigra megragadta a kezemet és elkezdett felmászni rám. Próbáltam leszedni, de elképesztő ereje volt és ő inkább harapdált és csimpaszkodott rám. Elképesztő élmény volt.😃 Mint kiderült ő is egy semi-wild orángután, részt vettek a programban, de már szabadon élnek és az egykori gondozók sem etetik őket. Ott létünk alatt ekkor láttuk őket először és utoljára.
Annyira megtetszett a hely nekünk, hogy 6 napon keresztül ott maradtunk és onnan indultunk túrázgatni a következő napokban. Elképesztő szép helyeken jártunk, a helyiek rendkívül kedvesek és érdeklődőek voltak. Befizettünk egy 2 napos dzsungel túrára.
Az éjszakát a dzsungel mélyén töltöttük sátrakban. Lélegzetelállító helyeken trekkingeltünk. Októberben voltam az amazonasi dzsungelben, de ez azt is túlszárnyalta.
Mindkét nap láttunk a sok semi-wild orángutánon kívül szabadon élő orángutánokat, felfoghatatlan élmény volt. Volt rengeteg néhány hónapos kicsi is, ők már a vadonban születtek, a szüleik szintén wild orángutánok, ők nem vettek részt a programban. A wild orángutánok tisztes távolból figyeltek minket, nem jöttek közel hozzánk. Érezhető volt és könnyen észrevehető, hogy mely orángutánok vettek részt a rehabilitációs programban és melyek a teljesen ‘vadak’. Nagyjából 5000 orángután él a nemzeti parkban.
És a hazaúton
Bukit Lawang után visszamentünk Medanba és egy rövid városnézés, valamint vízipipázás után a reptérre indultunk, ahonnan az Indigo légitársasággal mentünk Dubajba, átszállással Chennaiban.
Miután megérkeztünk Dubajba az utunkat Abu Dhabi felé vettük, ahova busszal mentünk át megnézni a nagy mecsetet. Ezzel el is ment az egész napunk.
Másnap Dubaj látnivalóit néztük meg.
Visszafele Budapestre Wizzairrel jöttünk. A repülő a város kisebb, távolabbi repülőteréről indul, a DWC-ről. Az iráni események miatt ciprusi leszállással jöttünk, így az út 7 és fél óra volt.
Mindent egybe vetve elképesztő túra volt, jó volt kiszakadni a mainstream helyekről és kevésbé turistás helyeket látogatni.🌍✈️
